• Főoldal
  • Előadások
    • Havi műsor
    • Előadások
    • Képgaléria
    • Videók
  • Jegy és bérlet
  • Társulat
  • A színház
    • Ismertető
    • Műszaki paraméterek
      • Nagyszínpad
      • Kamaraszínház
      • Stúdiószínház
    • Kapcsolat
  • Hírek, események
    • Hírek
    • Események
    • Angyalok szárnyalása
    • Mindentudás Színházi Egyeteme
    Jegyvásárlás

    Társulat

    • Igazgatóság
    • Társulat
    • Művészeti titkárság
    • Tárkezelők
    • Művészeti ügykezelés
    • Tárak
    • Szervezési és Kommunikációs Osztály
    • Gazdasági Osztály
    • Bárka Folyóirat
    Galambos Péter

    Galambos Péter

    Tanulmányait 1977-81 között a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában folytatta, alkalmazott grafika szakon, majd felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, színházrendező szakra.
    Mind rendezőként, mind pedig díszlettervezőként jelentős előadásokat hozott létre, így például 1995-ben Szerb Antal Utas és holdvilág című művét állította színre a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban, 1996-ban Ibsen: Peer Gynt-jét a Kecskeméti Katona József Színházban, egy évvel később Csehov: Ványa bácsiját, majd pedig Karinthy: Frici című drámáját, ugyanott. 2000-ben Örkény: Magyar Panteonját rendezte a Madách Stúdióban, egy évvel később Füst Milán: A feleségem története című regényének adaptációját a Tatabányai Jászai Mari Színházban, majd pedig Molnár Üvegcipőjét, a következő évben, ugyanott. De repertoárján szerepel még Cassavettes: Férjek című műve (Egri Gárdonyi Géza Színház), valamint Szép Ernő Ádámcsutkája (Új Színház), az elmúlt év nagysikerű előadásai közé tartozott Böll: Katharina Blum elvesztett tisztessége Egerben, illetve a veszprémi közönség tapsolhatott Németh Ákos: Müller táncosai című drámájának sikeres színre viteléhez.

