Online elérhető a Szárnyad árnyékában
Március 26-tól a Jókai Stream-ház kíválatában: Szárnyad árnyékában – történelmi játék Békéscsaba város újratelepítésének 300. évfordulójára írta Szente Béla ezt a történelmi játékot. Hogyan kerültek ide az első szlovák telepesek 1718-ban Hont megyéből? Kikkel, és hogyan kellett megküzdeniük, azért, hogy Csabán letelepedhessenek, és felépüljön az első evangélikus templom? Négy tételben, két generáció sorsán keresztül pillanthatnak a múltba nézőink a Jókai Stream-házban. Az előadást jó szívvel ajánljuk azoknak, akik érdeklődnek közös történelmünk és az egész Dél-Alföld históriája iránt. Virtuális ülőhelyéért kattintson ide: https://bit.ly/3cYrCBc
Farkas Wellmann Éva József Attila-díjas
Kiemelkedő színvonalú irodalmi tevékenysége elismeréseként az Emberi Erőforrások Minisztériuma Farkas Wellmann Évát, színházunk munkatársát, a Bárka irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóirat főszerkesztő-helyettesét József Attila-díjban részesítette. Farkas Wellmann Éva költő, kritikus, szerkesztő 1979-ben született Marosvásárhelyen. Első versét tizenhét évesen publikálta. Kolozsváron, a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar-angol szakos diplomát 2001-ben, két évre rá magiszteri képesítést, majd 2012-ben doktori címet. Az egyetem újságíró szakának óraadója volt, részt vett a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztésében, valamint általános- és nyelviskolai tanárként is dolgozott. Kilenc éve Békéscsabán él, a Bárkaonline szerkesztője, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia oktatója. 1998 óta rendszeresen publikál verseket, kritikákat és irodalomtörténeti tanulmányokat Erdélyben és Magyarországon egyaránt. Munkásságát számos díjjal jutalmazták szakmai szervezetek, valamint a Magyar Tudományos Akadémia. Kötetei: Itten ma donna választ (2002., 2005.), Az itt az ottal (2011.), Irodalom és közönsége a XVIII. században. Verestói György munkássága (2013.), Parancsolatok (2018.), Magaddá rendeződni (2020.). Radványi Balázs, a Kaláka együttes Kossuth-díjas zenésze több versét, az Evilági zenekar a Parancsolatok című kötetét zenésítette meg. Irodalmi körökben fegyelmezett formakezeléséről, koncentrált költői nyelvéről ismeretes, verseit fokozott érdeklődés kíséri. A József Attila-díjhoz szeretettel gratulál a Békéscsabai Jókai Színház társulata és munkatársai!
Seregi Zoltán Jászai Mari-díjas!
Nemzeti ünnepünk alkalmából az Emberi Erőforrások Minisztériuma színházunk direktora, Seregi Zoltán kiemelkedő és példaértékű munkásságát Jászai Mari-díjjal ismerte el. A veszélyhelyzet miatt ünnepélyes átadóra sajnos még nem kerülhetett sor, ám ebből a jeles alkalomból szeretnénk pályáját feleleveníteni. Kitüntetettünk már gyermekként elköteleződött a színjátszás mellett, 1980-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházi rendező szakán diplomázott. Pályáját a Szegedi Nemzeti Színházban kezdte meg, majd Budapesten, a Thália és az Arizona színházban dolgozott. Vendégrendezőként bemutatkozott a Miskolci Nemzeti Színházban, a Pinceszínházban és a Budapesti Népszínházban. Szabadúszóként munkálkodott 1990-től 1998-ig, rendezett egyebek között a Pécsi Nemzeti Színházban és a Komáromi Várszínházban, a határokat átlépve a környező országok magyar nyelvű színjátszását erősítette Nagyváradon, Révkomáromban és Szabadkán. Ezerkilencszázkilencvennyolctól a Békéscsabai Jókai Színház rendezője. Igényes, érzelemgazdag előadásaival maradandó értéket teremt, a szórakoztatáson túl a lélekemelő, elgondolkodtató, erkölcsi üzenet továbbítását is felvállaló színház markáns képviselője. 2002-től a Színitanház igazgatóhelyettese, 2007-től oktatási igazgatója: szakmai vezetőként, pedagógusként felelősségteljesen oktatja a mesterséget a feltörekvő színházi nemzedéknek. Kettőezerhéttől a Békéscsabai Jókai Színház vezető rendezője, majd 2012-től – Fekete Péter direktor mellett – igazgatóhelyettesként irányítja a teátrumot. Kettőezertizenhat januárjától igazgató, tavaly ősszel immár a második alkalommal erősítette meg pozíciójában Békéscsaba város közgyűlése. Művészi, vezetői és nevelői tevékenysége egyaránt meghatározó és példaértékű. Seregi Zoltán országos és nemzetközi szakmai fórumokon képviseli a Békéscsabai Jókai Színházat, a Színitanházat, így Békés megye kulturális értékeit. Munkássága évtizedek óta öregbíti Békéscsaba és Békés megye hírnevét. Seregi Zoltán direktor úr Jászai Mari-díjához nagy szeretettel gratulál színházunk társulata!
