fbpx Főoldal | Békéscsabai Jókai Színház

Jelenlegi hely




Köszönet Fekete Péter leköszönő államtitkártól

A Hála Gála résztvevői

Tisztelt Művésznő! /Tisztelt Művész úr! / Kedves Barátaim!

Társulatunk a Hargitán

Vitéz lélek
Társulatunk a Tamási Áron Kultúrház színpadán Fotó: Hadnagy Éva

A 125 évvel ezelőtt született Tamási Áron tiszteletére mutatta be Farkaslakán, az író szülőfalujában szombat este a Békéscsabai Jókai Színház, Tamási Áron, Vitéz lélek című színpadi drámáját. Az eladás nagy sikert aratott, a főként helyiekből álló közönség állva tapsolta meg a színészeket.

Farkaslakán jár a Vitéz lélek

Vitéz lélek
Czitor Attila és Kovács Edit a Vitéz lélekben

Társulatunk megérkezett Tamási Áron szülőföldjére, ahol ma este mutatjuk be a Vitéz lélek című drámát. Az útról a Magyar Hírlap is tudósít.

Kritika

Mátyás igaz szerelmét viszi színre a Jókai Színház

Királyom, Isten Áldjon!

Királyom, Isten Áldjon címmel mutatta be június 1-jén a Békéscsabai Jókai Színház Bartus Gyula színművész kétszereplős darabját, amelyben nagy uralkodónk magánéletének egy szakasza, a szilézi

Premier

Királyom, Isten Áldjon

Királyom, Isten Áldjon!
Szabó Lajos és Kiss Viktória

Ma premier, sőt ősbemutató!
*************

Vastaps búcsúztatta az Angyalok tizedik szárnyalását

Hagyománnyá vált Békéscsabán, hogy a színház művészei, meghívott vendégei és a Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ lakói együtt lépnek fel az Angyalok szárnyalása gálán, amelyet immár tizedik alkalommal rendez meg a színház

Királyi szerelem bontakozik ki a csabai Intimtérben

Királyom, Isten Áldjon!
Szabó Lajos és Kiss Viktória

A június elsejei bemutatóra már elfogytak a jegyek, de június 7-én és 9-én még találnak ülőhelyet nézőterünkön.

A X. Angyalok szárnyalása Jótékonysági Gála előkészületeiről

Felszállásra készen

Ahogyan társulatunk, úgy a Degré utcai gyermekotthon lakói is készülnek a május 30-i gálaműsorra. Az előkészületekbe itt is belepillanthatnak nézőink!

Ír színészhallgatók töltik gyakorlatukat Békéscsabán

Kéthetes szakmai gyakorlatra érkeztek ír színészhallgatók Sligo-ból, az Atlantic Technological University Performing Arts szakáról a Színitanházba, hogy színészmesterség-, ének-, mozgás- és beszédórákon vegyenek részt, megnézzék a teátrum előadásait, valamint egy kis ízelítőt kapjanak a magyar ku

Csomós Lajos McMurphyről

Elmenekül kettőnk helyett

Kakukkfészek

A Békéscsabai Jókai Színház Kakukkfészek-előadásán Randle McMurphyt Csomós Lajos alakítja.

Zengett Bécsben a Made in Hungária

Made in Hungária

Teátrumunk fiatal színészei és a Viharsarok Táncszínház művészei fellépése zárta a bécsi Praterben az AchtUngarn fesztivált, amely a magyar kultúrából kívánt ízelítőt nyújtani a szomszédos fővárosban.

Az AchtUngarn Fesztiválon a Made in Hungária

Made in Hungária
Irány Bécs!

Az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztal által szervezett AchtUngarn Fesztivál május 20-22.

Sztárparádé vár Önökre a Városházi Estéken

Rudolf Péter és Nagy-Kálózy Eszter... És Rómeó és Júlia

Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Hernádi Judit, Kern András, Kautzky Armand, Beleznay Endre, Pokorny Lia, Őze Áron, Janza Kata, Fésűs Nelly, Vastag Tamás, Szomor György
Nincs az a színházrajongó, aki a fenti névsort ne fogadná örömmel a hazai színpadon.
Jegyet vásárolna? KATTINTSON IDE: https://jokaiszinhaz.jegy.hu/venue/csabai-nyar/

Sajtótájékoztató színházunkban

Egy valódi kínai agyagharcos is tiszteletét tette a Csabai Nyár rendezvénysorozatot bemutató sajtótájékoztatóján színházunkban.

Oldalak



mto2.png

korlatoknelkul.jpg

 

 

POZSGAI ZSOLT  „Szellemúrnő” című színdarabjának bemutatása Magyarország Kormányának támogatásával valósult meg

 

 


Munkatársainknak