Tege Antal a Mezítláb a parkban című darabról

Neil Simon azt nyilatkozta egyszer: „az én nézőpontom, hogy az élet mennyire szomorú és milyen vidám. Nem tudok elképzelni olyan humoros helyzetet, amelyben ne lenne valamilyen fájdalom is. Régebben mindig azt kérdeztem: milyen egy vicces szituáció? Ma azt kérdezem: milyen egy szomorú szituáció, és hogyan tudnám azt humorosan elmesélni?”  A mi feladatunk szintén ez volt. Létrehozni egy előadást, amiben a mondatok, a szituációk ismerősek a néző számára. Házasság, anya-lánya viszony, egy különös szomszéd, egy „beavatott” telefonszerelő. Szóval viszonyok! Szereplőink könnyedek, de nem fogják föl dolgukat könnyelműen. Derűsek, de nem viccelődnek. Komolyan veszik a humort. Nem több ez, mint arra való biztatás, hogy időnként le kell vetni a hivatali szűk gallért meg a nyakkendőt. Az élethez szükség van egy csipet bolondságra. Arra, hogy minden ok nélkül mezítláb járkáljunk a parkban.