Thomas, a darabbéli fiatal, pályakezdő rendező-drámaíró igazi nőt keres tervezett előadása főszerepére. Végére érne éppen egy ismét hiábavaló válogatási napnak, ám felcsapódik az ajtó, s bepottyan rajta csapzottan, kék esőkabátban AZ IGAZI. Zárás után, előzetes bejelentkezés nélkül, de kidobhatatlanul. Muszáj próbára tenni, még ha csak a forgatókönyv első három oldalának erejéig is, ő azonban a titkos, teljes példánnyal a kezében libben a perzsaszőnyeg és egy kanapé alkotta színpadra. Első megszólalásra butuskának tetszik, aztán megcsillant némi mitológiai, szentírásbeli tájékozottságot is, végül pedig intellektusban jócskán fölébe kerekedik reménybeli rendezőjének; igaz, ekkor már rég nem casting túlórában utaznak, hanem a testi egybefonódást megelőző, gigászi szellemi párbajukat vívják.
A férfi, kezdetben igyekszik eltartani magától a szövegkönyvkönyv témáját: ő nem a szerző – mondja –, csak a változatíró, az osztrák Leopold von Sacher-Masoch klasszikus erotikus regényének színpadra alkalmazója, semmiképpen sem azonos tehát a regényhőssel, akinek naponta visszatérő édes álma az a kamaszkori megaláztatás, amikor nénikéje nyírfavesszőt hasított, s két cselédje segédletével sírásig ütötte, majd lábat csókolva kellett megköszönnie a nénike nercbundájára tett megjegyzése miatti büntetést. Nem áll gyanú fölött a nő sem: őt a nyaklánc helyett viselt nyakörve teszi furcsává. Emlék a prosti korszakából – veti oda, de letagadja menten, hogy ilyesféle élete lett volna valaha.
A darab magyarországi ősbemutatóját – Marton László rendezésében – a Pesti Színházban tartották, 2012 novemberében. Azóta tudjuk, mestermű a szöveg, s nemkülönben az Várady Szabolcs fordítása is. A nyelvi architektúra kiadja a történet feszültséghajlatait, megóvva a rendezőt a félreértés vétkétől, vagy a képzelete önös burjánzásától. Tege Antal személyiséggeometriai ábrát készített: felrajzolt negyvennél valamennyivel több karaktert, jelezve, hogy az egyik típusból a másikba való átlépés folyamatában is keletkezhet egy-egy ideiglenes karakterképződmény. Nehéz tetten érni például Tamást (Thomas), mikor-hányszor tolódik háttérbe fejében az ideális hősnőjét kereső rendező, s zuhan szerelembe a férfi. Olyan ez a mi Tamásunk, mint Madách Ádámja, azzal a nem csekély különbséggel, hogy az ő Évája – Vandája – kettős lényegű: a vénuszi lelkében kvártélyban él Lucifer. 14 Színben, történelemként kifejtett (explicit) sorsváltozatok Madáchnál; David Ives művében kifejtetlen (implicit) érzékvihar: két emberbe sűrített össz-embertalány: ott az extenzív, itt az intenzív totalitás.
Czitor és Földesi a jelenbéli lényegük eredőjét, a fogantatásuk és a nevelkedésük titkait igyekeznek partnerükben felfedezni, s közben a magukéit homályban tartani. Földesi Vandája apró, felajzóan várakoztató gesztusokkal forgatja ki a férfit a munkaadói szerepéből: éber, figyelmes, résen van, fortélyos, ami közben látszatra óvatlan, bámész, engedékeny, hiszékeny. Hiába ragaszkodna a rendező az eredeti feladathoz, az első három oldal eljátszásához; a hatalmas sporttáskájából előkerülnek a teljes példány fordulathozó kellékei, sőt maga a ronggyá olvasott regényeredeti is. Előkerül mindenekelőtt Vanda fehér kosztümje, Kiss Katajelmeztervező remeke. A modern romantikával szabott-varrott, csipkézett, ejtett-domborított, deréktól hátul-cipzáras darab arisztokratikusan incselkedő. Régiessége a XIX. századi cselekménysíkra utal, s külön öröm látni, ahogyan a fiatal színésznő viseli: hol illedelmes benne, hol frivol, hol a holmi nyűgét játssza el, ha éppen vetkőzni akar, vagy átbújni abba a VIP-strichelő öltözékbe, amelyből inkább a luciferi énje villog elő. A darabbéli darabban megidézett évszázad fölveti – a szereplők szavaiban is – a freudista dramaturgia vádját: mintha viszonos pszichoanalízisben leledzenének az egymásnak feszülők? Ugyan! A nem a túlolvasottságáról híres Sigmund Freudot Karl Jung figyelmeztette többször, hogy a freudizmus – elsőként lejegyzett formájában – antik lelemény, íratlan voltában pedig egyidős az emberrel. Az óvatos duhajként adagolt belemenősségnek a Vénusz nercben által megidézett formája – a békéscsabai körülményekre hasonlítóan –, pedig inkább a klasszicizmus hamuja alatt felparázsló alternatív romantika. Műkedvelő arisztokrata hölgyek (egy-egy főúr vagy hivatásos színész bevonásával) tartottak zártkörű előadásokat a francia kastélyszínházakban és azok intim melléktereiben, kizárólag a királynak, illetve az őket közvetlenül kiszolgáló aljanépnek, éppen úgy téve ki próbának magukat, mint Vanda és Tamás.
Az úrnő megkísérli férfiként átélni azt a testi-lelki fájdalmat, amit az oktalan veréssel a szolgájára mér, de itt nem áll meg: úrnőt játszat a feminin férfival, s abban leli kéjét, hogy vele gyötörteti magát. Az erőfölény és az erőnek alávetettség – a szadizmus, a mazochizmus vagy a szado-mazochizmus – gyönyöre. A szerep-cserevariációk köre bezárul. Thomas/Tamás már-már karnyújtásnyira érzi a szereppel azonos lényegű jelentkezőt, tehát a személyes vágyakozásainak mindenben megfelelő nőt, amikor az, Aphroditénak kiáltva ki magát, dühödten elrohan. Úgy éri a bizarr coming out, mint Ádámot Éva terhessége. Ül a színpad szélén magába roskadva, oly mozdulatlanul, hogy hihetnénk: akkor szenderedett el, ami után a mindjárt indulok mondatával felhívta a menyasszonyát: a casting álom volt csupán. Hihetnénk, de nem hisszük. Inkább együtt Tamással azt, hogy az ajtó mindjárt résre nyílik, s a résen át Vanda, Vandaként visszatér.
Impulzív előadás. a rendező a színészei által sugárzott, szösszenetnyi, leheletfinom, észrevétlen impulzusok révén, a nézők képzeletébe szervezi ki a pornográfiát. A két színész egyetlen hamis hang vagy defektes gesztus nélkül játssza végig a partitúrát, úgy hogy közben megajándékoznak a szövegen-instrukción felüli csodával, a színészetük és a személyiségük varázsával. Múlhatatlan nyomot hagyó színházi este.
Balogh Tibor szerző / szerkesztő
Fotó: A-TEAM/Nyári Attila
