Születésnapoznak a Jókai Színházban
A Békéscsabai Jókai Színház Szabó Magda Születésnap című regényéből készült darabot mutatja be kedden.
Szabó Magda regényét viszi színre a Békéscsabai Jókai Színház
Szabó Magda születésének 100. évfordulójára emlékezik a Békéscsabai Jókai Színház az író Születésnap című regényének színpadra állításával. Az ősbemutató március 20-án lesz
Napszakok a szerelemben
Hajnalban, délben, este, Dario Niccodemi szerelmi vígjátéka, a Békéscsabai Jókai Színház Sík Ferenc Kamaraszínházában. A darabot, Tege Antal kivételes érzékenységgel, tapintattal, és óvatossággal rendezte meg, ami különösen meghatóvá és széppé tette, de megóvta attól, hogy kommersz legyen.
NEGYEDMILLIÁRD FORINTBÓL ÚJÍTJÁK FEL A BÉKÉSCSABAI JÓKAI SZÍNHÁZ ÉPÜLETÉT
Több mint 250 millió forintot nyert el az önkormányzati tulajdonú Békéscsabai Jókai Színház műemléki védettség alatt álló épülete energetikai korszerűsítésre az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatán.
Főszerepet kapott a Micimackóban a dobozi iskolás fiú
Nyul Zoltán Bence játszotta megosztva Róbert Gida szerepét a Békéscsabai Jókai Színház idei egyik darabjában, a Micimackóban. Bence 12 esztendős kisiskolás, akit több mint egy tucat jelentkező közül választottak ki a szerepre.
Olasz vígjátékot mutat be a Jókai színház
Dario Niccodemi Hajnalban, délben, este című szórakoztató romantikus vígjátékát mutatják be kedd este a Jókai színház Stúdiószínházában.
Árva Bethlen Kata a Klebelsberg Kultúrkúriában
Kocsis István monodrámáját Liszi Melinda, a Jókai Színház színművészének előadásában láthatja a közönség, március 6-án, 19 órakor Budapesten, a Klebelsberg Kultúrkúriában.
Hajnalban, délben, este – az M5 Kulturális Híradójában
Részlet az M5 Kulturális Híradójából (2018.03.05.) Forrás: mediaklikk.hu
Köllő Miklós a Kossuth Rádióban – Egy őrült naplója
Forrás: Kossuth Rádió – Belépő – Kulturális magazin, Szerkesztő-műsorvezető: Babucs Krisztina (2018.03.01)