"A város közönsége úgy érzi, ismét értük, nekik, ide készül egy produkció" – fogalmaz művéről a szerző. Ez lehet a siker egyik kulcsa a mai európai színházi életben. Pozsgai Zsolt A szűz és a szörny című tragikomédiáját mutatja be a békéscsabai Ibsen Stúdiószínház szeptember 21-én a szerző rendezésében. A drámaírónak tett föl kérdéseket a Présház Hírportál.
– Valamiképp mérhető, érzékelhető lehet-e az Ön számára, és fontos-e Önnek az a szellemi pezsgés, amelyet a Szűz és a szörny című tragikomédia az alföldi város társadalmában kelthet?
– Miután nagyon régóta dolgozom a csabai színészekkel, és mondhatom örömmel, sok sikert megéltünk együtt, a közönség tudja, kinek a darabját látja. Volt itt olyan zenés mű, amely a századik előadás felé tart, másik, amelyik ma is téma. Tehát a közönség megismerte az írót is, nem csak címre, vagy főszereplőre vált jegyet. Valamikor az ilyen "háziszerzőség" megszokott volt, és egy-egy város közönsége már várta az írótól az újabb bemutatót. Magam még Szegeddel vagyok így, ahol évek óta rendszeresen jelen vagyok egy-egy darabbal. Tehát ha"kelthet-e szellemiségi pezsgést", ez a kérdés, azt mondom: igen. Mert a város közönsége úgy érzi, ismét értük, nekik, ide készül egy produkció. A sajtópróbán, vagy nyilvános előadáson ezért zsúfolásig megtelt a kamaraszínház. És remélem, viszik a hírt, hogy érdemes jönni. Ez a mű nem kifejezetten könnyed komédia, sőt. Bár bővelkedik komikus elemekben, meglehetősen húsba vágó történet. Ezt szokták meg, erre jönnek. A mi írónk – mondják. Nagy öröm ez számomra.
– A hazai színházi közönség hogyan tehető még nyitottabbá, befogadóbbá a kortárs magyar dráma értékei iránt?
– Így, ahogy az előzőekben próbáltam érzékeltetni. A színházaknak be kell hívniuk az írót, legyen a közösség része, tanulja meg a színpadtechnikát, lássa a mindennapi műszaki és művészeti munkát. Hogy aztán ezek szimbiózisában alkosson drámát. A huszadik század nagy magyar drámaíró nemzedéke állandó vendége volt a színházak belső életének. Enélkül is lehet színdarabot írni, de ezek nehezebb utat is járnak be. Tehát ha vidéken a színházak újra felismernék, hogy a saját író, írók kinevelése milyen fontos, akkor a kortárs dráma presztizse is nőhet. És születhetnének új, fontos művek. A fővárosban pedig már régi adósság egy kortárs színházi műhely, egy olyan kisebb színház, ahol élő magyar írók műveit játsszák. Ezért is vagy húsz éve harcolok, eddig sajnos eredménytelenül. Pedig egy központi szellemi műhely, egy olyan színház nélkül, amely a drámákat lefordítja a színház nyelvére, és állandó,folytonos – enélkül a kortárs dráma halálra van ítélve. Bízom benne, hogy egyszer ez is sikerül. Hogy valaki rájön, van már éppen elég bulvár műveket játszó kis színház Pesten, amelyeket az állam támogat. Az egyiknek adni kellene egy ilyen értelmes feladatot. Nem magamért mondom ezt, a műveimet – hála Istennek – keresik, szeretném már látni az új nemzedéket, akiknek át tudjuk adni azt, amit mi összehordtunk. De egyelőre üres a horizont
Ön, akinek műveit Bostontól Szkopjén át az indiai Goal nemzetközi filmfesztiválig a földgolyó sok pontján bemutatták, hogyan látja: az európai Balassi-folyamat – melynek jelmondata Fedezd föl saját kultúrád – miként érheti el sodrásával az ifjabb nemzedékeket?
– Az ifjabb nemzedékkel jó a kapcsolatom, a huszonévesekkel kapcsolatban optimista vagyok. Úgy látom, kezd felnőni egy olyan generáció, amely már nem dől be az értéket hazudó értéktelenségnek. A piaci kultúrának és a professzionalista művészetet imitáló dilettantizmusnak. Amely nemzedéket már nem érdekel a kereskedelmi tévék bugyuta baromság-halmaza – valami újat, értékeset keres. Nem is lehet másként. Ahogy a természet meg tudja újítani magát, ez a terület is képes lesz erre. Legutóbb nagy öröm ért, Marosvásárhelyre mentem bemutatóra, és az ottani magyar színházi egyetemen behívtak vizsgaelőadásokra, melyek az én színműveim voltak. Több is. Nem tudtam róla. De az, hogy érdek nélkül nekiállnak tizenévesek, egyetemisták színpadra vinni a műveket, ez nagyon jólesik, és bizakodással tölt el. A magyar színházaknak oda kell figyelniük erre az új nemzedékre, és akik drámaírással, színházi műfajjal akarnak foglalkozni, azokat haladéktalanul a színházba kell csábítani, hogy tanuljon, tapasztaljon, éljen. És ha fiatal ír drámát, és bemutatják, azt a hasonló korúak is meg fogják nézi. Legalábbis így gondolom.
Forrás: Présház Portál
Fotó: MTI
