Jelenlegi hely

Tege Antal kapta a Gálfy László Gyűrű -díjat


A hagyományokhoz híven idén is ünnepi gálaesttel zárta az évadot a Békéscsabai Jókai Színház. Új helyszínre, a városháza udvarára várta június 21-én közönségét a teátrum, hogy az elmúlt évad szakmai és közönség sikereit együtt ünnepelhessük meg.

A gála közönsége többek között az István, a király, a Lovak, A dzsungelkönyve című sikerprodukciókból hallhatott betétdalokat, valamint a készülő K und K (Karády katonái) darabból. Az immár ötödik éve nyilvános évadértékelésen kiosztásra kerültek azok az elismerések, amelyek nélkül évad nem érhet véget.

Kép

Babócsai Réka, Horváth Margit és Liszi Melinda (K und K- Karády katonái)

Az Évad Színművésze díjat három kategóriában osztották ki, Ifjú tehetségként Vadász Gábor, Érett színművészként Katkó Ferenc, Tapasztalt színművészként Tomanek Gábor kapta meg a kitüntetést. A színház társulata a legjobb háttérmunkáért járó díjjal Mucsi Bence öltöztető munkáját ismerte el.

Kép

Vadász Gábor És Czitor Attila

Kép

Tomanek Gábor és Kovács Frigyes

Kép

Mucsi Bence és Czitor Attila

 

A Gálfy László színművész, a teátrum egykori igazgatója emlékére a családdal közösen létrehozott díj, a Gálfy Gyűrű odaítéléséről - az alapítók szándékának és a hagyományoknak megfelelően szakmai bírálóbizottság döntött.  A Gálfy-gyűrű kitüntetettjére az elmúlt évadban bemutatott darabok rendezői tettek javaslatot, amiből a zsűri választotta ki a legérdemesebbet. 

A szakmai zsűri tagjai: Ficsor Benedek, a Magyar Nemzet kulturális rovatának újságírója, Hrecska Renáta kritikus, Magyar Hírlap, Kiss József rendező, a Szolnoki Szigligeti Színház művészeti vezetője, Tábor Lajos magyar nyelv és irodalom, történelem szakos középiskolai tanár, Tóth István Zoltán, az MTVA Új Média Iroda vezető-helyettese, valamint Niedzielsky Katalin újságíró, konzultáns

A darabok rendezői által nominált szereplők közül ebben az évadban a Chioggiai csetepaté és Koldusopera című darabokban nyújtott kiemelkedő színészi teljesítményéért Tege Antal színművész vehette át színházunk legmagasabb szakmai díját, az aranyékszert.

Kép

Tege Antal

Kiss József a Chioggiai csetepaté rendezője így indokolta döntését: „Tege Antal hatalmas munkabírású, elsöprő lendületű színész és ember. Sokat vállal és bírja is a munkát. Hatalmas terheket lehet rakni a vállára. Kollégái szeretik és tisztelik. Meglátásai nagy szakértelemről, intelligenciáról és tapasztalatról adnak bizonyítékot. A rendezőnek nagy segítsége, ha színész, és kiváló, invenciózus alkotó, ha rendez.Derűje, kollegiális jelenléte meghatározó. Magabiztossága sokaknak biztonság. Ítéletei megfontoltak. Akaratereje magával ragadó. Közösség-, és társulatszervező, lelkesítő erő. Központ.A Jókai Színház nagy erénye az ő jelenléte. A társulat emblematikus alakja.”

Katkó Ferenc, a Koldusopera rendezőjének indoklása így szólt: „A darabból sok mindenkit jelölhetnék, de mégis mellette döntöttem. Felkészültsége, profi hozzáállása, ahogy a szerep lényegét megközelítette - példamutató. Tökéletesen működött az a módszer, a szerepépítés, hogy a színész önmagából építse fel a karaktert, s ne a rendező unszolására tegye. Csak irányokról beszélgettünk, amiket maradéktalanul betartott, sőt hozzátett. Köztudottan nagyon jó, egyéni a mozgáskultúrája, melyet tökéletesen összhangba hozott a karakterrel. Szerintem így egy tökéletes alakítást láthatott a közönség.”

Kép

A szakmai zsűri

Ehelyütt kerültek kiosztásra a Dóró János menedzser által alapított „Parádés-díjak" is. Egy váratlan, parádés „beugrásáért” az István, a király című darabba Mészáros Mihály, az akadályozottsággal élők példaértékű segítéséért Komáromi Anett  színművészek kapták a díjakat.

Kép

Mészáros Mihály és Dóró János

A gálán a műsorvezetői szerepet Tege Antal Czitor Attilával  karöltve magabiztosan, a humort sem nélkülözve hozta.Az este egyúttal a Csabai Nyár- Városházi esték programsorozat nyitórendezvénye is volt.Fekete Péter színház igazgató gyors évadértékelője és  Kiss Tibor alpolgármesteri köszöntője után a Padlás című musicalt nézhette meg a közönség, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház előadásában.

Kép

Fekete Péter és Kiss Tibor

Kép

„A padlás a csodáról szól, a színház pedig a csodák helye, az ég és a föld közötti mezsgye, ahol minden megtörténhet. Ezt a csodát csak azok láthatják, akik tiszta szívűek, mint a gyermekek.”


h i r d e t é s  

kulisszan834.jpg



Google+