fbpx Sajtó | Page 9 | Békéscsabai Jókai Színház

Jelenlegi hely

Sajtó


Forrás: Csaba Televízió

A Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán mutatja be 2018. március 4-én a Békéscsabai Jókai Színház Gogol Egy őrült naplója című művét Katkó Ferenc főszereplésével, Köllő Miklós rendezésben.

Ugyanazon az ajtón jött be, mint mi, köszönt, hogy „hi, good evening”, és mi megszeppenten motyogtunk, ő pedig megállt előttünk, arcán olyan mosollyal, ami azt tükrözte: „jó ég, de cuki, már most zavarban vannak, hát mi lesz ezután?” Na, így vette kezdetét a Break the chain, Németh Gabriella angol nyelven előadott monodrámája.

Január 22-én, a magyar kultúra napján két művészeti ág, a színház és az irodalom olvadt össze a Városi Könyvtárban. Niedzielsky Katalin újságíró könyvét ismerhették meg az érdeklődők, akiknek a magját a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium színjátszó csoportja alkotta. Az élt, halt a színházért – Gyulai találkozások Sík Ferenccel című kötet a békéscsabai gyökerű, Kossuth-és Jászai Mari-díjas rendező életébe, munkásságába enged betekintést az olvasónak. A színházszerető közönségnek értékes, hasznos olvasmány a Jókai Színház szervezőirodájában is megvásárolható.

Van abban valami elrendeltetésszerű vonás, ha egy színész óvodában, általános iskolában és középiskolában is Arany Jánosról elnevezett intézményekben tölti életének első tizennyolc esztendejének legnagyobb részét. Persze az is igaz, hogy ezzel a hivatással ő jelenti az abszolút kisebbséget több ezer nagykőrösi „aranyjánosos” kortársa, elődje és utódja között.

Budapesti szakemberek és helyi oktatók közreműködésével indít artistaképzést szeptembertől a Baross­ Imre Artistaképző Intézet Előadó-Művészeti Szakgimnázium tagintézményeként működő békéscsabai Színi­tanház. A nemzetközi­ ­pályára „repítő” képzésére­ a nyolcadik osztály elvég­zése után lehet jelentkezni.

Rendezőként jegyezte tavaly Marsha Norman Jóccakát, anya! című darabját a szolnoki Szigligeti Színházban. Színészként pedig Dürrenmatt Fizikusok című darabjában volt premierje Szolnokon – Mathilde von Zahnd idegorvos szerepét alakítva. Jelenleg Lady Macbeth szerepét próbálja Shakespeare Macbethjében, amely Csiszár Imre rendezésében kerül színre Szolnokon. Évad végén rendezőként viszi színre a Békéscsabai Jókai Színházban a My Fair Ladyt.

Népi megfigyelések szerint, kedd a hét leghosszabb napja. Nem kell ahhoz diáknak lenni, hogy tudjuk, keddre az előző hétvégén összegyűjtött tartalékok elillannak, a következő pedig rettentő távolinak tűnik. Ez a kedd azonban kicsit más volt. Erről részben gondoskodott az anyatermészet a havazással, ami január idusa ide vagy oda, lassan kuriózumként éri az embert, másrészről pedig a Jókai Színház művészei, akik Aranyossá varázsolták a napunkat.

Oldalak