Idén első alkalommal rendezték meg Romániában a Tordai Nemzetközi Színházi Fesztivált, szeptember 10-én és 11-én, ahová számtalan nemzet színháza között a Békéscsabai Jókai Színház két előadása is meghívást kapott.
Társulatunk 2 napot töltött a festői szépségű Tordán a helyi színház vendégeként, ahol számtalan nemzet között szerepelhetett. A fesztiválon nagyszínpadi, monodráma és színiiskolai kategóriában mutattak be előadásokat. Színházunkból Tallér Edina: A 42. széken ülő nő című monodrámáját láthatták a nézők Tarsoly Krisztina tolmácsolásában és Gerner Csaba rendezésében vasárnap este. Másnap pedig Simon-Coleman-Fields: Sweet Charity című musicaljét mutatták be a Békéscsabai Jókai Színházban működő Színitanház III. éves hallgatói Seregi Zoltán rendezésében. Az előadásokat a közönség nagy szeretettel fogadta. Külön öröm volt, hogy a Tordán és környékén élő magyar származású nézők nagy számmal jelentek meg, és hálásan köszönték a magyar produkciókat.
Komlóssy Kata