Jelenlegi hely

Toldi

Kép

Szereposztás Szövegkönyv Díszlet Jelmez Kellék Képek Hírek

Komoly hagyománya van már annak, hogy időről időre vendégül látjuk előadásainkon a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által nevelt gyermekeket, melynek alapítása Böjte Csaba nevéhez köthető. Csütörtökön délelőtt a Toldi című zenés mesejátékot nézhették meg.

A szalontai kaland után maradt a szervezőkben egy csipet hiányérzet. Mit tudunk nyújtani azoknak, akik csak hajszállal maradtak le a Toldi játék döntőjéről, de szintén fantasztikus Toldi facebook profilokat készítettek? – tették fel a kérdést önmaguknak. Salamoni megoldásként a színházba hívták a következő három csapatot, ahol Tege Antallal, a Toldi rendezőjével játszhattak színházi játékokat egy derűs délutánon.

Kultura.hu | A Békéscsabai Jókai Színház kulisszái mögé vezette a Kultúra.hu kameráját Tege Antal színművész, aki a társulat hazai és nemzetközi díjai mellett, megmutatta a teátrum különleges játszóterét, az Ibsen Stúdiószínházat is. A művész elmondta: az idei 11 bemutató felén már túl vannak, köztük a mai zenékkel fűszerezett Toldi premierjén. ⇒ Tovább

A zsűrit szinte lehetetlenül nehéz helyzetbe hozták a kitűnőnél kitűnőbb pályamunkák, (facebook profilok) amelyeket a diákcsapatok készítettek a Találd Meg Toldit! játék belépőjeként.

Video: JókaiFilm

Hir6.hu |Kulisszajárásra hívtak látássérült fiatalokat a Jókai Színházba, a cél az, hogy őket is bevonzzák a teátrumba, élvezhetővé tegyék számukra az előadást, most konkrétan a Toldit. Hárman fogadták el az invitálást, Vera, Alex és Kristóf érdeklődéssel fogadták mindazt, amivel a színházban várták őket. Sztahovics Zsuzsa írása  ⇒ Tovább

A Békéscsabai Jókai Színház színpadra állította Arany János: Toldi című elbeszélő költeményét, Zalán Tibor kiegészítéseivel, valamint sok zenével. Az előadáshoz és Toldi Miklós örökségéhez kapcsolódóan január 23-án közel egész napos kalandra várunk felsőtagozatos általános iskolásokat és középiskolásokat, amelyen három csapat vehet részt!  A három csapat velünk utazik Gyulára a várba, majd tovább egy meglepetés helyszínre, ahol a játék végén középkori lakomával zárjuk a napot!

Beol | Arany János Zalán Tibor által remixelt Toldijának ősbemutatóját ünnepelte – méltán – a Békéscsabai Jókai Színház társulata kedden. A művet Tege Antal színész-rendező vitte színre. Sárik Petra írása  ⇒ Tovább

Az adventi bemutatók, koncertek, programok sorába illő, lelkünket a karácsonyra felkészítő, értékes előadást láthatnak azok a tanulók, akik megnézik Arany János - Zalán Tibor Toldi című „szín-játékát” a Békéscsabai Jókai Színházban. A gyerekeknek akár rendhagyó irodalomóra lehet a klasszikus költemény színpadi változata, de a fiatalok és a felnőttek is színvonalas, emlékezetes produkciót kapnak.

Oldalak


Google+