A legendás, 24 évvel ezelőtti békéscsabai előadás Nyilas Misije – akit azóta beszippantott a színház világa –, Sánta László, a Légy jó mindhalálig november 16-i előadásában Török János szerepében tér vissza a Jókai Színházba.
Sánta László 1993-tól 1997-ig a Szente Béla által működtetett Csabai Színistúdió tagja volt, ahol számos zenés és prózai előadásában szerepelt. 2000-től a Jókai Színház Színitanházában tanult, itt szerezte az első színpadi tapasztalatait. Az iskola elvégzése után 2004-ben a Pannon Várszínház társulathoz szerződött, ahol több színpadi előadásaiban szerepelt. Dolgozott egy évig a budapesti Piccolo Színházban (a Miklós Tibor nevével fémjelzett legendás Rock Színház utódja) is. 2007-től a Budapesti Operettszínház tagja, valamint játszik a Madách Színházban is. A színpadi szerepei mellett az egyik legkeresettebb szinkronszínész. Már egy éve, a Nyilas Misi kerestetik gálán felmerült, hogy az egykori Nyilas Misi Török Jánosként térjen vissza a Jókai színpadára. Így a november 16-i előadáson Sánta László, Vadász Gábor színművésztől egy este erejéig átveszi a szerepet.
Sánta László a Nyilas Misi kerestetik gálán énekelte el a Kisfiú című dalt a musicalből