Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Tizennégy új bemutatót tervez a 2025/2026-os évadban a Békéscsabai Jókai Színház

Tizennégy új bemutatót tervez a 2025/2026-os évadban a Békéscsabai Jókai Színház – közölte szerdán sajtótájékoztatón a teátrum igazgatója

Seregi Zoltán kifejtette, a hagyományoknak megfelelően felnőtteknek hat, gyerekeknek négy darabot kínálnak a következő évadban; emellett újraindítják a korábban futó stúdióbérlet-sorozatot, mert azt tapasztalják, hogy azok a darabok most nagyon nagy siker mellett futnak. A legkisebb befogadóterű játszóhelyen jelenleg négy új darab bemutatását tervezik – fűzte hozzá.

Az évad októberben Herczeg Ferenc Kék róka című, a világ több országában sikerrel játszott vígjátékával indul a Sík Ferenc Kamaraszínházban, ahol szokás szerint egy „komolyabb hangvételű” darabbal is várják majd a nézőket. Kós Károly-Zalán Tibor István, az országépítő című történelmi játékát a Gyulai Várszínházzal közös koprodukcióban hozzák létre, a darab bemutatója július végén Gyulán lesz, Békéscsabán jövő tavasztól játsszák majd. Utóbbit Pataki András, a Kék rókát Herczeg T. Tamás rendezi – mondta el Seregi Zoltán.

A nagyszínpadon az első bemutatót Koltay Gábor rendezi, aki a Trombitás Frédi című filmet írta át színpadi művé, és amelyben a „hatvanas évek magyar valósága is benne van” – fogalmazott az igazgató.

Seregi Zoltán rendezi a Nikosz Kazantzakisz regényéből Pozsgai Zsolt által átdolgozott Látni a láthatatlant című hétköznapi passiót, amelyet a tervek szerint november végén mutatnak be. Tege Antal viszi színre Ray Cooney Család ellen nincs orvosság című bohózatát; Katkó Ferenc pedig a Nyolc nő című krimi-vígjátékot. Utóbbit a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházzal együttműködve, közös díszlettel mutatják be.

Gyerekeknek kínálják Tamási Áron Szegény ördögök; és Zalán Tibor Vigyázat, a tetőn angyalok járnak! játékát. Emellett az ugyancsak Zalán Tibor által dramatizált Arany János-féle Rege a csodaszarvasról című eredetmondát; továbbá a Furfangos mese című zenés mesejátékot. Utóbbi ősbemutató lesz, amelyet a színház ismert énekes színésze, Puskás Dániel rendez.

A stúdióbérletben Müller Péter-Seress Rezső Szomorú vasárnap című musicalét játsszák Halasi Imre rendezésében; és az aradi Kamaraszínházzal, valamint a Teatrul Carousel Kft.-vel közösen létrehozott, Csehov két egyfelvonásosát „összegyúró” Leánykéréseket.

Nagy Róbert színművész „monomusicalje” lesz Kerényi Tünde Sára: La Bohéme – Az utolsó koncert című darabja, amelyet szintén a stúdiószínházban játszanak majd. Ahogyan Zalán Tibornak a színház híres ügyelőjéről, Kadelka Lászlóról szóló Az ügyelő című színművét is, amelynek szerdán kezdődött az olvasópróbája, és amelyet május 30-án bemutatnak, de „kijátszani” csak a következő évadban fognak. Seregi Zoltán elmondta, a darab betekintést nyújt a színházi háttérvilágba is, abba, hogy mi minden zajlik a függöny mögött.

Emellett a bérlet része lesz két, már az idei évadban bemutatott előadás: Varsányi Anna Legjobb barátnők című vígjátéka és a Bartuss Gyula által írt, Marie Antoinette-ről szóló sci-fi pszichodráma – közölte az igazgató.

A direktor elmondta, megszületett az önkormányzat és a kulturális minisztérium között az öt évre szóló támogatási szerződés. Mivel a színház teljesített öt fő kritériumot (játszóhelyek száma, nézőszám, bemutatók száma, magyar darabok, ősbemutatók), 15 százalékkal emelt támogatást kap a következő évadra.

Varga Tamás alpolgármester a sajtótájékoztatón ezzel kapcsolatban elmondta, a megállapodás „biztos hátteret nyújt a következő öt évre”, az emelt támogatás pedig „még nívósabb munkát tud eredményezni”.

A bérletmegújítás május 7-31. között zajlik, az új bérletek értékesítése június 2-án kezdődik.

2025.04.30.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

Május 26-án Puskás Dániel várja Önöket a Művész Kávéházban

Színház- és rendezvénytechnikus képzésre várjuk a fiatalokat

Megújul honlapunk!

Jókai-bableves Balatonfüreden

„A színészet az, amire egész gyerekkoromban vágytam” – szakmaverzum.hu

A Leánykérések Aradon

Szeretettel köszöntjük az édesanyákat!

A függöny mögötti kulisszatitkokba avat be Az ügyelő

Ezért repülnek a Jókai Színház színészei – beol.hu

csabai_nyar

Június 19-én kezdődik a Csabai Nyár rendezvénysorozat

Tizennégy új bemutatót tervez a 2025/2026-os évadban a Békéscsabai Jókai Színház

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás