Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

A Békéscsabai Jókai Színház évadnyitó előadása 2016-ban: a Macskajáték

felkai_eszter_2016_foto_img_5901

Bámulatos évadnyitó előadásnak bizonyult Örkény István Macskajáték című darabja pénteken este a Békéscsabai Jókai Színházban. A két felvonásos tragikomédia sikerét a benne játszó fantasztikus színészek játékának köszönhette. Azt is mondhatnánk, hogy a darab hatalmas főszerepe egyetlen művészre épül, Felkai Eszter Jászai-díjas színésznő alakjára, aki Orbánnéként emberfeletti energiával és erős játékkal söpör végig a színen. Ez azonban csak részben lenne igaz, mivel Fodor Zsóka is kifinomult, nagyszerű tehetségről tesz bizonyságot. (Aggie Riter angol nyelvű írása a rollinginbudapest.com weblapon)

Orbánné, a nyugdíjas zenetanárnő szerepére sikerült felkérnie a teátrumnak a Jászai-díjas Felkai Esztert, aki 9 évnyi szünet után játszott újra a deszkákon. A kétrészes tragikomédiának Orbánné a középpontja. A mű a hatvanas években játszódik, és 1971-ben mutatták be először Szolnokon, majd Pesten. Hangsúlyozva az előadás egyneműségét, a fekete-fehér-szürke színek uralják azt, ráirányítva a figyelmet a szereplőkre. 

A darab valódi mesterműve a női világ kifejezhetőségének, ami ráadásul nem mindennapi a drámák esetében. A mesés szerepek egész biztosan a siker útját jelölik ki a Békéscsabai Jókai Színház számára.

Orbánné szerepében: Felkai Eszter – Jászai-díjas, Giza: Fodor Zsóka, Paula: Kovács Edit, Egérke: Tarsoly Krisztina, Ilus: Liszi Melinda, Cs. Bruckner Adelaida: Markovits Bori, Csermlényi Viktor: Mészáros Mihály, Józsi: Presits Tamás, Pincér: Nagy Róbert, Ápolónő: Jároli Helga. Díszlet- és jelmeztervező: Libor Katalin, Rendezőasszisztens: Nagy Róbert. Rendezte: Juhász Róza.

A bemutató után a vendégeket egy szűk körű, kötetlen találkozásra hívták a darab színészeivel. Felkai Eszter azt mesélte, hogy visszavonulásakor tényleg maradt benne némi hiányérzet. A korábbi színházigazgató, Fekete Péter gyakran hívta és ajánlott szerepeket az egyes évadokban, de ő elutasította. Egy napon az új igazgató, Seregi Zoltán hívta fel telefonon, mondván, hogy készülnek színpadra állítani a Macskajátékot, és szeretnék, ha ő játszaná a főszerepet. Először habozott, aztán azt felelte, hogy szundít egyet, mielőtt megadná a választ… végül minden jól alakult, elvállalta a főszerepet, és milyen remekül tette! Egyébként mi, nézők, lemaradtunk volna egy egészen különleges játékról.

Az előadás végén az igazgató gratulált az összes résztvevőnek a remek produkcióhoz, és hogy feledhetetlenné tegye az estét és kifejezze örömét Felkai Eszter visszatérését illetően, Örökös tag-oklevelet adományozott neki.

Noha a darab teljes egészében magyar nyelvű, azoknak a külföldieknek, akik tudnak magyarul, kötelező megnézni. A Macskajátékot mozifilmben is feldolgozta Makk Károly, és 1974-ben, a Cannes-i Filmfesztiválon jelölést szerzett az Arany Pálma-díjra, illetve 1975-ben Oscar-díjra is jelölték, Legjobb idegen nyelvű film kategóriában.

 

Jegyzetek és frissítés: Aggie Reiter

Megjelent:  https://rollinginbudapest.com/2016/09/04/opening-seasons-premiere-cats-game-jokai-theater-bekescsaba-2016/

 

(Fordította: Farkas Wellmann Éva)

 

2016.09.11.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

3X és 30Y

Az őz

Ők tudják, mi a szerelem

Straub Dezső kétlaki életet él – Bors

A világ legjobb ügyelője

Shakespeare előtt tiszteleg a Békéscsabai Jókai Színház

Különleges előadást láthatnak ma színházunkban! – M1 programajánló

Hamletrock

Kígyómarás az Újszínházban – Magyar Hírlap

Újabb remek előadást hallgatott meg a Mindentudás Színház Egyetemének közönsége

Kígyómarás – KultÓra

Rockosított Hamlet tavaly végzett hallgatónkkal a főszerepben – szfe.hu

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás