John Steinbeck Nobel-díjas amerikai regényíró 1937-ben írta meg az "Egerek és emberek" című kisregényét, amelyet később színpadra és filmre is adaptált. Sikere azóta is változatlan, a film újra és újra képernyőre kerül világszerte, színpadi megjelenése szinte mindig szívfacsaró siker, a kisregény a könyvtárak állandóan kint lévő darabja. Nézőink az ősz nagy drámáját Pataki András rendezésében láthatják november 28-án, a díszbemutatóra november 29-én kerül sor.
Salinas, ahol Steinbeck felnőtt, gyerekkora éveiben még csak egy kis városka volt, amilyet százával lehetett találni az „amerikai álom” földjén. Steinbeck nyaranta egy óriási farmon dolgozott, több száz vándormunkással egyetemben, ahol közelről tapasztalhatta meg a kaliforniai vándormunkás élet keménységét. A nyári iskolai szünetekben bejárta az egész Salinas völgyet: a környező mezőket, erdőket, farmokat; mindez később hátteréül szolgált legtöbb novellájának, regényének, így az Egerek és emberek című munkájának is.
A történet színhelye egy kaliforniai farm, a 30-as évek elején. Ide érkezik meg két nincstelen idénymunkás, a határozott George Milton és barátja, a szellemileg visszamaradott, ám bivalyerős Lennie Small. Mindketten sodródó, alig tengődő kisemberek, akik jobb életre vágynak, akárcsak a farm többi idénymunkása. Lennie-t és George-ot felfogadják, munkába állnak és keményen dolgoznak, hogy egy szép napon majd beteljesedhessék álmuk: egy saját farm, ahol végre a maguk urai lehetnek. Az álom akár meg is valósulhatna, mert a farm egyik munkása, a nyomorék, öreg Candy megtakarított pénzével társul a vállalkozásukhoz. A remények azonban hamarosan szétfoszlanak…
Az előadás készítésével bennünket az a szándék vezetett, hogy a nézőnek nem Lennie-t kell sajnálnia „együgyűsége” miatt, hanem sokkal inkább önmagára kell, hogy irányítsa a figyelmet Lennie sorsa. Mer-e még álmodni, vannak-e még vágyai? Mire képes, milyen energiákat tud megmozgatni önmagában a céljai elérése érdekében. Mennyire önazonos, hiteles személyiség a néző maga? Azt a kérdést is feszegetjük, amelyet szeretnénk, ha a néző is feltenne magának: hány őszinte barátunk van? A steinbecki világ igazi tragikuma az elszalasztott lehetőségekben rejlik, amelyek elmúlásával a szereplők csak hányódnak a világban, nincs ott a kezükben a saját sorsuk alakításának lehetősége. Sorsuk így végzetszerű, s ez a végzetszerűség hangolja komorrá, és teszi egyre feszítettebbé a történetet.
Életünk problémái, kérdései mit sem változtak, s kívülről nézve nevetve-sírva egy kicsit talán mi is másként látjuk a világot, a barátságot, a szeretetet, mások elfogadását.
