• Főoldal
  • Előadások
    • Havi műsor
    • Előadások
    • Képgaléria
    • Videók
  • Jegy és bérlet
  • Társulat
  • A színház
    • Ismertető
    • Műszaki paraméterek
      • Nagyszínpad
      • Kamaraszínház
      • Stúdiószínház
    • Kapcsolat
  • Hírek, események
    • Hírek
    • Események
    • Angyalok szárnyalása
    • Mindentudás Színházi Egyeteme
    Jegyvásárlás

    Társulat

    • Igazgatóság
    • Társulat
    • Művészeti titkárság
    • Tárkezelők
    • Művészeti ügykezelés
    • Tárak
    • Szervezési és Kommunikációs Osztály
    • Gazdasági Osztály
    • Bárka Folyóirat
    Juronics Tamás

    Juronics Tamás

    művészeti vezető, táncművész, koreográfus, rendező | Kossuth-díj, Harangozó Gyula-díj, Magyarország Érdemes Művésze, Seregi-díj, Prima-díj, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja

    Juronics Tamás 

    1987-ben az Állami Balett Intézet néptánc tagozatán végzett, majd a Szegedi Baletthez szerződött, ahol 1989-től szólista lett. 1990-ben az együttesen belül önálló műhelyt alapított koreográfiai kísérletezésre. 1991-től már önálló koreográfiákkal is bemutatkozott a társulat számára és továbbra is az együttes vezető táncosa. 1993-tól a megújult társulat, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője lett. A magyar koreográfusok közül szinte elsőként használta a kortárs tánc elemeit koreográfiáiban, melyeket a letisztult technikai tudás jellemez, mely részben a modern technikákban rejlik, részben az egyedi saját mozgásvilágában. Vendégtanárként részt vett amszterdami és zürichi mesterkurzusokon és több alkalommal Olaszországban is. Mára Juronics nemzetközileg is elismert alkotó, akinek nevéhez több, mint 70 koreográfia fűződik. Műveit az általa megírt történet, a letisztult és egységes formavilág, valamint a dramaturgiai szerkezet átgondolt találkozása teszi katartikus élménnyé. A látványos színpadkép, a világítás, az effektek és a zene fontos, integráns része műveinek. A komolyzenei repertoár legismertebb műveit alkotta színpadra sajátos komplex látásmódjával, sok között Bartók, Sztravinszkij vagy Csajkovszkij balettzenéit. Alkotásaiban filozófiai és érzelmi szálak sajátosan keverednek, igazi színházi hatást létrehozva. 

    Sikeres rendező az opera, a musical és a prózai színház világában is, valamint tv show-k színpadi rendezője és szereplője. 22 zenés színházi rendezése között a Verdi és Puccini művek mellett ismert musicalek szerepelnek, mint az Evita, West side story vagy az Ezeregy éjszaka. 

    Társadalmi szerepvállalások:

    • Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja
    • Magyar Koreográfusok Társaságának elnöke
    • Magyar Táncművészeti Egyetem címzetes főiskolai tanára

    Koreográfiái: 

    1990 - Szükségi táncok 

                Szatíra

    1991 - Egy alig használt szárítókötél visszaemlékezései 

                A képzelet órája (zene: Philip Glass)

    1992 - Sors - concerto (zene: W.A. Mozart, Antonio Vivaldi)

                A mi cellánk

    1993 - Alvilági sztori 

                Kroki (zene: Avro Pärt)

    1994 - Regenezis (zene: Kronos Quartet)

                Porond 

                Emancipáció (Suzanne Dellal Center, Tel Aviv)

                Trió (zene: Michael Nyman)

    1995 - Tavaszi áldozat (zene: Igor Sztravinszkij)

                Delírium (Közép-Európa Táncszínház)

    1996 - Homo ludens (zene: Nino Rota, Astor Piazzola, Elvis Presley) 

                Blindness (zene: Aretha Franklin)

                Sárember (zene: Balanescu Quartet)

    1997 - Szilánkok (zene: Földes Gábor)

    1998 - Trallala 

                Érintések (zene: Peter Gabriel, Magyar Nemzeti Balett)

