Seregi Zoltán színidirektorral folytatódik a Terefere a Művészkávéházban beszélgető sorozat február 3-án, pénteken 17 órakor. Seregi Zoltán immár 17 éve a Jókai Színház rendezője, 2009-től a Színitanház szakmai vezetője, 2016. január 1-jétől pedig a Békéscsabai Jókai Színház kinevezett igazgatója. Nevéhez fűződik az irodalmi estek, könyvbemutatók, előadóestek megrendezésére is alkalmas Művész Kávéház kialakítása a színház épületében.
Seregi Zoltánról tudható, hogy gyerekszínészként Tutajost játszotta a Tüskevár című filmben. Aztán játszott még pár szerepet a József Attila Színházban, A Pál utcai fiúk 1969-es, Fábri Zoltán-féle filmváltozatában a hangját kölcsönözte Bokának, akit az angol William Burleigh alakított.
1979-ben végzett a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, magyar nyelv és irodalom szakon, 1980-ban a Színház- és Filmművészeti Főiskola színházrendező szakán szerzett diplomát. A Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, 1984-től a Thália Színházban dolgozott tíz évig, vendégként Debrecenben és Erdélyben is rendezett, végigjárta a határon túli magyar színházakat, Nagyváradtól Szabadkán át, egészen Komáromig.
A Jókai Színházban is sok nagysikerű darabot jegyez rendezőként, legutóbb a Légy jó mindhalálig című Móricz klasszikust állította színpadra. Az idei színházi évadot a „Közérthető művészet – minőségi szórakoztatás” jegyében hirdette meg.