Karkithemia a címe Zelei Miklós és Pethő Sándor monodrámájának, amelyet Kara Tünde Jászai-díjas színművésznő főszereplésével, Tege Antal rendezésében áprilisban mutat be a Békéscsabai Jókai Színház. Az első olvasópróbát nem véletlenül tartotta a társulat február 4-én, a rák elleni küzdelem világnapján. (Niedzielsky Katalin tudósítása)
Fekete Péter igazgató a szerzőket, a színészeket és a sajtó munkatársait köszöntve elmondta: vannak alkalmak, amikor nehéz megszólalni, témák, amelyekről nem szeretünk beszélni, mert nem vagyunk felkészülve.
– Drága szüleink, drága tanáraink sok mindenre megtanítottak bennünket, de valamiért a neveltetésünkből, a kultúránkból kimaradtak a tabuk, a kínos témák. Sem otthon, sem az iskolában nem tanítottak meg szeretni, élni, és arra sem, hogyan kell meghalni. S nagyon nehéz helyzetbe kerülünk, amikor közelről érint meg bennünket egy súlyos betegség, élet és halál kérdése. Ezért különösen hálával tartozunk mindazoknak, akik úgy döntenek, hogy hajlandók elmondani saját életük, nehéz időszakuk, betegségük, szenvedésük történetét mindenkinek, a nagy nyilvánosságnak. De hát kinek a dolga lenne, ha nem a miénk, művészeké, hogy emberi sorsokat mutassunk fel, hogy azzal esélyt adjunk másoknak?!
A megható szavak után a direktor köszönetet mondott elsősorban Kara Tündének, aki „kész volt saját életét boncolóasztalra tenni”, Tege Antal rendezőnek és minden alkotótársnak. Mint hangsúlyozta, „ez a darab arról szól, amiért a világon vagyunk”.
Pethő Sándor társszerzőként arról beszélt, hogy az egyszemélyes dráma két forrásból született: a barátságból és a szeretetből. A betegsége miatt távollévő Zelei Miklós sokszor járt Békéscsabán, tudta, hogy Kara Tünde monodrámával kacérkodik, elmondta az eredeti történetet, amitől mindketten eléggé megijedtek. A témától is, de főleg attól, hogy Kara Tünde vajon hogyan reagál majd mindenre.
– A beszélgetéseikből százegynéhány oldal született, amit időrendbe raktunk, könnyen ment, mert akkor még nem ismertem Tündét. Ragaszkodtam is hozzá, hogy amíg nem fejezzük be a darabot, ne is találkozzunk. Utána jött a szeretet, amikor már együtt dolgozunk. A szeretet azzal kezdődött, ahogyan Tünde kezelte az egészet, ahogyan kivitte a sorsát a színpadra, hozzá is tett a szöveghez. Így a három ember közötti barátságon túlmenő szeretetté minősítette a darabot.
Arról is szólt Pethő Sándor, hogy a szándék nem az ijesztgetés, hanem a figyelmeztetés: ilyen betegséggel szemben is van remény, ezt akarják a darabbal felmutatni.
Kara Tünde is köszönettel kezdte mondandóját:
– Köszönöm mindenkinek, hogy most itt állhatok, a jó Istennek, a Gondviselőnek, az alkotótársaknak, hogy létrehozhatjuk ezt a darabot. Zelei Miklóst szeretném kiemelni, mert ő az ötletgazdája, a saját életemmel nélkülük nem mertem volna kiállni. A monodráma azért izgat nagyon, mert tudni szeretném, mennyire vagyok képes egyedül, majdnem egyedül fenntartani a figyelmet. Miklós azt mondta, neked nem más történetét kell elmondanod, hanem a sajátodat. Megérezte, mekkora segítség nekem a közös munka a kórház, a műtétek után – emlékezett vissza a történtekre a Jászai-díjas művésznő. Majd megható szavakkal folytatta:
– Úgy éreztem, amit kaptam azzal, hogy meggyógyítottak, vissza kell adnom. Azt hittem, civil munkát kell ehhez végeznem. De aztán rájöttem, az nem elég. Miklós vezetett rá, hogy saját eszközeimmel tudom leginkább visszaadni, amit kaptam. A statisztikából ismert, hogy a gyógyulásból csak 15 százalék az orvosi segítség, a többi a betegen, a barátain, a szereteten, az akaraton múlik. Kötelességem tehát megtenni…
Tege Antal sem titkolta, milyen nehéz megszólalnia, hiszen több mint húsz éve ismeri Kara Tündét, egy osztályba jártak, együtt kezdték a pályát. Azt hitte, mindent tudott róla, a betegségéről is, aztán amikor elolvasta a darabot, rájött, fogalma sem volt az egészről, hogy művésztársa min ment keresztül. Mint mondta, mindenki ismert beteget, barátot, közeli rokont környezetében, de senki sem szeret beszélni a bajáról. Kara Tünde mindenben partner, átsegíti alkotótársait a nehéz pillanatokon. Megdöbbentő adattal is szolgált Tege Antal: 2013-ban 35000 ember halt meg Magyarországon rákban, teendője tehát mindenkinek van, a darab komoly figyelmeztetés.
– 2000 februárjában Párizsban az első rákellenes világkongresszus történelmi dokumentumot fogadott el, amely világméretű összefogásra szólít fel a halálos kór ellen. Ebben leszögezik, hogy a rák elleni küzdelem mindannyiunk közös ügye – emlékeztetett a rendező a Párizsi Charta jelentőségére. – A felhívás többet között hitet tesz az emberséges kezelés, a minőségi ellátás mellett, egyenlő gyógyulási esélyeket követel minden rákos betegségben szenvedőnek, a kutatási eredmények minél hamarabbi gyakorlati alkalmazását sürgeti. A dokumentum kiemeli a tájékoztatás fontosságát, hiszen a tudatos és tájékozott beteg jobban együtt tud működni az orvosokkal gyógyulása érdekében.
A rákellenes világnap lényege, hogy a társadalom figyelmét ráirányítsa a teendőkre, s arra, hogy nemcsak orvosi feladatról van szó, hanem mindannyiunk közös ügyéről. Annál is inkább, mivel hazánk a daganatos megbetegedések okozta halálozásban az első helyen áll! Mindez éppen elég ok arra, hogy a színház műsorra tűzze a darabot, ezzel is segítve a tájékoztatást, a felkészülést, az emberi helytállást, példaadást – szögezte le a rendező.
Tege Antal azt is elárulta, hogy amikor először elolvasta a darabot, eltolta magától, és 2-3 hónapra volt szüksége, hogy újra ki tudja nyitni. Aztán úgy döntött, ha Kara Tünde „ilyen tisztán odateszi magát az ügy mellé”, számára is egyértelmű a feladat.
A darab főszereplője, A nő megtiszteli Karkithemiát, a rák ősi görög istennőjét, nem utasítja vissza a felkérését a táncra, de időt kér tőle, hogy még el tudjon játszani néhány szerepet, hiszen színésznő. Kettőjük görög táncához görög kar társul (Csomós Lajos, Galambos Hajnalka és Szente Éva). A zene, a dalok kifejezik a két nő kapcsolatát, a kar pedig életképeket mutat fel a mai világból.
Olyan jelmez készül, amelyben a főszereplő jól érzi magát, ami segíti, szolgálja stációi végigjárásában – ígéri Kiss Kata tervező. A játékteret Fekete Péter, Tege Antal és Egyed Zoltán készíti, a lényeg, hogy minden átlátszó lesz, nem lehet sehová elbújni, a kiszolgáltatottságot hangsúlyozza.
Szép, katarzist hozó előadásokon nem tilos a sírás; de ritka a bemutatók előtti tájékoztatás, amikor a meghatódottságtól, a közeli érintettségtől mindenkinek nehéz megszólalni. A Karkithemia (alcíme Szenvedéstörténet egy felvonásban, vagy Zsákomban a rákom: 13 rekeszben) olvasópróbája ilyen volt. Megrázó és szívszorító. Az alkotók és a közreműködők már előre megérdemlik az elismerést.
Niedzielsky Katalin
