fbpx 2010-2011 | Page 12 | Békéscsabai Jókai Színház

Jelenlegi hely

2010-2011

Az első Magyar Teátrum Díj gálaműsor végéhez érünk a hetedik - befejező - résszel. Kis József szcenikus a következő díjazott akivel megismerkedhetnek, majd színháztörténeti jelmezkiállításra invitáljuk Önöket. Már volt aki megkérdezete: igen, az összes ruhadarab, amelyet ezúttal művészeink viseltek eredeti jelemez-fellépőruha volt, amelyekben legendás művészek szerepeltek egykoron. A Csínom Palkó etno-operettünkből egy kedvencünkkel zárult az este, amelyhez a támogatást ezúttal is köszönjük a Questor Zrt.-nek, aki a Magyar Teátrum Díj főtámogatója volt.

A díjátadó gála hatodik részében megismerkedhetnek a Somogyiné Borhi Gizellával és Amneris ruhászekrényébe is bepillanthatnak Fésűs Nelly segítségével.

Lakatos Károlyné Vera és Lakatos Károly

Mindegy, hogy klasszikust, kortársat, zenés vagy prózai darabot játszanak, a színházi fodrász- és maszkmester minden bemutatóban főszereplő. Az biztos, hogy az elmúlt négy-öt évtized során a Lakatos házaspár nélkül a Békés Megyei Jókai Színházban sem ment fel a függöny. Karcsi és Vera odaadó munkáját ismerte el a Magyar Teátrumi Társaság a színházi háttérszakmák méltatására újonnan alapított és december 19-én, Békéscsabán legelőször átadott díjával.

A Magyar Teátrum Díj díjátadó gálaműsorán eddig sem jártunk távol teátrumunktól, most azonban igazán hazai vizekre evezhetünk. Lakatos Károly és felesége Lakatosné Verus, immár emberöltőnyi távolságnyit tudnak a színház életéről mesélni nekünk, de közben a kezük nem áll meg egy pillanatra sem. Színész az ő sminkszobájukból indul a színpadra és oda is tér meg a az előadás után. Ők ketten több, mint negyven éve készítik a hajakat, ragasztják a bajuszokat, készítik a parókákat, vagy éppen kenik őssze művérrel a szereplőt.

Kedves Nézőink!

Boldogság és büszkeség számunkra az a tudat, hogy Önök az elmúlt éven megtiszteltek bennünket figyelmükkel és az újévben is számíthatunk érdeklődésükre. A színház és a társulat továbbra is próbál értékeket teremteni-megtartani, és ha csak egy kérésünk lehet a mindenható felé, akkor az arra vonatkozik, hogy Önök, Békés megyei lakosok hadd érezzék sajátjuknak törekvéseinket, hogy a szó legnemesebb értelmében szolgálni tudjuk mindannyiuk szellemi-érzelmi táplálkozását a 2011-ik évben is. Ámen.

Hölgyeim és Uraim!

A folytatásban kérjük ismerkedjenek meg Majoros Róbert, (immáron) Magyar Teátrum-díjas világosítóval és kukkantsanak be az Orfeumba, ahol a lányok angyalok.

Hölgyeim és Uraim!

A folytatásban kérjük ismerkedjenek meg Majoros Róbert, (immáron) Magyar Teátrum-díjas világosítóval és kukkantsanak be az Orfeumba, ahol a lányok angyalok.

A Lúdas Matyi Jókai színházbeli változata a klasszikus Fazekas-mű alapján korszerűsített mesejáték, átgondolt, igényesen felépített előadás, amely minden korosztály figyelmét elnyerheti. Kicsit klasszikus magyar irodalom, kicsit korszerűsített tanmese, de főleg szórakoztató előadás gyereknek és felnőttnek ez a zenés-táncos játék.

A Békés Megyei Jókai Színház előtt megbolydult tér élete. A szombati bemutatót megelőzően Döbrög település vására zajlott, sok mókával nevetéssel, majd jótékonysági libaárverést követően a színpadon is megkezdődhetett a közélet. Zalán Tibor szövegével és ifj. Kucsera Géza zenéjével valamint Kerekes Judit koreográfiájával igencsak elégedettnek tűnt a megyei közönség.

Oldalak