Tudj meghalni érte
Színházunk társulata ezzel a saját magunk gyártotta filmmel, hálás szívvel emlékezik 1848 hőseire! A márciusi ifjakra, a megfontolt férfiakra, a bátorító kedvesekre, az áldozatkész hitvesekre, a támogató édesanyákra.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálattól kaptunk levelet
„Munkatársaim és a helyi lakosság nevében szeretném megköszönni a hozzánk befolyt adományokat. A támogatásuknak köszönhetően 2021. február 15-én 116 lyukóvölgyi jutott egyenként közel 5000 Ft-ot érő élelmiszercsomaghoz.” Ezzel a mondattal kezdődik Garbóczy Levente, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat programvezetőjének levele, amely annak az akciónak az eredményeit részletezi, amelyhez a színház társulata a tavalyi évben csatlakozott. 2020 decemberében picivel karácsony előtt indult útnak a Jókai Színház adománya a borsodi kistelepülés mélyszegénységben élő lakosai számára. Jó érzés tudni, hogy a már említett 116 családdal együtt több mint 200 családnak tudott segítséget nyújtani a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a színház társulatának adományával együtt. A szegénység nagyon sokféle formát ölthet, lehet anyagi, szellemi, érzelmi is, a színház a maga eszközeivel igyekszik minden formája ellen fellépni. Ahol pedig ennek valamilyen eredménye láthatóvá válik, oda vessünk közösen egy pillantást. Van olyan élethelyzet, amiben változást elérni csak kitartóan, apró lépésekkel lehet. Ám ha a lépés a jó irányba történik, akkor ez közös érdemünk. Megpihennünk nem lehet, elégedettségre talán nincs is okunk, de az elért eredményt azért vezessük fel a közös nyilvántartásunkba. Nekünk erről szólt ez a levél. Köszönjük!
Száznegyvenkét szál gyertya
Száznegyvenkét szál gyertya lobogna színházunk jelképes születésnapi tortáján – ha ünnepelni volna módunk -, hiszen 1879. március 8-án tárta szélesre kapuit a Jókai Színház, az Alföld első kőszínháza. Az akkor Vigardának (vagy Vigadónak) nevezett épületet Békéscsaba népe közadakozásból emelte, tervezője Halmay Andor építész volt, a kivitelezést a város mérnöke, Sztraka Ernő irányította. A színház hatszáz nézőt tudott befogadni, önálló társulattal azonban még hetvenöt évig nem rendelkezett, egymást váltó truppok előadásai követték egymást. 1954-től egyazon társulat tudatos műsortervezéssel játszik széles repertoárt a drámától a gyermekdarabokon át a musicalig, és igyekszik a közönség minden rétegét megszólítani. Nem túlzás azt mondani, hogy legalább további 142 évig szeretnénk Békéscsaba és Békés megye igényes szórakoztatását, kulturális életét szolgálni.
Nőnapi köszöntés
Seregi Zoltán igazgató úr – megköszönve a bérletesek hűségét, akik a nehéz időkben is bizalmukról biztosítottak bennünket – néhány kisorsolt és természetesen előre értesített, bérlettel rendelkező hölgyet keresett fel az otthonában, hogy személyesen köszönje meg elkötelezettségüket, s szimbolikusan így köszöntse fel a teátrum hölgyközönségét. Dr. Molnár Istvánné díszbemutató-bérlettel rendelkezik, három évtizede látogatja rendszeresen színházunkat. Szula Imréné nyugdíjasklubban szervez csoportos színházlátogatást, Michnay Lászlóné minden előadásunkat megnézi, Laczkó Erzsébet pedig a bérletesek körében segít nézőinknek csoportosan eljutni színházunkba. A Békéscsabai Jókai Színház társulata hálás azoknak a nézőinek, akik a veszélyhelyzet alatt is támogatják a teátrumot, szeretné a kapcsolatot szorosabbra fűzni, és bérleteseit hamarosan egyedi ajánlatokkal, kedvezményekkel, exkluzív programajánlattal keresi meg.
