Az Állat(i)mese című táncos mesejátékkal kedveskedik a legkisebbeknek színházunk, a tavasz első heteiben, melyet a Balassi Táncegyüttessel koprodukcióban mutatunk be, ifj. Mlinár Pál rendezésében. Szabó Attila – ifj. Mlinár Pál – Lovas Gábor története különböző országok néptáncainak segítségével tárja elénk Sunyesz, a róka kalandjait és próbatételeit.
A felnövekvő nemzedéknek, a legkisebbeknek játszani mindig kiemelt feladat volt társulatunk számára, mára már hagyomány az élményt nyújtó, színvonalas szórakoztatás. Ebben a mesében is egy ízig-vérig emberi történet elevenedik meg táncban elmesélve, egyfarkú, kétszárnyú, négylábú, tízkörmű, szőrös "barátok" segítségével. Az eltáncolt mesejátékot együtt játsszák táncosok és színészek, Balázs Csongor Kukor Estephan Pityut, a kakast, Tege Antal pediglen Dolmány Kálmánt, a varjú bírót kelti életre. A főszerepet, Sunyesz rókát Mlinár Péter játssza, Don Paolo Torrest, a bikák vezérét ifj. Mlinár Pál.
A káprázatos állat jelmezek – Mlinár Péter tervei alapján – híven szolgálják a mesét, ahogy a díszlet is, amely Lenkefi Zoltán munkáját dicséri, a többfunkciós elemek gyorsan mozgathatók, átalakítthatók a jelenetekhez. A dinamikus táncok Ifj. Mlinár Pál rendező-koreográfusnak, a pörgős talpalávaló pedig Lovas Gábornak köszönhető.
Az Állat(i) mese című produkciót még áprilisban is láthatják az érdeklődők, melyet óvodásoknak, kisiskolásoknak és családi programként is jó szívvel ajánlunk, mert olyat látnak, ami ízléses és szórakoztató, és alig hosszabb egy óránál, ami gyerekdarabnál fontos szempont. Felhőtlen szórakozás kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Igazi családi esemény!
Az előadás kapcsán álarckészítő versenyt is hirdettünk, amelyre máris sok gyerkőc hozta el különleges alkotását.
-szkv-
Fotók: A-Team/Nyári Attila és Ignácz Bence