„Vésd fel ezt a nagy napot – a forradalom Petőfi szemszögéből”
Szeretettel várjuk Önöket mi is nemzeti ünnepünk városi programjára, ahol társulatunk műsorát is láthatják – azt követően pedig a Pilvax (Fiume) kávéházba!
Learn moreSzeretettel várjuk Önöket mi is nemzeti ünnepünk városi programjára, ahol társulatunk műsorát is láthatják – azt követően pedig a Pilvax (Fiume) kávéházba!
Learn moreElőzetes terveinkkel ellentétben kénytelenek vagyunk az évad utolsó bérletes előadása – Gyilkosság meghirdetve – bemutatójának időpontját megváltoztatni.
Learn moreMa és holnap láthatják a szentesi Tóth József Színház és Vigadó fiatal nézői Benedek Elek meséjét, Az égig érő fát.
Learn moreBudapesten, a Rákoskeresztúri új köztemetőben kísérik utolsó útjára korábbi direktorunkat 2023. március 23-án.
Learn moreJelentős sajtóvisszhangot kapott munkatársaink lovagias, a szebbik nemet ünneplő cselekedete.
Learn moreA Bárka folyóirat, a Magyar Írószövetség, a Békéscsabai Jókai Színház, a Körös Irodalmi Társaság és a Munkácsy Mihály Múzeum invitálja Önöket 2023. március 10-én 18.00 órára, a múzeumba.
Learn moreFiatal művészeink adták át a bevásárlóközpont rózsáit nőnap alkalmából a látogatóknak. Az esemény kezdetén rövid sajtótájékoztatóban a Csaba Center tulajdonosa, Zsibrita Pál, igazgatója, Hrabovszki György és színházunk direktora, Seregi Zoltán…
Learn moreVirágot kapni mindennap öröm, nincs ez másként március 8-án sem, amikor – hagyományaihoz híven – a Csaba Center megajándékozza vevőit és hölgydolgozóit egy-egy szál rózsával. Idén a Békéscsabai Jókai Színház…
Learn moreAz égig érő fa rendezőjével, Herczeg T. Tamással közölt riportot az szfe.hu.
Learn moreSüti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |