fbpx Rólunk írták | Békéscsabai Jókai Színház

Jelenlegi hely

Rólunk írták

Február 14-én mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház Alan Alexander Milne: Micimackó című klasszikusát. A darab próbáján kiderült, a Karinthy Frigyes által lefordított regényből kiindulva Tege Antal rendező, Róbert Gida szobájába álmodta meg a mesejátékot, a százholdas pagony és a többi helyszín megelevenítését – a színes díszletek mellett – a nézők fantáziájára bízza.

Milne klasszikusát, a Micimackót viszi színre február 14-én a Békéscsabai Jókai Színház.A mesejátékot rendező Tege Antal az MTI-nek úgy nyilatkozott, nem az ismert Disney-filmet, hanem Milne klasszikusát vette alapul, amely Karinthy Frigyes fordításában jelent meg, majd Karinthy Ferenc alkalmazta színpadra.

Pozsgai Zsolt a kortárs színház fenegyereke. Nagyon jót tesz azon színházakkal, amikor egyetemes érvényű témák mellett az adott hely történetéből merítkezik.

Forrás: Csaba Televízió

A Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán mutatja be 2018. március 4-én a Békéscsabai Jókai Színház Gogol Egy őrült naplója című művét Katkó Ferenc főszereplésével, Köllő Miklós rendezésben.

Ugyanazon az ajtón jött be, mint mi, köszönt, hogy „hi, good evening”, és mi megszeppenten motyogtunk, ő pedig megállt előttünk, arcán olyan mosollyal, ami azt tükrözte: „jó ég, de cuki, már most zavarban vannak, hát mi lesz ezután?” Na, így vette kezdetét a Break the chain, Németh Gabriella angol nyelven előadott monodrámája.

The Vagina Monologues – nem csoda, hogy ezzel a címmel nagy feltűnést keltve robbant be 1996-ban Eve Ensler az amerikai köztudatba, és miután színdarabját világsztárok vitték sikerre, bezsebelt számos rangos elismerést. Persze nem pornóról, még csak nem is erotikus show-ról szól a történet; a legtöbb kritikus a század egyik legfontosabb politikai színházaként méltatta a bemutatót. A Békéscsabai Jókai Színházban Németh Gabriella bátor tettre vállalkozott és remek alakítást nyújtott a Break the Chain! (Törd meg a csendet! Vagy: Tépd le a láncot!) című angol nyelvű monodráma előadásában. (Niedzielsky Katalin kritikája) 

Oldalak