fbpx Díj | Békéscsabai Jókai Színház

Jelenlegi hely

Díj

A Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlése által alapított „Sík Ferenc-díj a magyar ősbemutatókért” elnevezésű elismerésben idén Árkosi Árpád rendező részesült. A kitüntetést – ami egy bőrtarisznya, benne oklevél és plakett - a Pécsi Országos Színházi Találkozó nyitóünnepségén Zalai Mihály megyei elnök adta át.

A sikeres évadot látványos záróünnepséggel fejezte be a Békéscsabai Jókai Színház a teátrum előtti téren június 7-én 16 órától. Több díj, elismerés talált gazdára, részletek hangzottak el az évad legnépszerűbb zenés darabjaiból, és rövid interjúkban megszólaltak az alkotók, a szereplők.

Március 15. alkalmából Békéscsabáért kitüntetést vehetett át Szarvas Péter polgármestertől Bojczán István, a Békéscsabai Jókai Színház színpadi műszaki csoportvezetője. Az elismerésről, a színházhoz és a városhoz fűződő kapcsolatáról beszélgettünk.

Nemzeti ünnepünk alkalmából művészeti díjakat adtak át március 13-án délelőtt a Pesti Vigadóban. Kovács Edit, a Békéscsabai Jókai Színház művésze Jászai Mari-díjban részesült.

Az emberi értékekben és a közösségekben való gondolkodást tartja a legfontosabbnak a közelmúltban Békés városért kitüntetéssel elismert Vámos Zoltán. A Jókai Színház videótár vezetőjét és a Színitanház tanárát, a helyi televíziózásban három évtizede kiemelt szerepet vállaló szakembert életútja és lokálpatriotizmusa miatt is választotta a Békés Megyei Hírlap a hét emberének.

Április 15-én este a Nemzeti Színházban tartották meg a Versünnep Fesztivál 2018 döntőjét. Liszi Melinda, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze idén harmadszor indult a megmérettetésen. A tavalyi különdíj után idén megnyerte a Versünnep Fesztivál fődíját: Párkányi Raab Péter szobrászművész Versünnep kisplasztikáját, valamint az Esztrád Színház által felajánlott 300.000 Ft pénzjutalmat. A fődíj mellett Liszi Melinda a Nemzeti Színház díját is elhozta, amely felkérés a 2018/2019-es évad egy produkciójában való részvételre. A Jókai Színház társulata szívből gratulál Liszi Melindának a rangos elismeréshez! 

Művészi életpálya elismerést vett át Scholtz Endre festőművész; Mészáros Mihály, Szőke Pál és Tomanek Gábor színművész kedd délután a polgármesteri hivatal Polgármesteri Szalonjában.

A harmadik színházmarketing szakmai konferencián osztották ki a Színházat vegyenek! Díjakat. A Jókai Színház két díjat is nyert: az évad legjobb színházi széke és az évad legjobb színházi büféje is Békéscsabán található.

A hagyományokhoz híven három magánszemély vehetett át idén is ünnepélyes keretek között a „Békés Megyéért” kitüntetést a megyei közgyűlés ülésén, Tótkomlóson. A magánszemélyek közül Jancsik Ferenc, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze volt az egyik, aki kiérdemelte a rangos elismerést.

Oldalak