• Főoldal
  • Előadások
    • Havi műsor
    • Előadások
    • Képgaléria
    • Videók
  • Jegy és bérlet
  • Társulat
  • A színház
    • Ismertető
    • Műszaki paraméterek
      • Nagyszínpad
      • Kamaraszínház
      • Stúdiószínház
    • Kapcsolat
  • Hírek, események
    • Hírek
    • Események
    • Angyalok szárnyalása
    • Mindentudás Színházi Egyeteme
    Jegyvásárlás

    Társulat

    • Igazgatóság
    • Társulat
    • Művészeti titkárság
    • Tárkezelők
    • Művészeti ügykezelés
    • Tárak
    • Szervezési és Kommunikációs Osztály
    • Gazdasági Osztály
    • Bárka Folyóirat
    Magyar Attila-Öcsi

    Magyar Attila-Öcsi

    1970.június 3-án született, Csantavéren. A Malomipari-technológiai Szakközépiskola befejezése után 1991-ben felvételizett a Színművészeti Akadémiára, Soltis Lajos és Hernyák György osztályába.

    1993 óta tagja az Újvidéki Színház társulatának.

    1985 óta rendszeres résztvevője volt a Tanyaszínház produkcióinak, 1994-től pedig vezetője.

    Szerepelt a Bolygótűz és a Nagyapáti Kukac Péter című filmekben.

    Díjak:

    1993: Erzsébet-díj Artúr szerepének megformálásáért (A lappangó, r. Merő Béla)

    Vajdasági Színházak Találkozója, (A lappangó, r. Merő Béla)

    1996: Határon Túli Színházak VIII. Fesztiválja, Kisvárda, színészdíj (Vigyázz, ha jön a nagybőgő!, r. Seregi Zoltán)

    2001: Vajdasági Színházak Találkozója - színészdíj Szemjon Szemjonovics Podszekalnyikov szerepének megformálásáért (Az öngyilkos, r. László Sándor)

    2007/08 - Az évad legjobb férfi epizódszereplője a közönség szavazatai alapján

    Színházi munkái

    Ronald Harwood
    A nagy négyes
    Újvidéki Színház
    2025/2026
    rendező: Puskás Zoltán
    Szereplő
    Urbán András
    Történt egyszer Újvidéken
    Újvidéki Színház
    2023/2024
    rendező: Urbán András
    Szereplő
    Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij
    Az idióta
    Újvidéki Színház
    2021/2022
    rendező: Andrej Cvetanovszki
    Afanaszij Ivanovics Tockij
    Jean Genet
    A paravánok
    Újvidéki Színház
    2020/2021
    rendező: Dino Mustafić m.v.
    Brahim Fuvolás Férfi Naszőr Arab Főnök Mibarek Atras
    Friedrich Dürrenmatt
    Angyal szállt le Babilonba
    Újvidéki Színház
    2018/2019
    rendező: Szabó K. István
    Gimmila szamártejárus
    Dejan Prćić
    Till Eulenspiegel
    Újvidéki Színház
    2018/2019
    rendező: Tara Manić m.v.
    Szereplő
    Marin Držic
    Pé'z hova mész?
    Vajdasági Tanyaszínház
    2017/2018
    rendező: Berta CsongorRicz Ármin
    munkatárs
    Kornelije Kovač - Lénárd Róbert
    Jeszenyin
    Újvidéki Színház
    2017/2018
    rendező: Milan Belegišanin m.v.
    Vladiszláv
    Terék Anna
    Víg könnyek násza
    Vajdasági Tanyaszínház
    2017/2018
    rendező: Puskás Zoltán
    produkciós vezető
    Lénárd Róbert
    Fekete
    Újvidéki Színház
    2016/2017
    rendező: Žanko Tomić
    Anganti
    Zerkovitz Béla - Szilágyi László
    Csókos asszony
    Újvidéki Színház
    2016/2017
    rendező: Radoslav Milenković m.v.
    Kubanek Helmutha hentes
    Terék Anna
    Hangos disznók harapnak
    Vajdasági Tanyaszínház
    2015/2016
    rendező: Puskás Zoltán
    koordinátor
    Miloš Nikolić
    Kovácsok
    Újvidéki Színház
    2015/2016
    rendező: L’uboslav Majera m.v.
    Peter
    Antoine de Saint-Exupéry
    A kis herceg
    Újvidéki Színház
    2015/2016
    rendező: Táborosi Margaréta m.v.
    Lámpagyújtogató
    I. L. Caragiale
    Karnebál
    Újvidéki Színház
    2015/2016
    rendező: Sorin Militaru m.v.
    Nache Razachescu avagy Cracanel
    Gárdonyi Géza
    A bor
    Vajdasági Tanyaszínház
    2014/2015
    rendező: László Sándor
    fő koordinátor
    Sheldon Harnick - Jerry Bock - Joseph Stein
    Hegedűs a háztetőn
    Újvidéki Színház
    2014/2015
    rendező: Béres Attila m.v.
    Rabbi
    Dušan Jovanović - Gyarmati Kata
    Elektra-komplexus
    Újvidéki Színház
    2014/2015
    rendező: Dušan Jovanović m.v.
    Aigiszthosz
    Katona József
    Bánk bán
    Újvidéki Színház
    2014/2015
    rendező: Urbán András m.v.
    Mikhál bánMelinda bátyja
    Kálmán Imre - Leo Stein
    Csárdáskirálynő
    Újvidéki Színház
    2014/2015
    rendező: Táborosi Margaréta m.v.
    Miskafőpincér
    Burány Béla
    Pajzán históriák
    Vajdasági Tanyaszínház
    2013/2014
    rendező: Lénárd Róbert
    fő koordinátor
    Matei Vişniec
    III. Richárd betiltva, avagy jelenetek Meyerhold életéből
    Újvidéki Színház
    2013/2014
    rendező: Anca Bradu m.v.
    III. Richárd Börtönőr
    Tadeusz Slobodzianek
    Ilja Próféta
    Vajdasági Tanyaszínház
    2012/2013
    rendező: Nagypál Gábor
    koordinátor
    Leonard Bernstein
    West Side Story
    Újvidéki Színház
    2012/2013
    rendező: Nagy Viktor m.v.
    Schrank
    Henrik Ibsen
    Rosmersholm
    Újvidéki Színház
    2012/2013
    rendező: Anca Bradu m.v.
    Peder Mortensgard
    Gyarmati Kata
    Mérföldkő
    Vajdasági Tanyaszínház
    2011/2012
    rendező: Puskás Zoltán
    koordinátor
    Gerhart Hauptmann
    Patkányok
    Újvidéki Színház
    2011/2012
    rendező: Alföldi Róbert
    Nathanael JettelNemzeti színésze
    Ingmar Bergman
    Fanny és Alexander
    Újvidéki Színház
    2011/2012
    rendező: Vidovszky György m.v.
    Isac Jakobizsidó üzletember
    Peter Weiss
    Marat the Sade
    Újvidéki Színház
    2011/2012
    rendező: Urbán András m.v.
    De Sade márki
    Vörösmarty Mihály
    Csongor és Tünde
    Újvidéki Színház
    2011/2012
    rendező: Hernyák György m.v.
    Berreh
    Alabama song
    Újvidéki Színház
    2010/2011
    rendező: Rahim Burhan m.v.
    Maxwellkönyvkiadó Szereplő
    Szegedi-Szabó Béla
    Kammerspiel
    Újvidéki Színház
    2010/2011
    rendező: Pongó Gábor
    Józsika társrendező
    Mihail Bulgakov
    A Mester és Margarita
    Újvidéki Színház
    2010/2011
    rendező: László Sándor
    Poncius PilátusJúdea római helytartója Orvos
    Tóth Ede
    A falu rossza
    Vajdasági Tanyaszínház
    2009/2010
    rendező: Táborosi Margaréta
    koordinátor
    Molnár Ferenc
    Az üvegcipő
    Újvidéki Színház
    2009/2010
    rendező: Radoslav Milenković m.v.
    Rendőrtanácsos
    William Shakespeare
    A vihar
    Újvidéki Színház
    2009/2010
    rendező: Rusznyák Gábor m.v.
    Kalibanvad ember
    Ferenc Judit
    Különös ajándék
    Vajdasági Tanyaszínház
    2008/2009
    rendező: Puskás Zoltán
    koordinátor
    Veri-e uraságod a feleségét?
    Újvidéki Színház
    2008/2009
    rendező: Krizsán Szilvia
    Szereplő
    Molière
    A mizantróp
    Újvidéki Színház
    2008/2009
    rendező: Anca Bradu
    Acaste márki
    Sheldon Harnick - Jerry Bock - Joseph Stein
    Hegedűs a háztetőn
    Vajdasági Tanyaszínház
    2007/2008
    rendező: Puskás Zoltán
    produkciós vezető
    Egressy Zoltán
    Portugál
    Újvidéki Színház
    2007/2008
    rendező: László Sándor
    Csipesz
    Heinrich von Kleist
    Homburg hercege
    Újvidéki Színház
    2007/2008
    rendező: Tóth András m.v.
    Friedrich WilhelmBrandenburg választófejedelme
    Richard O'Brian
    Rocky Horror Show
    Újvidéki Színház
    2007/2008
    rendező: Nagy Viktor
    Dr. Everett v. Scott
    Molnár Ferenc
    A Pál utcai fiúk
    Vajdasági Tanyaszínház
    2006/2007
    rendező: László Sándor
    koordinátor
    Dobozy Imre
    A tizedes meg a többiek
    Újvidéki Színház
    2006/2007
    rendező: Lavro Ferenc m.v.
    Fekete
    Hamvai Kornél
    Hóhérok hava
    Újvidéki Színház
    2006/2007
    rendező: László Sándor
    Patalinvállalkozó Kiadó Guincharda hóhér-ügyek intézője
    Makszim Gorkij
    Éjjeli menedékhely
    Újvidéki Színház
    2006/2007
    rendező: L’uboslav Majera m.v.
    Mihail Ivanov Kosztiljova szállás tulajdonosa
    Brestyánszki B. R. - A társulat
    Érintetlen
    Szabadkai Népszínház
    2006/2007
    rendező: Hernyák György
    Richárd
    Matei Vişniec
    A kommunizmus története elmebetegek számára elmesélve
    Újvidéki Színház
    2005/2006
    rendező: Anca Bradu m.v.
    Timofejközepesen bolond
    Várkonyi Mátyás - Nagy Viktor
    Szép új világ
    Újvidéki Színház
    2005/2006
    rendező: Nagy Viktor m.v.
    Gondnok 1.Clowne
    Szép Ernő
    Lila ákác
    Újvidéki Színház
    2004/2005
    rendező: Radoslav Milenković
    Bizonyos Nagyságos Úr
    Médeia – körök
    Újvidéki Színház
    2004/2005
    rendező: Tompa Gábor m.v.
    Aigeusz
    Heinrich von Kleist
    Az eltört korsó
    Újvidéki Színház
    2004/2005
    rendező: Hernyák György m.v.
    Ádámfalusi bíró
    Kárpáti Péter
    Tótferi
    Vajdasági Tanyaszínház
    2003/2004
    rendező: Puskás Zoltán
    koordinátor
    Eisemann Mihály - Somogyi Gyula - Zágon István
    Fekete Péter
    Újvidéki Színház
    2003/2004
    rendező: Seress Zoltán m.v.
    Pierre Lenoir
    Anton Pavlovics Csehov
    A pojáca
    Újvidéki Színház
    2003/2004
    rendező: Fodor Tamás
    Nyikolaj Ivanovics TrileckijSzása testvére, fiatal orvos
    Edmond Rostand
    Cyrano de Bergerac
    Újvidéki Színház
    2003/2004
    rendező: L'uboslav Majerja m.v.
    Egy kapucinus barát
    Federico García Lorca
    Vérnász
    Újvidéki Színház
    2003/2004
    rendező: Czajlik József
    A menyasszony apja
    William Shakespeare
    A windsori víg nők
    Vajdasági Tanyaszínház
    2002/2003
    rendező: Mezei Zoltán
    fő koordinátor
    Ben Akiba Night Club, Show
    Újvidéki Színház
    2002/2003
    rendező: Puskás Zoltán
    Herceg
    Horace McCoy
    A lovakat lelövik, ugye?
    Újvidéki Színház
    2002/2003
    rendező: L'uboslav Majerja m.v.
    Kid Kamm
    Joe Orton
    Amit a lakáj látott
    Újvidéki Színház
    2002/2003
    rendező: László Sándor
    Dr. Prentice
    Végel László
    Judit
    Újvidéki Színház
    2002/2003
    rendező: Tömöry Péter
    Kormányzó
    Gobby-Fehér Gyula
    Az angyal álma
    Újvidéki Színház
    2001/2002
    rendező: László Sándor
    Dr. Marton Sándor Főherceg
    Bertolt Brecht
    A szecsuáni jóember
    Újvidéki Színház
    2001/2002
    rendező: Zsótér Sándor
    Su Fuborbély Az unokaöcsa nyolctagú családból
    Szigligeti Ede
    Liliomfi
    Vajdasági Tanyaszínház
    2000/2001
    rendező: László Sándor
    szervező
    Greetings from Novi Sad
    Újvidéki Színház
    2000/2001
    rendező: Mezei Kinga
    Szereplő
    James Rado - Gerome Ragni - McDermot
    Hair
    Újvidéki Színház
    2000/2001
    rendező: Nagy Viktor
    Berger Papa
    Brackett - I. A. L. Diamond - Thornton Wilder - Verebes István
    Van, aki forrón szereti - avagy senki sem tökéletes
    Szabadkai Népszínház
    2000/2001
    rendező: Mezei Zoltán m.v.
    Dzsó
    Nyikolaj Erdman
    Az öngyilkos
    Újvidéki Színház
    2000/2001
    rendező: László Sándor
    Szemjon Szemjonovics Podszekalnyikovmunkanélkül
    Gyarmati Kata - George Ivascu
    Kilenc színész közönséget keres
    Újvidéki Színház
    2000/2001
    rendező: George Ivascu
    5. színész Polonius
    Molière
    A botcsinálta doktor
    Vajdasági Tanyaszínház
    1999/2000
    rendező: George Ivascu
    fő koordinátor
    Sziveri János
    Szelídítések
    Újvidéki Színház
    1999/2000
    rendező: Mezei Kinga
    Mázsás bácsi
    Örkény István
    Pisti a vérzivatarban
    Újvidéki Színház
    1999/2000
    rendező: László Sándor
    Pisti
    Ray Cooney
    Páratlan páros
    Vajdasági Tanyaszínház
    1998/1999
    rendező: László Sándor
    fő koordinátor
    Samuel Beckett - Đorđe Lebović
    Az ezredik játszma vége
    Újvidéki Színház
    1998/1999
    rendező: Magyar Attila-Öcsi
    Szereplő rendező díszlettervező jelmeztervező
    Téli teplince
    Újvidéki Színház
    1998/1999
    rendező: László Sándor
    Szereplő
    Anton Pavlovics Csehov
    Lakodalom
    Szabadkai Népszínház
    1998/1999
    rendező: Tóth Milkós m.v.
    Andrjuska
    Anton Pavlovics Csehov
    Leánykérés
    Szabadkai Népszínház
    1998/1999
    rendező: Tóth Milkós m.v.
    Sztyepan Sztyepanovics Csubukov
    Martin Čičvak
    Profik háza
    Újvidéki Színház
    1998/1999
    rendező: L’uboslav Majera
    Black
    William Shakespeare
    Szentivánéji álom
    Vajdasági Tanyaszínház
    1997/1998
    rendező: ifj. Szloboda Tibor
    fő koordinátor
    Jiři Voskovec - Jan Werich - Jaroslav Jeźek
    A hóhér és a bolond
    Újvidéki Színház
    1997/1998
    rendező: Lengyel Pál
    Gáspár Csálingéroshóhér
    Dejan Dukovszki
    Puskaporos hordó
    Szabadkai Népszínház
    1997/1998
    rendező: Péter Ferenc
    Simon Gyuri
    A velencei nő
    Vajdasági Tanyaszínház
    1997/1998
    rendező: Ivan Klemenc
    fő koordinátor
    John Michael Tebelak - Stephen Schwartz
    Godspell
    Szabadkai Népszínház
    1996/1997
    rendező: Nagy György
    Szereplők
    Kurt Weill - Bertolt Brecht
    Koldusopera
    Újvidéki Színház
    1996/1997
    rendező: Robert Kolar
    Bicska Maxi
    Csokonai Vitéz Mihály
    Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak
    Újvidéki Színház
    1996/1997
    rendező: Hernyák György
    Tipptopp
    Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter
    A padlás
    Újvidéki Színház
    1996/1997
    rendező: Tasnádi Márton
    Lámpás
    N. Richard Nash
    Az esőcsináló
    Újvidéki Színház
    1996/1997
    rendező: Gergely László
    Starbuck
    Molière
    Amphitryon
    Újvidéki Színház
    1996/1997
    rendező: Verebes István
    Otthontalan
    Kopeczky László
    Vigyázz, ha jön a nagybőgő
    Szabadkai Népszínház
    1995/1996
    rendező: Seregi Zoltán m.v.
    Mikulás
    Jovan Sterija Popović
    A felfuvalkodott tökfej
    Újvidéki Színház
    1995/1996
    rendező: Gergely László
    Svetozar Ružičić
    Carlo Goldoni
    Két úr szolgája
    Vajdasági Tanyaszínház
    1994/1995
    rendező: Kovács Frigyes
    Szereplő
    Pierre Barillet - Jean Pierre Grédy - Nádas Gábor - Szenes Iván
    A kaktusz virága
    Újvidéki Színház
    1994/1995
    rendező: Gergely László
    Julienfogorvos
    Lázár Ervin
    A négyszögletű kerek erdő
    Vajdasági Tanyaszínház
    1993/1994
    rendező: Körmöci Petronella
    Mikkamakka
    Sütő András
    Egy lócsiszár virágvasárnapja
    Újvidéki Színház
    1993/1994
    rendező: Babarczy László
    Herse
    Szenes Iván - Horváth Jenő - Kellér Dezső - Franz Schönthan - Paul Schönthan
    A szabin nők elrablása
    Újvidéki Színház
    1993/1994
    rendező: Miszlay István
    Szendeffy Endre
    Szilveszteri kabaré
    Újvidéki Színház
    1993/1994
    rendező: Faragó Árpád
    Szereplő
    Soltis Lajos - Hernyák György
    Csantavéri passió
    Vajdasági Tanyaszínház
    1992/1993
    rendező: Soltis Lajos
    Szereplő
    Mint a nyuszi, fenn a fán
    Újvidéki Színház
    1992/1993
    rendező: Vajda Tibor
    Szereplő
    Görgey Gábor
    Fejek Ferdinándnak
    Újvidéki Színház
    1992/1993
    rendező: Soltis Lajos
    Szereplő
    Faragó Attila
    A lappangó
    Újvidéki Színház
    1992/1993
    rendező: Merő Béla
    Artúr
    George Orwell
    Állatfarm
    Vajdasági Tanyaszínház
    1991/1992
    rendező: Soltis Lajos
    Hógolyó elvtárs
    Tersánszky Józsi Jenő
    Kakuk Marci
    Újvidéki Színház
    1991/1992
    rendező: Soltis Lajos
    Kakuk Marci
    Arisztophanész
    Lysistrate
    Újvidéki Színház
    1991/1992
    rendező: Vidnyánszky Attila
    Férfi kar
    Hans Sachs
    Vásári komédiák
    Vajdasági Tanyaszínház
    1991/1992
    rendező: Soltis Lajos
    Szereplő
    Móricz Zsigmond
    Légy jó mindhalálig
    Újvidéki Színház
    1990/1991
    rendező: Halasi Imre
    Nyilas Mihály
    Tolnai Ottó
    Paripacitrom
    Újvidéki Színház
    1990/1991
    rendező: Tömöry Péter
    Vadnay
    Max Frisch
    Biedermann és a gyújtogatók
    Újvidéki Színház
    1990/1991
    rendező: L’uboslav Majera
    Kar
    Harwey - Smith
    Szemfényvesztők
    Vajdasági Tanyaszínház
    1989/1990
    rendező: Soltis Lajos
    Hucklebee
    Vörösmarty Mihály
    Csongor és Tünde
    Vajdasági Tanyaszínház
    1987/1988
    rendező: Soltis Lajos
    Fejedelem
    Jevgenyij Svarc
    A sárkány
    Vajdasági Tanyaszínház
    1986/1987
    rendező: Hernyák György
    Szereplő
    Angelo Beolco Ruzante
    A csapodár madárka
    Vajdasági Tanyaszínház
    1985/1986
    rendező: Soltis Lajos
    Kórus
    Tone Partljic
    Apám, a szocialista kulák
    Vajdasági Tanyaszínház
    1984/1985
    rendező: Kovács Frigyes
    Öcsi

    Hírlevél feliratkozás

    Értesüljön elsőként új előadásainkról és eseményeinkről!

    fb ig yt tiktok

    Kapcsolat

    6500 Békéscsaba, Andrássy út 1-3.

    +36-66-519-559

    jokaiszinhaz@jokaiszinhaz.hu

    Gyorslinkek

    • Jegyvásárlás
    • Színművészek
    • Előadások

    Jogi információk

    • Nyereményjáték szabályzat
    • ÁSZF
    • Adatkezelési nyilatkozat
    • Jogi nyilatkozat
    • Közérdekű adatok

    Csak munkatársak számára elérhető belső oldalak

    • Próbatábla