A Csabai Nyár 2015 programjában a Városháza udvarán került bemutatásra, Fodor-Lakatos-Fekete: Helyet az ifjúságnak, a budapesti József Attila Színház produkciója, amelyet rendezőként Verebes István jegyez. Híre ment, ezen a napon ünnepli aktuális születésnapját. Nem maradt ünneplés nélkül!
A Csabai Nyár 2015 programjában a város számos helyszínén rendeznek kulturális programokat, amelyek jelentős részét a Jókai Színház szervezi. A már említett Városháza udvar mellett az Ibsen Stúdiószínház TeÁtrium színpadán, a Csabagyöngyében, a Főtéren és a szintén a megyében lévő Szarvasi Vízi Színházban szórakozhat a nagyérdemű.
A július 4-e kiemelt szerepet kapott a sorstól. Lassan egy hónapja, hogy Kara Tünde Jászai-díjas a Jókai Színház egyik felújító próbáján rosszul lett. Újra kellett éleszteni, a mentősök és a Gyulai Kórház szakszemélyzete áldozatos tevékenységének köszönhetően ma, már túl van az életveszélyen és megkezdődött a rehabilitációs kezelése a fővárosban. Erre az estére a Jókai Színház meghívta a kórház személyzetét, és nyilvánosan megköszönte nekik Seregi Zoltán igazgatóhelyettes áldozatos és sikeres munkájukat.
Az ünneplésből „kijutott” Verebes István rendezőnek, aki elkísérte a Helyet az ifjúságnak a budapesti József Attila színházban bemutatásra kerülő produkcióját, amelynek ez volt az elő-bemutatója.
Seregi Zoltán emlékeztetett arra, hogy az ünnepelt a magyar színjátszás kiemelkedő személyisége, és megtiszteltetés számunkra, hogy rendezése és Ő maga személyesen Békéscsabán ünnepli születésnapját családja és barátai társaságában. Köszöntő szavait követően átnyújtotta a Jókai Színház ajándékát – Békéscsabán mi mást, mint egy méteres-kolbászt, egy a vidéki színházakat bemutató angol-nyelvű albumot és a POSzT válogatójának könyvét, amely ajándékokat egy szintén születésnapját ünneplő tizenhét éves lány adott át.
A hangulatos, szórakoztató előadást nagy tetszéssel fogadta a közönség és hosszan tartó tapssal jutalmazta.
Kadelka László
Fotó: Locskai Henriett