Országosan is egyedülálló módon, mint 2012 óta minden évben, 24 órán keresztül folyamatosan hallható a vers, a szavalat a költészet napján, a Békéscsabai Jókai Színház szervezésében.
A program április 10-én 18:00 órakor indult, és holnap, József Attila születésnapján 18:00 órakor ér véget. Az eseményt Seregi Zoltán igazgató nyitotta meg, majd elsőként Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere szavalta el Juhász Gyula Soha című költeményét, majd egy Pilinszky vers következett, a szinidirektor előadásában. A programsorozat Orbán János Dénes, Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő verselésével, és az ő megzenésített verseit előadó Körömvirág együttes produkciójával folytatódott. Közéleti személyiségek, politikusok, ügyvédek, művészek, élsportolók, alkalmi társulások, iskolások és óvodások is megállnak pár percre, a verset ünnepelni. Az épület előtt elsétálók kihangosítva hallhatják a szavalatokat, a távolban lévők pedig a facebook oldalunkon keresztül élőben követhetik az eseményeket.
2017. április 10. hétfő
A 24 órás Versfolyamot ünnepélyesen megnyitja Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere
18.00 –19.00 Házigazda: Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója; Díszvendég: Orbán János Dénes, Magyarország Babérkoszorúja-díjas költő és a megzenésített verseit előadó Körömvirág együttes
19.00–19.30 Házigazda: Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, valamint: Tege Antal, a Békéscsabai Jókai Színház színművész-rendezője; Díszvendég: az orosházi Vadvirág Esély Klub.
19.30–20.30 Házigazda: a Körös Irodalmi Társaság és dr. Elek Tibor, József Attila-díjas irodalomtörténész;Díszvendég: Banner Zoltán költő, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett előadóművész, művészettörténész
20.30–21.00 Házigazda: a Frankó Produkciós Iroda; Díszvendég: Növényi Norbert olimpiai bajnok
21.00 –21.30 Kedvenc verseiből válogat Liszi Melinda színművésznő, az idei Versünnep különdíjasa
21.30–22.30 Házigazda: Mlinár Pál, Csokonai-díjas koreográfus, Örökös Aranysarkantyús Táncos, valamint Csomós Lajos, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendég: a Balassi Táncegyüttes
22.30–23.00 Kedvenc verseiből válogat Nagy Róbert, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze
23.00–00.00 Melanzs-zsúr; Házigazda: Ferencz Rezső újságíró, valamint Nagy Róbert, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendégek: a szerkesztőség tagjai
2014. április 11.kedd
00.00 –07.30 A Színitanház hallgatói
07.30–08.00 Házigazda: Varga Tamás, a békéscsabai polgármesteri hivatal oktatási, közművelődési és sportosztályának csoportvezetője, valamint Tege Antal, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendégek: a polgármesteri hivatal dolgozói
08.00–09.00 Házigazda: Tirjákné Prisztavok Ágnes, a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója, valamint Nagy Erika színművésznő, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendég: Wang Ting kínai nyelvtanár
09.00–09.30 Házigazda: Túriné Kovács Márta, a békéscsabai polgármesteri hivatal oktatási, közművelődési és sportosztályának vezetője, valamint Czitor Attila, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendég: a József Attila városi versmondó verseny négy kategóriájának győztesei
9.30–10.00 Házigazda: Dr. Erdeiné Gergely Emőke, a Lencsési Óvoda vezetője, valamint Czitor Attila, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendég: Tímár Ella önkormányzati képviselő
10.00–11.00 Házigazda: az Esélypedagógiai Központ, valamint Komáromi Anett, a Békéscsabai Jókai Színház színéművésze; Díszvendég: Vantara Gyula, Békéscsaba országgyűlési képviselője
11.00–11.30 Házigazda: Dr. Péter Józsefné, a Kölcsey és Ligeti Sori Óvoda vezetője, valamint Fehér Tímea, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendég: Perényiné Czibolya Edit, a békéscsabai polgármesteri hivatal oktatási, közművelődési és sportosztályának tanügyigazgatási szakreferense
11.30–12.00 Házigazda: Bali-Hatala Boglárka, a Békéscsabai Médiacentrum főszerkesztője, valamint Fehér Tímea, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendégek: a Békéscsabai Médiacentrum munkatársai
12.00 –12.30: „Ülni, állni, ölni, halni” – megzenésített versek az Édes Keserű Akusztik előadásában
12.30 –13.00 Házigazda: Szemancsik Edit tanító, valamint Liszi Melinda, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendégek: a Lencsési Általános Iskola és AMI tanulói
13.00–13.30 Házigazda: a Békés Megyei Könyvtár; Díszvendég: Szelekovszky László természetvédelmi szakember
13.30–14.30 Házigazda: a Békéscsabai Szakképzési Centrum Kemény Gábor Logisztikai és Közlekedési Szakgimnáziuma; Díszvendég: a Kemény Gitárklub
14.30–15.00 Házigazda: Az Erzsébethelyi Általános Iskola, valamint Sz. Kovács Viktória, a Békéscsabai Jókai Színház sajtómunkatársa; Díszvendég: Debreczeni Dezső, többszörös kickbox világbajnok
15.00–15.30 Házigazda: Baran Ádám, a Linamar–Békéscsabai Röplabda Sportegyesület elnöke, valamint Sz. Kovács Viktória, a Békéscsabai Jókai Színház sajtómunkatársa; Díszvendég: a Linamar–Békéscsabai Röplabda Sportegyesület magyar bajnokcsapata
15.30–16.00 Házigazda: Miklós Attila önkormányzati képviselő, valamint Tege Antal, a Békéscsabai Jókai Színház színművész-rendezője; Díszvendég: Bauer Barbara író
16.00 –16.30 Házigazdák: az Európai Borlovagrend dél-alföldi régiójának borlovagjai és bordámái, valamint Szabó Lajos, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendég: Dr. Veress Gabriella megyei főügyész, bordáma
16.30 –17.00 Házigazda: a Békéscsaba Városi Nyugdíjas Egyesület, valamint Szabó Lajos, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze; Díszvendég: Dr. Virágné dr. Horváth Erzsébet Phd, ny. főiskolai tanár
17.00 –18.00 a Békéscsabai Jókai Színház társulata Arany János születésének 200. évfordulója előtt tiszteleg
Együtt-verselés: József Attila Kedves Jocó!, valamint József Attila Kertész leszek című versei. Gitáron kísér: Balázs Csongor, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház színművésze.
A 24 órás Versfolyamot ünnepélyesen zárja Kiss Tibor, Békéscsaba alpolgármestere