November 24-én pénteken, a Terefere beszélgetőssorozat vendége Elek Tibor irodalomtörténész volt, a Bárka irodalmi folyóirat főszerkesztője és a Gyulai Várszínház igazgatója. A József Attila-díjas irodalomtörténésszel a Kállai-díjas Kadelka László beszélgetett.
Elek Tibor 1962-ben született Nyíregyházán, Nagykállón érettségizett, majd 1987-ben szerzett magyar-történelem szakos diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Már ekkor élénken érdeklődött a kortárs és a határon túli magyar irodalom iránt. 2004-ben tudományos doktori fokozatot (Ph.D) a Kossuth Lajos Tudományegyetemen Székely János, erdélyi íróról írott monográfiájának megvédésével.
1986-2011 között Gyulán élt, ahol tanított az Erkel Ferenc Gimnáziumban, volt a Gyulai Hírlap főszerkesztője, majd három éven át az MTA tudományos segédmunkatársaként dolgozott. 1999-től a Bárka irodalmi, művészeti folyóirat főszerkesztője, először a Békés Megyei Könyvtár osztáyvezetőjeként, majd a Jókai Színház alkalmazásában. 2004 és 2008 között szerkesztette az Aradon megjelenő Irodalmi Jelen című folyóirat kritikai rovatát. 1999-es megalakulása óta a Körös Irodalmi Társaság elnöke, valamint 2017. november 1.-től a Gyulai Várszínház igazgatója. A Gyulai Várszínház jövőjével kapcsolatban elmondta, hogy folytatni szeretné a hagyományokat és a Shakespeare-fesztivál megtartása mellett kortárs, magyar történelmi drámákat szeretne színpadra vinni. Emellett novembertől áprilisig működik a Várszínház szervezésében a kamaraterem is.
Jelentős szerepet vállal Békéscsaba és a térség irodalmi rendezvényeinek lebonyolításában, különböző konferenciák szervezésében: 2000-ben a Magyar líra az ezredfordulón, 2001-ben a Magyar próza az ezredfordulón, illetve 2003-óta szervezi a kétévenként megrendezett gyulai Irodalmi Humorfesztivált.
A Bárka irodalmi folyóirat idén lesz 25 éves és ezt egy ünnepi számmal, valamint egy antológia megjelentetésével ünneplik meg.
1983 óta publikál irodalom- és színházkritikákat, tanulmányokat, esszéket, publicisztikákat magyarországi és határon túli folyóiratokban, valamint tizenegy önálló kötete jelent meg. Számos irodalmi díjjal tüntették ki, többek között Sík Ferenc-nívódíjat, Hídverő-díjat valamint József Attila-díjat kapott.
Rácz Attila
Fotó: A-Team/Ignácz Bence