A Biblia nemcsak több száz millió keresztény szent könyve: remekmű, mely az egész emberiség szellemi kenyere. S mint minden remekmű, minden korban és időben szól a múltról, a jelenről, a jövőről.
A bibliai ihletésű színpadi játékban a Vezérrel az Aranyborjú ünnepét ünnepli a nép. Őt istenítik, de mivel a világban nem juthat mindenkinek egyformán Mammon kegyeiből, a szegényeknek és elnyomottaknak, kisemmizetteknek és meghurcoltaknak a Vezér a „szert” kínálja pótszerül, melynek fogyasztása elcsendesíti a bánatot, feledést hoz a kínra, reményt a reménytelenségbe, gyógyírt a sebekre.
Vele száll szembe a tanítványaival érkező Mester, aki a szeretet hatalmát szegezi szembe Mammon hatalmával, az életet teremtő testvériséget és megbékélést kínálja az embert roncsoló szer helyett. Az eksztázissá fokozódó ünnep csúcspontja az emberáldozat Mammon oltárán. Ám a Mester csodát tesz: a Vezér nem tudja megölni a kiszemelt áldozatot, fogdmegjei sóbálvánnyá változnak.
A Vezérnek le kell győznie a Mestert, hogy uralkodhasson a világon, de erre egymaga nem képes. Ágyasa, a Lány bevallja neki, hogy ismer valakit a Mester tanítványai közül: az Árulót, aki önnön testvérbátyjaként megerőszakolta őt kislány korában. Ezután lett a szer rabja. A Vezér megzsarolja az Árulót, hogy leleplezi. Az Áruló lelke mélyén a Mester helyére tör, ám ő is tudja, hogy erre képtelen. Kapóra jön hát az ajánlat. A Mester tanítványai körében legyőzhetetlen, ám ő tudja, mikor lesz egyedül, s akkor a kezükre adja.
A Lány találkozik a Mesterrel, s megszereti. A Mester válasza: ő nem azért jött a világra, hogy csak egy embert szeressen. Neki az egész emberiséget kell szeretnie, hogy megválthassa, mert nincs más megváltás, mint a szeretet. A Lány megtér a Mester hitére, s leleplezi az Árulót.
A Mester az utolsó vacsorán elbúcsúzik tanítványaitól, és rájuk bízza, hogy vessék el a szeretet magvát szerte a világon. Búcsúzásul mindnyájuknak megbocsátja bűneiket, az Árulónak is, mert minden ember gyarló, s ha nem lesz úr a megbocsátás, ember az ember torkát vágja el. Az Áruló rádöbben, hogy árulása felesleges volt, de már késő.
Az Olajfák hegyének magányában a Mester Atyjához szól, aki a Földre küldte, hogy elvegye a világ bűneit. Rettegve várja a kínok kínjait, a halált. Szeretne boldogan élni, ám tudja, hogy nem teheti, mert az emberiség nem boldog, meg kell váltania. Így hát belenyugszik a megváltozhatatlanba: Atyám, legyen meg a te akaratod.
A rabul ejtett Mestert kegyetlenül megkínozzák a piactéren. Az Áruló nem tudja elviselni tette következményeit: megöli magát. A Vezér ujjong, mert győzött. Csak hiszed, vágja a szemébe a Lány. A Rossz sohasem győzheti le a Jót, a hazugság az igazságot. A Mestert keresztre feszítik.
A Mester keresztfája előtt tisztelegnek a magyar történelem nagyjai, akik a Jót képviselték, s ezért az életüket áldozták.
A Megfeszített című magyar rockopera ősbemutatója a magyar államiság ezredik évfordulóján, 2000 augusztusában volt a budapesti Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az előadásról televíziós felvétel készült, amelyet a Magyar Televízió 2000 karácsonyán sugárzott. 2005. július 2-án 200 ezer ember előtt került sor a produkció erdélyi ősbemutatójára, a Csíkszereda melletti csíksomlyói hegyoldalon a hármasoltár előtt felállított szabadtéri díszletrendszerben.
