Skip to content
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
JEGYVÁSÁRLÁS

Elkezdődtek a Macbeth próbái

Míg a nézők könnyesre nevethetik magukat a Legénybúcsú előadásain, a szereplők egy része – persze nem csak ők – máris nekilátott egy homlokegyenest más darab próbáihoz. Shakespeare Macbethjét Pataki András rendezi, a bemutató január 26-án lesz.

Seregi Zoltán igazgató az olvasópórbán elmondta, óvatosan nyúlt az utóbbi években Shakespeare-hez, ugyanis egyrészt „a trágárságot igen, de korszerűséget és fogyaszthatóságot nem hozó újrafordítási láz” mellett a szerző sokszor „a szélsőséges rendezői önmegvalósítások áldozatává vált”, és egy elit színház felé tolta el a nézőket. Mint mondta, Pataki András azt ígérte, hogy egy „normális” feldolgozást láthatnak a nézők a Békéscsabai Jókai Színházban.

Pataki András megerősítette: tiszteletben tartják Shakespeare szellemét, a darabot úgy játsszák, ahogy Katona Imre színpadra alkalmazta (és részben maga fordította), „amivel megspóroljuk a szereposztás mintegy felét.”

A próbafolyamatra utalva elmondta, boszorkányok vannak a darabban, akik jóslatokat mondanak. „Hogy kik ők, és honnan jöttek, világnézettől függetlenül meg kell fejteni.”

Azt is kiemelte, hogy technikailag nem lesz könnyű ez a darab. Nagyon igényes fénytechnika kell hozzá, a színpadi árok egy része is nyitott lesz, hogy onnan is lehessen világítani. A darab egy pontján kések zuhannak le a padlásról a színpadra, „ezt is jól meg kell csinálni”; ahogyan ki kell találni az akasztás megjelenítését is. Utóbbiról szólva elmondta, nem látják élőben a nézők, de az 5-6 méterről lógó hullát már megmutatják nekik, „amihez szép kivitelezés” és esetleg filmes technika kell – húzta alá.

A díszletekről szólva Pataki András elmondta, mivel nem realista történetmesélés zajlik majd a színpadon, gyorsan kell váltani a négy, forgatható díszlet között, amelyek állandóan más-más játékteret biztosítanak.

Szélyes Andrea jelmezei nem lesznek korhűek, de nem is maiak. Az első világháborút idézik fel úgy, hogy nem lesz kimondva, hogy az első világháborúról van szó. A rendező elmondta, azért azt a korszakot választotta, „mert akkor vált iparszerűvé a háború, akkor jelentek meg először a tömegpusztító fegyverek”.

A zene kortárs kórusművekből, valamint dob- és trombitazenéből áll majd, a trombitás „meg is jelenik a színpadon, része lesz az előadásnak.”

A rendező hangsúlyozta, szüksége lesz egy kádra is, ahol Lady Macbeth megőrülése előtt fürdik. Ennél a jelenetnél – mint mondta – nem akar „öncélú meztelenkedést”, de azért a valósághoz közel kell vinni a megvalósítást; „és az emberek ugye nem nagykabátban fürdenek”.

A karaktert alakító Papp Barbara ezen elmosolyodott. „Jó évad, túl sok ruha nincs rajtam az előadásokon” – mondta nevetve. Elárulta, nagyon sűrű, szélsőséges időszak ez számára, hiszen délelőtt véres királydrámával foglalkozik, este pedig a közönséget nevetteti a Legénybúcsú előadáson. „Szó szerint ég és föld a két darab, de jó érzés ennyi mindenben részt venni” – mondta kezét tördelve. Kérdésre válaszolva elárulta: színházi berkekben babonából nem mondják ki a Shakespeare-mű nevét, csak a „skót darabként” hivatkoznak rá, úgyhogy picit tart is a megvalósítástól.

Ezzel kapcsolatban a Macbethet alakító Beszterczey Attila úgy nyilatkozott: ugyan neki eszébe sem jutott félni, de azt tudni kell, hogy a színészek, zenészek, művészek „energiákat, szellemvilágot mozgatnak meg; a Macbethben pedig a szellemvilág nem feltétlenül pozitív”. Ezért szerinte nagy a felelősség, hogy a színészek hogyan birkóznak meg ezzel, és mennyit engednek rá a nézőkre.

A boszorkányokat Kovács Edit, Nánási-Veselényi Orsolya és Fehér Tímea alakítják; rajtuk kívül mások mellett Bartus Gyula; Liszi Melinda, Gerner Csaba, Szabó Lajos, Tege Antal, Katkó Ferenc játsszák a darabot, amelyben tanácsadóként visszatér Kadelka László. Pataki András elmondta, Laci bácsi élete első színházi darabja is a Macbeth volt; de reméli, hogy nem az lesz az utolsó is.

Bemutató tehát január 26-án.

A képen Pataki András rendező válaszol a sajtó kérdéseire. Fotó: Szente Éva / jokaiszinhaz.hz

2023.12.13.

Facebook
Twitter
WhatsApp
Nyomtatás

Még több hír

Hamletrock

Kígyómarás az Újszínházban – Magyar Hírlap

Újabb remek előadást hallgatott meg a Mindentudás Színház Egyetemének közönsége

Kígyómarás – KultÓra

Rockosított Hamlet tavaly végzett hallgatónkkal a főszerepben – szfe.hu

A színpadon egy új és más Hamletet láthat majd a közönség – behir.hu

A Hamletrock főpróbahétbe lép – Podcast Juhász Bencével

Szeretne egy jó programot hétfő estére?

Hamletrock – Hírek+

Álomügyelet

Felhívás drámaírók számára

Legjobb barátnők – Agenda

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Keresés
© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás