Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Tanulmány a nőkről: november végétől a Jókai színházban

tanulmany_-_olvasoproba_

Színpadra viszik Gyárfás Miklós: Tanulmány a nőkről című darabját a Békéscsabai Jókai Színházban, a Jászai Mari-díjas Halasi Imre rendezésében.

A darab olvasópróbáján Seregi Zoltán, a színház igazgatója egy igen szórakoztató darabként vezette fel a "zenés válóok két részben" műfajú darabot.

Halasi Imre elmondta, nagyon örült annak, hogy felkérték a darab megrendezésére, ami egy érdekes vállalkozás. Úgy fogalmazott: alapműnek is nevezhető a történet, hiszen rengeteg feldolgozása született már, ez Gyárfás Miklós egyik legsikeresebb alkotása.

A darab az 1967-ben bemutatott filmet dolgozza fel, ennek köszönhetően rengeteg jelenet van a történetben. Ezt úgy oldják meg, hogy egy forgószínpadra építik a helyszínek bemutatásául szolgáló bútorokat. Halasi Imre megjegyezte, hogy a díszlet kulcseleme egy levegőből lógó Trabant lesz. Így is szeretnék érzékeltetni, hogy egy maga idejében kultikus történetről van szó, amire ma nosztalgiával tekintenek.

A darab különlegessége, hogy felcsendülnek a '60-as évek mindannyiunk számára ismert dallamai, mint a "Nem leszek a játékszered", vagy a "Most kéne abbahagyni".

A darab bemutatója november 29-én lesz a Békéscsabai Jókai Színházban.

 

Történet:

Három nő, Zsuzsa, Éva és Jolán elhatározzák, hogy elválnak férjeiktől. Ügyvédjük a fiatal Vera, akinek ez az első ügye, fel is keresi a férjeket. A vérmes Pétert, az anyagias Sándort és a tunya Bálintot csak egy pillanatra háborítja fel feleségük szándéka, mert rögtön beleszeretnek a bájos jogásznőbe. Gegucz, az öreg kormányos elszólja magát otthon. Ezután a feleségek a leghűségesebb társakká válnak, Verát pedig a férfiakból álló fegyelmi bizottság egy évre felfüggeszti. Azonban Dénes, a női lélek rejtelmeit kutató író nagyra értékeli Vera mély élettapasztalatát, így belőlük lesz a negyedik boldog pár.

Szereposztás:

Író – Tege Antal
Balogh Sándor – Gulyás Attila
Balogh Sándorné, Éva – Liszi Melinda
Egri Péter – Puskás Dániel
Egri Péterné, Zsuzsa  – Király M. Alexandra
Gegucz  Bálint  – Katkó Ferenc
Gegucz  Bálintné,  Jolán – Nagy Erika
Dr. Képes Vera  – Csonka Dóra

 

 
 

 
 
 

 

Az eredeti tartalom megtekintéséhez kattintson ide !

2019.10.16.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

Táncdalfesztivál

Noël Coward: Mindenki engem akar – komédia

Udvaros Dorottya estje elmarad

Bakancslista – vígjáték

Szórakoztató dallamok a Csabai Nyárban

Dámák a pakliban – krimi-vígjáték

Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban – bohózat

Csányi Sándor: 21 az egyben – vígjáték

A szőke ciklon

Jegyek online

Oscar a megnyitón – behir.hu

Munkácsy hazatért

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás