A Sárkány a szekrényben című zenés sárkánykrimi sajtónyilvános olvasópróbáját tartották augusztus 29-én a teátrum Vigadójában.
Kerstin Slawek és Dorotty Szalma sárkánykrimijének premierje 2016 novemberében volt a zittaui (Németország) Gerhart Hauptmann Színházban. A darab rendezője, Dorotty Szalma nem ismeretlen a Jókai Színház közönsége előtt, aki legutóbb A széttáncolt cipellők című mesejátékot állította színpadra Békéscsabán. A sárkánykrimi zeneszerzője és zenei vezetője Gulyás Levente, aki hosszú évek óta dolgozik sikeresen együtt a rendezőnővel, illetve a zittaui színházzal. A rendhagyó olvasópróbán a szereplők elmondásában ismerhettük meg a mese cselekményének főbb szálait, valamint Csonka Dóra és Nagy Róbert színművészek előadásában elhangzott a sárkánykrimi két betétdala is. A bemutató tervezett időpontja 2019. szeptember 20.
Fotó: Ignácz Bence/ A-Team