Arany Kotta Díjas a Vesztegzár a Grand Hotelben
A Viva la Musical! internetes magazin szavazásán a Békéscsabai Jókai Színház Vesztegzár a Grand Hotelben című előadása nyerte el a „Legjobb új vidéki musicalprodukció” kategóriában a 2016-os Arany Kotta Díjat. Az elismerést a Jókai Színházban egy musical esten adták át.
Állatokkal eltáncolt mesejáték Békéscsabán
Sorra szedi rá az erdő lakóit a ravaszdi róka a Békéscsabai Jókai Színház és a Balassi Néptáncegyüttes legújabb koprodukciójában. Az Állat(i)mese című zenés-táncos mesejáték nem csak a gyerekeknek, de a felnőtteknek, sőt a tánchoz értő szakmabelieknek is tartalmas szórakozást ígér.
Még Spanyolországból is érkezett színdarab Békésre
Negyvenegy színdarabot nyújtottak be a békési önkormányzat és a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ közös pályázatára, amelynek díszleteként — a feltételek szerint — a művelődési központ aulája szolgál.A zsűrit Kovács Edit színművész, Szente Béla, a Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója és Seregi Zoltán, a Jókai Színház igazgatója, rendező alkotja. Utóbbi szakember a zsűri elnöke. Kovács Edit kifejtette, jó ütemben haladnak a színdarabok olvasásával.
„Ha van még valami tiszta ezen az elveszett világon” – Ármány és szerelem
Schiller klasszikusa több évszázaddal keletkezése után is képes megszólítani a nézőket. Bár már a társadalmi osztályok közötti harcok lecsengtek, és szabad a szerelem, az intrikák továbbra is a mindennapjaink részei maradtak.
Metál arcból színész – Szabó Lajossal tereferéltek
A Békéscsabai Jókai Színház beszélgetős estje, a Terefere, legújabb vendége Szabó Lajos volt péntek este a Művész Kávézóban.
Fekete Péter: Én itthon vagyok Békéscsabán, innen merítkezem
Én itthon vagyok Békéscsabán. Néha csak rövid időre tudok jönni, és az emberek sokszor nem is látják, hogy itt voltam, de attól még hazajárok ide. Innen merítkezem. A munkához, amit most Budapesten és Európában végzek, szükség van munícióra. A muníciót pedig az ember a családból tudja meríteni és abból a szeretetteljes alkotó közegből, ahová mindig visszanyúlhat: ilyen nekem a Békéscsabai Jókai Színház – mondta Fekete Péter, amikor legutóbb „itthon” járt.
Cirkuszmisszió – a Trio Power Line
Új produkciójával, lépett fel a Jókai Színházban az itthon és külföldön is díjnyertes Trio Power Line március 14-én az ünnep előestéjén. A történeteket mesélő, érzelmekre ható, a zene és az akrobatikus mozgás összhangja magával ragadta a közönséget, amely szűnni-nemakaró tapssal jutalmazta a három kiváló artistát.
Két napra a centerbe költözött a cirkusz és a színház
Artistákkal telt meg a békéscsabai bevásárlóközpont a hétvégén. 2017 szeptemberétől akrobatának, légtornásznak, vagy akár bohócnak is tanulhatnak majd a békési megyeszékhelyen. 2016-tól a békéscsabai Színitanház a budapesti Baross Imre Artistakéző tagintézményeként működik tovább. A közösen tartott nyílt napon többek között artista, színész, jelmeztervező, valamint a háttérben dolgozó hang- és fénytechnikus diákok munkájára is fény derült.
Megújul, új képzésekkel bővül a Színitanház
A Színitanház hallgatói mutatkoztak be produkcióikkal pénteken délután a Csaba Center színpadán, ők biztosították a technikai hátteret, a világítást, és abba is betekintést nyerhettek az érdeklődök, hogyan készítik a díszleteket, a jelmezeket a színházi háttérszakmák képviselői. A pénteken estig és szombaton 10-16 óráig tarrtó nyílt napon bemutatkozik az intézmény teljes spektruma.