                Tor (zene: Ry Cooder)

    1999 - A tojáselmélet, avagy a Múzsa mosolya 

                A csodálatos mandarin (zene: Bartók Béla)

    2000 - Menyegző (zene: Igor Sztravinszkij)

                Hajsza (zene: Deák Attila, Tóth Attila, Tóth Szabolcs) 

                Postscriptum (zene: J. S. Bach)

    2001 - Semmi és soha (zene: Laibach, Skiny Puppy, Budapest Táncszínház) 

                 Carmina burana (zene: Carl Orff)

                 Requiem (zene: W.A. Mozart)

                 Fából faragott királyfi (zene: Bartók Béla, Szegedi Szabadtéri Játékok)

    2002 - Bolero (zene: Maurice Ravel)

                Tűzmadár (zene: Igor Sztravinszkij)

    2003 - Piano (zene: W.A. Mozart)

     A fából faragott királyfi (zene: Bartók Béla, Szlovák Nemzeti Színház, Pozsony) 

                Carmen (zene: Rodion Shchedrin, Oldenburg Staadttheater)

    2004 - Semmi és soha - Keresem (zene: Laibach, Skiny Puppy)

                Szentivánéji álom 

                Új világ (zene: Ágens, Boudny, Antonin Dvorzak, Szegedi Szabadtéri Játékok)

    2005 - Atlantisz (zene: Eötvös Péter)

                Tybalt (zene: Szergej Szergejevics Prokofjev, Heaven’s drink, MÜPA)

                Táncszvit (zene: Bartók Béla) 

    2007 - Carmen (zene: Rodion Shchedrin)

                XX. század (zene: Eötvös Péter, Ligeti György, Bartók Béla)

                A hattyúk tava (zene: Pjotr Iljics Csajkovszkij, Szegedi Szimfonikus Zenekar) 

                A hattyúk tava gyerekeknek (zene: Pjotr Iljics Csajkovszkij) 

    2008 - A mennyei város (zene: Lendvay Kamilló, Szegedi Szimfonikus Zenekar)

                A katona története (zene: Igor Sztravinszkij, Szegedi Szimfonikus Zenekar) 

    2009 - Csipkerózsika (zene: Pjotr Iljics Csajkovszkij, Dusán&Milán)

                Homo Hungaricus (zene: népzene) 

    2010 - Unisono – IX. szimfónia (zene: Ludwig van Beethoven)

                Testek filozófiája (zene: Frédéric Chopin, Liszt Ferenc, Milan Savic)

     2011 - Belső pokol (zene: Liszt Ferenc)

                 Élektra (zene: Thomas Adés)

                 Trakhiszi nők (zene: Thomas Adés) 

    2012 - Orpheus (zene: Igor Stravinsky, MÜPA, Nemzeti Filharmonikus Zenekar)

                A fából faragott királyfi (zene: Bartók Béla, MÜPA, Nemzeti Filharmonikus Zenekar)

                Diótörő (zene: Pjotr Iljics Csajkovszkij) 

    2013 - Stabat Mater (zene: Giovanni Battista Pergolesi)

                Stabat Mater (zene: Arvo Pärt)

                Rítus (zene: Milan Savic, Joseph Haydn) 

    2014 - Tavaszi áldozat (zene: Igor Stravinsky)

                Mimikri (zene: Unsuk Chin)

                Daphnis és Chloé (zene: Maurice Ravel)

                József-legenda (zene: Richard Strauss, MÜPA, Nemzeti Filharmonikus Zenekar)

    2015 - Insomnia (zene: Balanescu Quartet)

                Catulli Carmina (zene: Carl Orff, MÜPA, Budafoki Dohnányi Zenekar)

    2016 - eARTh (zene: Henryk Górecki)

    2017 - Abszurdia (zene: Alfred Schnittke)

                Don Juan (zene: Christoph Willibald Gluck)

                 A négy évszak – Feminizma (zene: Antonio Vivaldi)

    2018 - Bernarda Alba háza (zene: Manuel de Falla)

                Carmina burana (zene: Carl Orff, Lódz, Teatr Wielki)

    2019 - Credo (zene: Arvo Pärt)

     Hamupipőke (zene: Szergej Szergejevics Prokofjev, társkoreográfus: Czár Gergely)

    2020 - Concerto (zene: Bartók Béla, MÜPA, Nemzeti Filharmonikus Zenekar)

                Vadak (zene: Lázár Dániel, társkoreográfus: Czár Gergely)

                A Szent (zene: Molnár Viktor)

    2021 - Blue (társkoreográfus: Czár Gergely, Kurucz Sándor)

    2023 - Carmen (zene: Rodion Shchedrin, társkoreográfus: Czár Gergely)

                Lear (zene: John Dowland, Henry Purcell)

                Föltámadott a tenger (zene: Molnár Viktor, társkoreográfus: Diletta Ranuzzi)

    2024 - Fekete hattyú (zene: Pjotr Iljics Csajkovszkij, társkoreográfus: Czár Gergely)

    Rendezései:

    2005 - A vörös malom - írta: Molnár Ferenc - Kecskeméti Katona József Színház

                A kékszakállú herceg vára - zene: Bartók Béla, írta: Balázs Béla - Szegedi Nemzeti Színház

    2006 - Háry János - zene: Kodály Zoltán, írta: Paulini Béla - Harsányi Zsolt -

    Kecskeméti Katona József Színház 

    2007 - Háztűznéző - írta: Nikolaj Vasziljevics Gogol - Kecskeméti Katona József

    Színház

               Hair – Ragni – Rado - McDermot - Kecskeméti Katona József Színház

    2009 - Faust elkárhozása - zene: Hector Berlioz - Szegedi Nemzeti Színház

    2010 - Traviata - zene: Giuseppe Verdi - Szegedi Nemzeti Színház

    2011 - Francesca de Rimini - zene: Riccardo Zandonai - Szegedi Nemzeti Színház

    2012 - West Side Story - zene: Leonard Bernstein - Szegedi Nemzeti Színház 

    2013 - Rigoletto - zene: Giuseppe Verdi - Szegedi Nemzeti Színház

    2014 - Hoffmann meséi - zene: Jaques Offenbach - Szegedi Nemzeti Színház

                Világcirkusz - írta: Nagy Dániel, zene: W.A. Mozart - Nagyváradi Szigligeti

    Színház

    2016 - Turandot - írta: Carlo Gozzi - Radnóti Színház

    Evita - írta: Tim Rice, zene: Andrew Lloyd Webber, - Szegedi Nemzeti Színház

    Chicago - írta: Bob Fosse-Fred Ebb, zene: John Kander - Marosvásárhelyi Nemzeti Színház

    2017 - Álomutazó - írta: Vinnai András, zene: Rakonczai Viktor - BOK Csarnok

    2018 - Szöktetés a szerájból - W.A. Mozart - Debreceni Csokonai Színház

    2019 - Egy csók és más semmi - írta: Halász-Békeffi, zene: Eisemann Mihály -

    Thália Színház

    2020 - Egy csók és más semmi - írta: Halász-Békeffi, zene: Eisemann Mihály, 

    Szegedi Nemzeti Színház

    2022 - Mária evangéliuma - írta: Müller - Müller, zene: Tolcsvay László -

    Győri Nemzeti Színház

                Traviata - zene: Giuseppe Verdi - Szegedi Szabadtéri Játékok

    2023 - Ezeregy éjszaka - írta: Tasnádi István, zene: Monori András, dalszöveg: Geszti Péter - Szegedi Szabadtéri Játékok

                Manon Lescaut - zene: Giacomo Puccini - Szegedi Nemzeti Színház

                Ezeregy éjszaka - írta: Tasnádi István, zene: Monori András, dalszöveg: Geszti Péter - Pesti Magyar Színház

    Főbb kitüntetései:

    1994 - Zsűri előadói díja - Suzanne Dellal Nemzetközi Kortárs Koreográfus Verseny, Tel Aviv

                Flower - díj - Philip Morris cég

    1997 - Harangozó - díj

    1998 - A legjobb táncos díja - Magyar Táncfesztivál

                I. díj - Homo Ludens című koreográfiáért, Nemzetközi Táncvideófilm Fesztivál

    1999 - Szegedért Alapítvány kuratóriumi díja

    2000 - Dömötör - díj - Legjobb rendező

                Imre Zoltán - díj

                A legjobb társulat díja - Sztravinszkij est koreográfiáért, Budapesti Tavaszi Fesztivál

    2001 - Gundel művészeti díj

    2002 - Az év legjobb alkotója Nívódíj - Magyar Táncművészek Szövetsége

     Legjobb produkció díja - A csodálatos mandarin című koreográfiáért

    Veszprémi Összművészeti Fesztivál

     Közönség díj - A csodálatos mandarin című koreográfiáért

    Veszprémi Összművészeti Fesztivál

    2003 - Közönségdíj - Bolero című koreográfiáért, Veszprémi Összművészeti Fesztivál

    2004 - Szegedért emlékérem - Szeged Város Közgyűlése

    2005 - Érdemes művész

                Dömötör - díj - Legjobb rendező

                Euro - pas díj - Táncművészet lap

    2006 - Dömötör - díj - Legjobb rendező

    2007 - Príma díj

    2008 - Szeged Kultúrájáért Díj

                Eck Imre - díj

    2009 - Kossuth - díj

                Dömötör - díj - Legjobb rendező

    2011 - Dömötör - díj - Legjobb rendező

    2014 - Seregi - díj

                Dömötör - díj - Legjobb rendező

    2015 - Halhatatlanok Társulata örökös tagja

    2017 - Dömötör - díj - Legjobb rendező

    2021 - Lions fődíj

    2023 - Hevesi Sándor díj

    2024 - Dömötör - díj - Legjobb rendező

    Színházi munkái

    Fenyő Miklós - Tasnádi István - Novai Gábor
    Made in Hungária
    Nagyszínpad
    2025/2026
    rendező: Juronics Tamás
    rendező
    Juronics Tamás - Czár Gergely - A társulat
    Jelenetek a házasságról
    Szegedi Kortárs Balett
    2024/2025
    rendező: Juronics Tamás
    koreográfia rendező művészeti vezető
    Jacobi Viktor - Bródy Miksa - Martos Ferenc
    Leányvásár
    Nagyszínpad
    2024/2025
    rendező: Juronics Tamás
    rendező koreográfus
    Wolfgang Amadeus Mozart
    Szöktetés a szerájból
    Újszegedi Szabadtéri Színpad
    2020/2021
    rendező: Juronics Tamás
    rendező
    Wolfgang Amadeus Mozart
    Szöktetés a szerájból
    Debreceni Csokonai Színház
    2019/2020
    rendező: Juronics Tamás
    rendező
    Szergej Prokofjev
    Hamupipőke
    Szegedi Kortárs Balett
    2019/2020
    rendező: Juronics Tamás
    rendező koreográfus
    Arvo Pӓrt
    Credo
    Szegedi Kortárs Balett
    2018/2019
    koreográfus: Juronics Tamás
    koreográfus
    William Shakespeare
    Rómeó és Júlia
    Szegedi Szabadtéri Játékok
    2017/2018
    rendező: Hegedűs D. Géza
    koreográfus
    Abszurdia
    Szegedi Kortárs Balett
    2016/2017
    koreográfus: Juronics Tamás
    koreográfus
    Bob Fosse - Fred Ebb - John Harold Kander
    Chicago
    Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat
    2016/2017
    rendező: Juronics Tamás
    rendező koreográfus
    eARTh - Górecki: 4. szimfónia
    Szegedi Kortárs Balett
    2016/2017
    koreográfus: Juronics Tamás
    koreográfus díszlettervező
    L. Frank Baum
    Óz, a csodák csodája
    Vígszínház
    2015/2016
    rendező: Marton László
    koreográfus
    Nádas Péter
    Találkozás
    Pesti Színház
    2015/2016
    rendező: Eszenyi Enikő
    koreográfus
    Hajós András - Dinyés Dániel - Tasnádi István
    Spam operett
    Radnóti Színház
    2014/2015
    rendező: Rudolf Péter
    koreográfus
    Ha majd egyszer mindenki visszajön…
    Vígszínház
    2014/2015
    rendező: Eszenyi Enikő
    koreográfus
    Kodály Zoltán
    Háry János
    Szegedi Szabadtéri Játékok
    2013/2014
    rendező: Béres Attila
    koreográfus
    Bodolay - Nagy Dániel
    A világcirkusz
    Szigligeti Színház Nagyárad
    2013/2014
    rendező: Juronics Tamás
    rendező
    Jacques Offenbach
    Hoffmann meséi
    Szegedi Nemzeti Színház
    2013/2014
    rendező: Juronics Tamás
    rendező
    Sztravinszkij
    Tavaszi áldozat
    Szegedi Kortárs Balett
    2013/2014
    koreográfus: Juronics Tamás
    koreográfus tér
    Rítus
    Szegedi Kortárs Balett
    2013/2014
    koreográfus: Juronics Tamás
    koreográfus díszlettervező
    Jacobi Viktor - Bródy Miksa - Martos Ferenc
    Leányvásár
    Szegedi Szabadtéri Játékok
    2012/2013
    rendező: Gothár Péter
    koreográfus
    Giovanni Battista Pergolesi
    Stabat Mater
    Szegedi Kortárs Balett
    2012/2013
    koreográfus: Juronics Tamás
    koreográfus díszlet
    Arvo Pӓrt
    Stabat Mater
    Szegedi Kortárs Balett
    2012/2013
    koreográfus: Juronics Tamás
    koreográfus díszlet
    Pjotr Iljics Csajkovszkij - Ernst Theodor Amadeus Hoffmann
    Diótörő
    Szegedi Kortárs Balett
    2012/2013
    koreográfus: Juronics Tamás
    Drosselmeyer nagybácsi koreográfus
    Széttört álmok
    Művészetek Palotája - Fesztivál Színház
    2011/2012
    rendező: Almási-Tóth András
    művészeti vezető
    Bartók Béla - Balázs Béla
    A fából faragott királyfi
    Szegedi Nemzeti Színház
    2011/2012
    rendező: Juronics Tamás
    rendező koreográfus
    Elektra
    Szeged Nemzeti Színház Kisszínház
    2011/2012
    rendező: Juronics Tamás
    rendező koreográfus
    Kodály Zoltán
    Háry János
    Szegedi Nemzeti Színház
    2010/2011
    rendező: Juronics Tamás
    rendező koreográfus
    Carl Orff
    Carmina Burana
    Szegedi Kortárs Balett
    2010/2011
    koreográfus: Juronics Tamás
    koreográfus
    Testek filozófiája
    Szegedi Kortárs Balett
    2010/2011
    rendező: Juronics Tamás
    rendező koreográfus művészeti vezető
    Giuseppe Verdi
    Álarcosbál
    Szegedi Nemzeti Színház
    2009/2010
    rendező: Bodolay
    koreográfus
    Vörösmarty Mihály
    Csongor és Tünde
    Szegedi Nemzeti Színház
    2009/2010
    rendező: Bodolay
    koreográfus
    Molière
    Mizantróp ( Az új embergyűlölő )
    Nagyszínpad
    2007/2008
    rendező: Bodolay
    mozgás
    James Rado - Gerome Ragni - McDermot
    Hair
    Nagyszínpad
    2007/2008
    rendező: Juronics Tamás
    rendező
    Pjotr Iljics Csajkovszkij
    Hattyúk tava
    Szegedi Kortárs Balett
    2007/2008
    rendező: Juronics Tamás
    rendező koreográfus
    Nyikolaj Vasziljevics Gogol
    Háztűznéző
    Nagyszínpad
    2006/2007
    rendező: Juronics Tamás
    rendező
    Mozart ( una commedia mozartiana )
    Nagyszínpad
    2006/2007
    koreográfus: Nagy Zoltán
    társkoreográfus
    Bartók Béla
    A csodálatos mandarin
    Szegedi Kortárs Balett
    2006/2007
    rendező: Juronics Tamás
    A mandarin rendező koreográfus
    Michel Carré - Jules Barbier - Charles Gounod
    Faust
    Margitszigeti Szabadtéri Színpad
    2005/2006
    rendező: Bodolay
    koreográfus
    Kodály Zoltán
    Háry János
    Nagyszínpad
    2005/2006
    rendező: Juronics Tamás
    rendező
    Homo ludens – ötperces történetek
    Szegedi Kortárs Balett
    2005/2006
    rendező: Juronics Tamás
    rendező koreográfus
    Bartók Béla - Balázs Béla
    A kékszakállú herceg vára II.
    Szegedi Nemzeti Színház
    2005/2006
    rendező: Juronics Tamás
    rendező
    Bartók Béla
    Táncszvit
    Szegedi Nemzeti Színház
    2005/2006
    rendező: Juronics Tamás
    rendező
    Tybalt
    Művészetek Palotája - Fesztivál Színház
    2004/2005
    rendező: Juronics Tamás
    Tybalt rendező koreográfus
    William Shakespeare
    Szentivánéji álom
    Szegedi Nemzeti Színház
    2004/2005
    rendező: Juronics Tamás
    rendező
    William Shakespeare
    Szentivánéji álom
    Nemzeti Táncszínház
    2004/2005
    rendező: Juronics Tamás
    rendező koreográfus
    William Shakespeare
    Szentivánéji álom
    Nagyszínpad
    2004/2005
    rendező: Juronics Tamás
    rendező
    William Shakespeare
    Szentivánéji álom
    Szegedi Kortárs Balett
    2004/2005
    rendező: Juronics Tamás
    rendező
    William Shakespeare
    Romeó és Júlia
    Nagyszínpad
    2004/2005
    rendező: Bodolay
    koreográfus
    Juronics Tamás
    Látomás - Keresem
    Nemzeti Táncszínház Refektórium
    2003/2004
    rendező: Juronics Tamás
    koreográfus rendező
    Molnár Ferenc
    A vörös malom
    Nagyszínpad
    2003/2004
    rendező: Juronics Tamás
    rendező
    Juronics Tamás
    Látomás - Keresem
    Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Kelemen László Kamaraszínháza
    2003/2004
    rendező: Juronics Tamás
    koreográfus rendező
    Vörösmarty Mihály - Spiró György
    Czillei és a Hunyadiak
    Nemzeti Színház
    2003/2004
    koreográfus: Juronics Tamás
    koreográfus
    Dvořák
    Új világ
    Szegedi Kortárs Balett
    2003/2004
    rendező: Juronics Tamás
    rendező
    To pretend
    Trafó Kortárs Művészetek Háza
    2002/2003
    koreográfus: Juronics Tamás
    Előadják koreográfus
    Morricone Ennio
    Előre hát, fiúk!
    Nagyszínpad
    2002/2003
    rendező: Bodolay
    koreográfus
    Maurice Ravel
    Bolero
    Nagyszínpad
    2002/2003
    koreográfus: Juronics Tamás
    koreográfus
    Sztravinszkij
    Tűzmadár
    Nagyszínpad
    2002/2003
    koreográfus: Juronics Tamás
    Varázsló koreográfus
    Carl Orff
    Carmina Burana
    Szegedi Kortárs Balett
    2002/2003
    koreográfus: Juronics Tamás
    koreográfus
    Jevgenyij Svarc
    A király meztelen
    Nagyszínpad
    2001/2002
    rendező: Bodolay
    koreográfus
    Kornis Mihály
    Büntetések
    Szegedi Nemzeti Színház
    1988/1989
    rendező: Ruszt József
    K. árnyéka

    Hírlevél feliratkozás

    Értesüljön elsőként új előadásainkról és eseményeinkről!

    fb ig yt tiktok

    Kapcsolat

    6500 Békéscsaba, Andrássy út 1-3.

    +36-66-519-559

    jokaiszinhaz@jokaiszinhaz.hu

    Gyorslinkek

    • Jegyvásárlás
    • Színművészek
    • Előadások

    Jogi információk

    • Nyereményjáték szabályzat
    • ÁSZF
    • Adatkezelési nyilatkozat
    • Jogi nyilatkozat
    • Közérdekű adatok

    Csak munkatársak számára elérhető belső oldalak

    • Próbatábla