A francia Marc Camoletti Leszállás Párizsban című darabja nem véletlenül népszerű és óriási siker világszerte színházban és filmen egyaránt. Már eleve a szórakoztató történetbe, a humoros szövegbe belekódolta a szerző a poénokat, amelyektől a nézők könnyesre nevethetik magukat. Amennyire vicces a kiváló alapanyag, legalább annyira komolyan vette Katkó Ferenc a rendezést, hogy nagyszerű színészeivel remek előadást alkosson. (Niedzielsky Katalin kritikája)
A Sík Ferenc Kamaraszínházban nagyon elegáns, impozáns nappali fogadja a publikumot, amelynek közelében megtiszteltetés helyet foglalni. S mindjárt tudjuk, hol vagyunk: párizsi panoráma, reptéri terminál, és a fejünk fölött zúgnak el a gépek. Pedig „csak” a sármos, csajozó Bernard otthona ez, ám a menő építész élete, csöppet sem átlagos mindennapjai nagyon is a légiközlekedés jegyében zajlanak. A Békéscsabai Jókai Színház kamaratermébe Egyed Zoltán díszletével és Vámos Zoltán mozgóképeivel egészen különös világot varázsolt.
A Jókai Air járatán üdvözlik a közönséget, és kezdődhet az előadás. Ha vígjáték, akkor legalább hat ajtó, ahol jól lehet ki-, berohangálni, ezt már megszokta a néző, de itt még lift is nyílik az ízléses enteriőrbe. Kell is a sok menekülési útvonal a kevés szereplőnek; külön tetszik, hogy a játék nem a futkosástól és a hangoskodástól viharos, hanem a tutira komponált és színvonalasan kivitelezett menetrendváltozásoktól, bonyodalmaktól, hiteles emberi megnyilvánulásoktól.
Marc Camoletti Leszállás Párizsban című vígjátékát a Jókai Színház Hamvai Kornél nagyon mai fordításában játssza. A történet aranyos és rendkívül mulatságos. Bernard három szeretőjét hitegeti azzal, hogy menyasszonya, számára az egyetlen, miközben az egyiknek már a kirúgását tervezi. A programszervezés egyelőre csak úgy működik, hogy mindhárom hölgy stewardess, és legalább egy közülük, még jobb, ha kettő, éppen a levegőben tartózkodik, hogy a felszállás, landolás a párizsi lakásban is rendben menjen, és a hölgyek nehogy összetalálkozzanak. Nem kevés logisztikai bravúrt igényel ez az életvitel, szem előtt kell tartani a légi közlekedés menetrendjét, az óra állását (központi helyen a színpadon), a légköri viszonyokat, hogy nincs-e sztrájk. Forgalomirányítónak ott van Bernard házvezetőnője, Bertha, aki mindig rosszkor érkezik, mégis nélkülözhetetlen. Főleg a konyhában mesterkedik, ahol a különféle nemzeti menüket kell váltogatnia, de óriási felelősség hárul rá a látogatók terelésében is, nehogy lebukás legyen a randevúk vége.
A gyorsabb Boeingek forgalomba állításával csökken a menetidő, ebből lesz a baj, és a három „egyetlen” szerető egyszerre landol Párizsban. A British Airways légikísérőjének, Janetnek a tea tejjel dukál, ő az, aki a művészi szikrát hiányolja Bernard szögletesnek tartott terveiben, ezért tudta nélkül belejavít. Jacqueline drága bundát kap, ami majdnem a már menesztésre ítélt és váratlanul visszatérő Janet ölébe hull.
A nőügyeket egyáltalán nem könnyű követni, kezelni, ráadásul előkerül vidékről Bernard gyermekkori barátja is, Robert, aki segítségért jön befolyásos barátjához. Komoly személyiségzavarral küzd, mert halottnak hiszik, egy vonatbaleset túlélője, de sehol sem tudja bizonyítani, hogy ő nem volt a vonaton, amikor a tragédia történt, csak a zakója az irataival. Kiállították a halotti bizonyítványát, és ezzel kizárták a normális életből, állást nem kap, már-már az öngyilkosság gondolatával kacérkodik.
Bernard hivatására a külső telefonhívások emlékeztetnek, át akarja tervezni az egész várost, közben előadást tart arról, hogy a három nő optimális, a válogatást elvégzik helyette a légitársaságnál, ő meg jól érzi magát velük. A nagy menő pasas a szerencsétlen, magányos fickó ellentéte, utóbbinak egyetlen nő sem jut, nem hogy három.
Judith egy nappal hamarabb érkezik, majd Janet is visszajön a sztrájk miatt. Robert nem győz falazni, hazudozni, hogy kidumálja magát, azaz barátját, miközben kénytelen szerepeket váltogatni. A második felvonásban már sorozatgyilkosként tűnik fel, hogy Bernardot mentse. Közben folyton jön Bertha és megállapítja, hogy ez a stressz nem fehér embernek való.
Telefonálnak az építkezésről, hogy dől a torony (Janet belerajzolt a tervbe), nemzetközi ügy kerekedik, majd elismerés illeti az építészt.
Végül – hiszen nem szomorújáték – minden kiegyenesedik, Janet angol férjet választ, Bernard Jacqueline-t, és Judith viheti Robertet, hiszen mindig is halott férjre vágyott. Bertha is megkapja a megérdemelt fizetésemelést.
Csodálatosak a ruhák! Elegánsak, ízlésesek, a légitársaság egyenruháira is emlékeztetnek, ugyanakkor nagyon eredetiek. Kiss Kata jelmeztervező ruháiért még stewardess-nek is elszerződnék.
Katkó Ferenc minőségi előadást vitt színre és hatásos zenei betéteket válogatott. Minden szereplő nagyon jó, és láthatóan élvezettel játszik. Tege Antal a bohém, hódító építészből kedves, jópofa figurát domborít viccesen. Janet alakját Komáromi Anett sok humorral kelti életre. Köböl Lilla (Jacqueline) bájos, a másik kettőnél szelídebb szerelmest alakít. Liszi Melinda Judith-ja a lobbanékony, szenvedélyes nőt képviseli. Kovács Edit házvezetőnője, Bertha rafinériát ötvöz esendőséggel, mélyen emberi figura. Csomós Lajos, aki szerencsétlen, kis vidéki lúzerként érkezik, sokoldalú menedzserré nővi ki magát, több szerepkörben is sziporkázik.
Helyzetkomikum minden mennyiségben, kiváló alakítás, és csupa móka, kacagás. Csodálkozni legfeljebb azon lehet: hogy a színészek kibírják röhögés nélkül. Persze ez is a fegyelem, a szakmai alázat, a valódi profizmus része.
Niedzielsky Katalin
