Gregg Opelka C’est la vie… (…Ilyen az élet) című zenés darabja az ’50-es években játszódik, de az üzenete Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színművész, rendező szerint ma is érvényes: nem szabad félni, bátran kell vállalni véleményünket, önmagunkat.
Amikor a készülő előadásról kérdeztem, Bartus Gyula elmondta, hogy sok dolog foglalkoztatja kezdettől ezzel a darabbal kapcsolatban. Örül, hogy megkapta, megrendezheti, mert vonzódik az ilyen témákhoz, értékeli azokat az embereket, akik mernek valami újat mutatni, még akkor is, ha ezzel némi botrányt okoznak.
- Szeretem a meghökkentő, váratlan helyzeteket, a merész húzásokat, amik felforgatják a rendet, a megszokást, és valami újabb, jobb szituációhoz vezetnek. Ebben a történetben két agilis, elszánt nő olyan cselhez folyamodik, amiből nagy bajuk is lehetne, simán elveszíthetnék az állásukat, kirúghatnák őket úgy, hogy később egyetlen bárban sem kapnának állást. Bemószerolják ugyanis a rendőrségnél a főnöküket, a bár tulajdonosát, hogy maffiakapcsolatai vannak, s mindezt azért, hogy elvigyék előzetes őrizetbe.
A nézőknek premier előtt nem célszerű mindent elárulni, de annyit azért nem árt, ha tudnak, hogy a két énekesnő azért akarja a főnökét távoltartani, hogy Edit Piaf dalai helyett végre elő tudják adni a saját műsorukat. Egy ilyen akcióhoz régen is bátorság kellett, ma is kell.
- Képzeld el, ha ma este úgy kezdődne itt az előadás, hogy kedves közönség, ma este nem azt játsszuk, ami a műsorban szerepel, hanem valami egyészen mást! Ha valaki úgy gondolja, maradhat, aki nem, vissza lehet váltani a jegyeket… – Jó példával érzékeltette a rendező a kockázat súlyosságát, majd magyarázattal folytatta. – Ilyet nem mondhat egy színész, nem állíthatja le az előadást, nem bírálhatja felül az igazgató, a művészeti vezető döntését, nem állhat ilyen ötlettel a közönség elé.
Ez a két nő mégis ilyet tesz, mert azt mondják, hogy ők többek annál, mint hogy másokat utánozzanak, ideje előállniuk saját dalaikkal – ezt az emberi hozzáállást díjazza Bartus Gyula.
- Végül kiderül, hogy jó a műsor, győz ez a pici forradalom, lekerül a repertoárról Edit Piaf, és onnantól Dominique és Fatiguée saját életét adja elő saját dalaival a színpadon.
A történet és a 12 dal előadását hatásos koreográfia színesíti, Fosztó András tervezte és tanítja a színészeknek a mozgást. Kovács Zoltán zongorista a harmadik szereplő, aki nemcsak kíséri az énekeket, hanem színészi feladatokat is kapott.
A két énekesnőt alakító Liszi Melindával és Vidovenyecz Edinával együtt Bartus Gyula rendező arra készül, hogy a szórakoztató előadás élményt nyújt, örömöt szerez a nézőknek. Talán kicsit el is gondolkodhatnak, párhuzamot vonhatnak a látottak és saját életük, tapasztalatuk között. Premier január 24-én az Intimtérben.
Niedzielsky Katalin
Fotó: A-TEAM, Rácz Attila