    Színházi munkái

    Szergej Prokofjev
    Hamupipőke
    Egri Gárdonyi Géza Színház Tánctagozat
    2025/2026
    koreográfus: Emődi Attila
    díszlettervező
    Böhm György - Nemes István - Dés László - Horváth Péter - Korcsmáros György
    Valahol Európában
    Egri Gárdonyi Géza Színház
    2024/2025
    rendező: Bal József
    díszlettervező
    Szarka Tamás
    Esthajnal
    Nemzeti Színház
    2023/2024
    rendező: Vidnyánszky Attila
    díszlettervező
    Topolcsányi Laura - Galambos Péter - Ernyei Bea
    Az utolsó aleppói bohóc
    Stúdió K.
    2019/2020
    rendező: Galambos Péter
    szerző rendező látvány
    Henry Farrell
    Mi történt Baby Jane-nel?
    Szabadkai Népszínház
    2017/2018
    rendező: Galambos Péter
    rendező díszlettervező szövegkönyv
    Galambos Péter - Ernyei Bea
    Ványa bácsik, avagy Nyaralj ködben
    R.S.9 Stúdiószínház
    2017/2018
    rendező: Galambos Péter
    író rendező
    Szép Ernő
    „Csak szólani egy szót mint ember”
    Nemzeti Színház Bajor Gizi Szalon
    2016/2017
    rendező: Galambos Péter
    rendező szinpadra alkalmazta
    Bereményi Géza
    Shakespeare királynője
    Kaposvári Csiky Gergely Színház Stúdiószínpad
    2016/2017
    rendező: Galambos Péter
    rendező díszlettervező
    Vladislav Vancura
    Szeszélyes nyár
    Nemzeti Színház - Gobbi Hilda Színpad
    2015/2016
    rendező: Galambos Péter
    rendező díszlettervező dramaturg szövegkönyv
    Kovács-Cohner Róbert - Galambos Péter
    Boldogságtöredék
    Nemzeti Színház - Gobbi Hilda Színpad
    2013/2014
    rendező: Galambos Péter
    író rendező díszlettervező
    Bartók Béla - Balázs Béla
    A kékszakállú herceg vára II.
    Erkel Színház
    2013/2014
    rendező: Galambos Péter
    rendező díszlettervező
    Bókkon Gábor - Vajda János
    Mario és a varázsló
    Erkel Színház
    2013/2014
    rendező: Galambos Péter
    rendező díszlettervező
    Kovács-Cohner Róbert - Galambos Péter
    Na' Conxypanban hull a hó
    Debreceni Csokonai Színház Víg Kamaraszínház
    2012/2013
    rendező: Galambos Péter
    író rendező díszlettervező
    Borbély Szilárd
    Jászai
    Debreceni Csokonai Színház Horváth Árpád Stúdiószínháza
    2011/2012
    rendező: Galambos Péter
    rendező
    Füst Milán
    A feleségem története
    Magyar Színház
    2010/2011
    rendező: Galambos Péter
    rendező szinpadra alkalmazta
    Tasnádi István
    Titanic vizirevű
    Temesvári Állami Csiky Gergely Színház
    2008/2009
    rendező: Galambos Péter
    rendező díszlettervező
    Szép Ernő
    Vőlegény
    Székesfehérvári Vörösmarty Színház
    2007/2008
    rendező: Lendvai Zoltán
    díszlettervező
    Egressy Zoltán
    Baleset
    Veszprémi Petőfi Színház
    2006/2007
    rendező: Simon Balázs
    díszlettervező
    Szép Ernő
    Ádámcsutka
    Latinovits-Bujtor Játékszín
    2006/2007
    rendező: Galambos Péter
    rendező díszlettervező
    Zágon István - Nóti Károly - Eisemann Mihály
    Hippolyt, a lakáj
    Ruttkai Éva Színház
    2005/2006
    rendező: Verebes István
    díszlettervező
    Edward Albee
    Kényes egyensúly
    Szeged Nemzeti Színház Kisszínház
    2005/2006
    rendező: Galambos Péter
    rendező díszlettervező
    Anton Pavlovics Csehov
    Platonov
    Zsámbéki Színházi Bázis
    2004/2005
    rendező: Galambos Péter
    rendező díszlettervező
    Henrik Ibsen
    Nóra
    Soproni Petőfi Színház
    2004/2005
    rendező: Galambos Péter
    rendező díszlettervező
    Molnár Ferenc
    Az üvegcipő
    Veszprémi Petőfi Színház
    2004/2005
    rendező: Galambos Péter
    rendező díszlettervező
    Agatha Christie
    Tíz kicsi néger
    Vidám Színpad
    2004/2005
    rendező: Simon Balázs
    díszlettervező
    William Shakespeare
    Szentivánéji álom
    Székesfevérvári Vörösmarty Színház Pelikán Terem
    2004/2005
    rendező: Galambos Péter
    rendező díszlettervező
    Müller Péter - Galambos Péter
    Részeg józanok
    Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdió
    2003/2004
    rendező: Galambos Péter
    író rendező
    Németh Ákos
    Müller táncosai
    Latinovits-Bujtor Játékszín
    2003/2004
    rendező: Galambos Péter
    rendező
    Németh Ákos
    Müller táncosai
    Veszprémi Petőfi Színház
    2003/2004
    rendező: Galambos Péter
    rendező díszlettervező
    Georg Büchner
    Pulcinella közlegény
    Zsámbéki Szombatok Nyári Színháza
    2002/2003
    rendező: Simon Balázs
    díszlettervező
    Szép Ernő
    Ádámcsutka
    Új Színház - Bubik István Stúdió
    2002/2003
    rendező: Galambos Péter
    rendező díszlettervező szinpadra alkalmazta
    Kovács Kristóf
    Csontzene
    Zsámbéki Szombatok Nyári Színháza
    2001/2002
    rendező: Simon Balázs
    díszlettervező
    Füst Milán
    A feleségem története
    Tatabányai Jászai Mari Színház
    2001/2002
    rendező: Galambos Péter
    rendező díszlettervező
    Kárpáti Péter
    Országalma
    Vajdasági Tanyaszínház
    1995/1996
    rendező: Simon Balázs
    díszlettervező

    Hírlevél feliratkozás

    Értesüljön elsőként új előadásainkról és eseményeinkről!

    fb ig yt tiktok

    Kapcsolat

    6500 Békéscsaba, Andrássy út 1-3.

    +36-66-519-559

    jokaiszinhaz@jokaiszinhaz.hu

    Gyorslinkek

    • Jegyvásárlás
    • Színművészek
    • Előadások

    Jogi információk

    • Nyereményjáték szabályzat
    • ÁSZF
    • Adatkezelési nyilatkozat
    • Jogi nyilatkozat
    • Közérdekű adatok

    Csak munkatársak számára elérhető belső oldalak

    • Próbatábla