Töltsenek velünk egy dalokkal teli estét!
Sasvári Sándor és lánya, Léna már évek óta lépnek fel zenés rendezvényeken együtt. Közös a lovak, a zene és a színház szeretete is.
Léna gyerekkora óta énekel, nemrég pedig egy színdarabban is bizonyította tehetségét: a Csodaszarvas című lovas rockoperában mindketten szerepelnek. Léna szólókarrierjének első dalához, A nap színe című dalhoz már klip is készült.
Sasvári Sándor repertoárja több száz dalt tartalmaz, a zenés színház legszebb szerepeiben láthattuk már. Többek között a Jézus Krisztus Szupersztár (Jézus, Pilátus), Az Operaház Fantomja (Fantom), Nyomorultak (Marius, Jan Valjean), Anna Karenina (Vronszkij, Karenin), Mamma Mia (Sam Carmichael), Zrínyi 1566 (Zrínyi Miklós), Sárkányszív (Nagy Lajos király), A Fejedelem (Bercsényi Miklós gróf). Pályafutásának eltelt 40 évében sorra követték egymást a bemutatók.
Léna és Sasi közös produkciója a legismertebb musicalekből, világslágerekből és saját dalaikból áll. A könnyed kikapcsolódáson túl olyan mély tartalmű remekműveket is hallhatunk tőlük, melyek központi témája a hazaszeretet, hit, szerelem, barátság.
Közös estjük a “Ha van közös akarat a Kárpátok között” címet kapta, ami önmagáért beszél: hiszen a két művésznek értékrendje is közös.
A Csabai Nyár Sasvári-estjét június 30-án pénteken 20.30-tól láthatják a Városháza díszudvarában.