Árgyálus királyfi – bepillantás a próbába
Bekukkant a színház egyik próbájára? Tege Antal rendezi éppen az Árgyélus királyfit a nagyszínpadon. Szereplők a képernyőn, megjelenési sorrendben: – Junior, a szín-házigazda; – Tóth Gábor hangtechnikus, – Festő Zoltán fénytechnikus, – Javasember szerepében: Csomós Lajos, – Tündér Ilona szerepében Nádra Kitti, – Árgyélus királyfi szerepében Czitor Attila, – Rendezőasszisztens: Kiss Kata, – végül Rendező (király jelmezben): Tege Antal
A DAL 2021: Drága Hazám
Kedves Közönségünk! Ma este 19:35-től drukkoljunk kollégánknak, barátunknak, Ragány Misának és előadótársának, Nagy Szilárdnak a Duna TV A DAL 2021 című műsorában, hogy a döntőbe kerülhessen a Drága Hazám! Nemes ügy, amit képviselnek! 🙂 Ha Önnek is tetszik a produkció, küldjék készülékenként 20 db SMS-t a +36 20/30/70 44 22 999-es telefonszámra, amikor elindul a szavazás (Kód: 25), hogy a döntőbe kerüljön a Drága Hazám! Csak együtt sikerülhet! #dragahazam #adal #nagyszilard #raganymisa #adal2021
A nyugdíjas díszletelemek titkos pósteleki utóélete
Mihez kezdjen magával egy díszlet, amikor az utolsó előadása is véget ért? Amikor az utolsó fényt is eltakarja a legördülő függöny. Nem csillan már rajta lámpafény, nem csodálja már a közönség, nem lép fel a színész előtte, nem simítja meg többé a díszletfestő ecsete, és a díszítők se hederítenek már rá. A nyugdíjas díszletek egy darabig zavartan meghúzódnak az oldalszínpadon, majd kikerülnek a színpad mögé, azután egyre kijjebb szorulnak. Néhány elemüket pár élelmes (magyarán erre utasított) rendező még felhasználja. Néhány díszlettervező még fejét csóválva szemügyre veszi őket, hogy sajnos ezzel én már nem tudok mit kezdeni (hiszen minden díszlettervező új, saját díszletet szeretne tervezni). Azután a műszakos fiúk még lebontják róluk, ami érték: a végén ott áll a nyugdíjas díszlet, már nem is dísz- inkább csak nyűg lett. Ekkor jön a bűvös vadásztársaság, amely megfújja kürtjét, hogy hahó, halihó, vadászni volna jó! A nyugdíjas díszlet zavartan takargatja fázós deszka-ízületeit, hogy vajon hogyan jön most ő a képbe… Ám a kürtszót követően szakértő kezek, hirtelen átformálják, lécei-deszkái egyszerre csak másik irányba mozdulnak- rövidülnek-toldulnak. És egyszerre a nyugdíjas díszlet – mint egy hölgy, aki hosszú idő után először vágatott rövid frizurát – kíváncsian tekint tükörbe. Tetszik neki, amit ott lát, de hogy mi a szerepe ebben az új darabban – hát ki tudja, furák ezek a kortárs rendezők, na… És akkor a színház udvarára gurul a bűvös vadász, egy zöld autóval gigantikus utánfutót vigyáz. A nyugdíjas díszlet szinte magától ugrik a platóra: – Viszlát, színház! Viszlát, te tünékeny csalfa rivaldafény – (jó, a színpad fenyődeszkáinak még nehéz szívvel integet, hiszen anno szinte összenőttek). A búcsú után azonban már nyugodtan utazik a nyugdíjas díszlet a Pósteleki négyszögletű kerekerdő közepére. Ahol ebédidőben már őzeknek meséli a Bambit, meg hogy ő erdőben született, színházban szerepelt, színésznőt szeretett, de sosem gondolta, hogy visszatérhet az erdőbe, és vadakat etethet. (Borzán Attila hivatásos vadász, a Csabai Gazdák Vadásztársaság képviseletében vette át a színházi díszletelemekből a színházban épített vadetetőt Seregi Zoltán igazgatótól.)
Március a Jókai Stream-házban
A Jókai Stream-ház kínálatában jelenleg: – Hajnalban, délben, este – tavaszi szerelmi évődés a főszerepben Földesi Ágnes Villővel és Czitor Attilával. – Mario és a varázsló – felnőtteknek szóló stúdiószínházi csemege, főszerepben Gulyás Attilával. Aktuális előadásainkért mindig kattintson ide: https://online-jokaiszinhaz.jegy.hu/#/event Előkészületben: Március 12-től az Elnémult harangok című drámát követhetik az online térben. Március 26-tól pedig a Szárnyad árnyékában című színpadi játék kalauzolja nézőinket 301 évvel korábbra, Békéscsaba város újjáalapításának idejébe. Szeretettel várjuk a Jókai Stream-ház virtuális nézőterére!
Legfrissebb képek
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Legújabb videók
Adventi gyertyagyújtás - December 8. (Jókai Színház)
73 megtekintés 2024. december 8.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 1. (Jókai Színház)
78 megtekintés 2024. december 1.
7 0
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival - Jókai Színház
208 megtekintés 2024. november 22.
3 1
Pekár Gyula: Kastély kölcsönbe - Jókai Színház
275 megtekintés 2024. október 4.
8 0
Zalán Tibor: Idegenek és ismerősök - Jókai Színház
124 megtekintés 2024. szeptember 23.
1 0
Szabó Magda: Kígyómarás - Jókai Színház
255 megtekintés 2024. szeptember 19.
5 1