Szilágyiné Szabó Ágnes Szilvia
Tizenhárom éve hívjuk a versszerető közönséget 24 órás versfolyamunkra – Híradó
Akik eljönnek, kedvenc verseikkel tisztelegnek a költészet, a szép magyar nyelv és az egyik legnagyobb magyar költő előtt
Learn moreVéget ért a 24 órás versfolyam
Egynapnyi líra után Herczeg Tamás országgyűlési képviselő úr gongütése rekesztette be az eseményt
Learn moreMarie Antoinette-ről szóló darab főpróbáján járt a beol.hu
Bartus Gyula Jászai Mari-díjas Érdemes művész darabját első ízben április 14-én láthatják, de a sajtó képviselői már bepillanthattak az előadásba
Learn moreElkezdődött a 24 órás Versfolyam!
Molnár Sándor, Békés Vármegye Önkormányzatának elnöke gongütéssel indította útjára az egy teljes napot átölelő programot.
Learn moreA párizsi Liszt Intézetben mutatkozott be Zalán Tibor darabja
Az Idegenek és ismerősök Franciaországban is sikert aratott
Learn moreIdegenek és ismerősök – Párizsban
Habsburg György, a magyar állam párizsi nagykövete látta vendégül a művészeket a követségen
Learn moreHagyományaink szerint 24 órás versfolyammal ünnepeljük a költészet napját
Csütörtökön 10.00 órától pénteken 10.00 óráig
Learn more