Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Vakok és gyengénlátók a “Nem élhetek muzsikaszó nélkül” előadásán

szinhaz-08-800x445

A Békéscsabai Jókai Színházban ismét narrációs előadáson vehettek részt a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Egyesületének tagjai. Komáromi Anett színművész ezúttal a “Nem élhetek muzsikaszó nélkül” című vígjáték kulisszatitkaiba avatta be a látássérülteket. Ezt követően pedig a bérletes előadást narrálta nekik annak érdekében, hogy a jeleneteket ők is minél jobban átélhessék.

A Jókai színház bejáratánál Braille írással készült műsorfüzet várta a látássérülteket, majd a nagyszínpadon berendezett díszletet mutatta be Komáromi Anett. A színművésznő elmondta: több mint 10 éve vannak már narrált előadások és kulisszajárások a színházban , amely azt jelenti, hogy az előadás előtt a látássérültek felmehetnek a színpadra, bemutatják nekik a jelmezeket, díszletet, melyeket meg is tapogathatnak. A kulisszatitkok után ezúttal is meghallgathatták a látogatók a darab történetét, a szereposztást. A cél, hogy már előzetesen minél több információhoz jussanak azért, hogy minél jobban átélhessék a darabot. A látássérült nézők az igazgatói páholyokból követhették végig az előadást, úgyhogy a narrációt tanult színművésznő a füleseken keresztül közvetítette nekik, hogy éppen mi történik a színpadon. Komáromi Anett hangsúlyozta: a narrálás egy érdekes helyzetet teremt, hiszen attól, hogy az előadással párhuzamosan meséli a történetet, a szituációt nem biztos, hogy akkor meséli el a fülesbe amikor az történik, mert a színész kollegák előadásába nem  akar belebeszélni. A narrációs előadásokat sok esetben jelnyelvi tolmácsolás is kíséri. Legközelebb májusban “Az alul semmi” című musicalt tekinthetik meg a nézők kettős tolmácsolásban, így a hallássérültek és látássérültek is egyaránt élvezhetik a darabot – mondta el a színművésznő. Egy ilyen előadás a színház szinte valamennyi dolgozójának csapatmunkáját jelenti, hiszen a technikusoktól a díszleteseken át a színészekig mindenki kell hozzá, hogy a darab mindenki számára élvezhető legyen – mondta el Komáromi Anett. Nagy Zsuzsanna, a Békés Megyei Vakok és Gyengénlátok Egyesületének elnöke elmondta, egy 2017-ben kiírt szülősegítő pályázaton nyertek támogatást arra, hogy a kiskorú látássérült tagjaikat is támogathassák. A 2018 ban indult programban havi rendszerességgel  tartottak  foglalkozásokat a szülőknek mentálhigiénés szakember segítségével. A  narrációs előadás pedig egy záróeseménye volt ennek a pályázati programnak amikor is a látássérült gyermekek szüleinek is megmutták, milyen szórakozási lehetőséget kínál gy narrált színházi előadás.

Az eredeti tartalom megtekintéséhez kattintson ide !

2019.04.10.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

Táncdalfesztivál

Noël Coward: Mindenki engem akar – komédia

Udvaros Dorottya estje elmarad

Bakancslista – vígjáték

Szórakoztató dallamok a Csabai Nyárban

Dámák a pakliban – krimi-vígjáték

Boeing, Boeing – Leszállás Párizsban – bohózat

Csányi Sándor: 21 az egyben – vígjáték

A szőke ciklon

Jegyek online

Oscar a megnyitón – behir.hu

Munkácsy hazatért

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás