Szolnokon hatodik alkalommal rendezték meg tavasszal a fiatalokat a színház világába elkalauzoló vetélkedőt, az Ádámok és Évák ünnepét. A legügyesebb fiú főszereplő és csapata a Jókai Színház felajánlása által két napot töltött teátrumunkban.
A szolnoki Szigligeti Színházban Arany János-balladák alapján készült produkciókkal lépett a közönség elé 13 középiskola mintegy 200 diákja. A csapatok teljes dramaturgiai szabadságot kaptak, de elvárás volt, hogy a művek üzenete és értékrendje megmaradjon. A legügyesebb fiú főszereplő Balogh Csaba lett, akinek a zsűriben akkor helyet foglaló Fekete Péter színigazgató felajánlotta, hogy csapattársaival együtt két napot eltölthet a Jókai Színházban.
Pénteken délelőtt meg is érkezett Szolnokról a kis csapat, akik a Dr. Hegedűs T. András Szakiskola végzősei. Balogh Csaba elmesélte, hogy évek óta részt vesznek a programsorozatban, tavaly az Árva fiú című Arany ballada főszereplőjeként kapta az elismerést. Ebben az évadban Shakespeare klasszikus szerelmi története lesz a témája a szolnoki vetélkedőnek, Robi – reményei szerint – Romeóként állhat majd színpadra.
A fiatalok bejárták a teátrumot a pincétől a padlásig, beleshettek a készülő Mezítláb a parkban darab próbájába és megnézhették a Vesztegzár a Grand Hotelben című előadást. A program a Szarvasi Vízi Színház látogatásával ért véget.