Amikor a nyulak ír szteppelnek, a bikák pedig a flamencót járják
A Balassi Táncegyüttes és a Jókai színház legújabb, készülő koprodukciójában állati bundába bújtatott karakterek jelennek majd meg a színpadon, hogy egy fondorlatos és tanulságos történettel, na és persze rengeteg különleges tánccal kápráztassák el a közönséget.
A színház igazgatója az Arany előadásról: különösen jó szöveg született
Forrás: Csaba Televízió
A Bolond Istókot állítja színpadra a Békéscsabai Jókai Színház
Arany János Bolond Istók című elbeszélő költeményének színpadra állításával emlékezik meg a költő születésének 200. évfordulójáról a Békéscsabai Jókai Színház. A darab bemutatóját április 19-én tartják. MTI Seregi Zoltán, a színház igazgatója a szerdai olvasópróba kezdetén elmondta, hogy minden évben kiválasztanak egy az általános vagy középiskolás tananyaghoz kötődő művet, idén az Arany-emlékév miatt esett a Bolond Istókra a választás. Hozzátette: fontosnak tartják, hogy a Színitanház hallgatóinak bemutatkozási lehetőséget adjanak, ezért ebben a darabban főként nekik adnak teret. "Komoly gyakorlat lesz ez számukra" – fogalmazott. Az igazgató közölte: mivel a rendező, Árkosi Árpád még nem ismeri a színésztanoncokat, a következő napokban dől el a szereposztás java. Annyi biztos, hogy a címszereplőt Ragány Misa alakítja. Árkosi Árpád úgy vélte, hogy Zalán Tibor dramaturgnak, akivel már dolgozott együtt, sikerült "fogyaszthatóvá, átélhetővé, színházi élménnyé" alakítania Arany művét úgy, hogy az hű legyen a költő emlékéhez. Kísérletnek, színházi játéknak nevezte a munkát. Elárulta: valószínűnek tartja, hogy néhány ponton még változtatni fognak a szövegen, ugyanis a darabba zenét és táncot is terveznek, emiatt elképzelhető, hogy néhol dramaturgiai módosításokat kell végrehajtani. Könczei Árpád zeneszerző, koreográfus, művészeti vezető írja a darab zenei részét – közölte a rendező. Ondraschek Péter díszlettervező elmondta: egy kísérleti laborhoz hasonló steril teret képzeltek el, amelyben a jelmezek és a kellékként használt bábok jól érvényesülnek. A darab egy mesevilágban kezdődik, amelyet óriás, kétméteres bábokkal jelenítenek meg, a mű végére pedig eljutunk a való életbe – fejtette ki. Mészáros Zsófia jelmeztervező hozzátette, hogy meseszerű bábokat, busójáráshoz hasonló maszkokat és durva anyagú, régies jelmezeket képzeltek el a műhöz. A bábokat Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház vezetője készíti majd el, a darabban a bábszínház egyik színésze, Szőcs Orsolya is szerepel. Arany János hajdani debreceni kollégiumi élményeit, színházi, majd vándorszínészi kalandjait írta meg a Bolond Istókban. A két énekből álló, valószínűleg befejezetlen elbeszélő költemény első részében, amelyet 1850-ben hagyott félbe a költő, Bolond Istók még csak csecsemő. A második részben, amelyet 1873-ban írt, már a debreceni kollégiumban élő, a világ nagy dolgai iránt érdeklődő, de csöppet sem eminens tanulóként, szerep nélküli segédszínészként és egy vándortársulat tagjaként ábrázolja hősét Arany. A színház számára ez azért érdekes, mert ebben a munkában teljesedik ki Arany humora, filozófiai tájékozódása a világ jelenségeiről, illetve itt engedi valamennyire közel magához a közönséget az egyébként zárkózott ember hírében álló költő – mondta a darab dramaturgja, Zalán Tibor. Fotó. JókaiFilm/VámosZé