Sonkamenüett: rokokó musical-bemutató az Aradi Kamaraszínházban
Aradon is bemutatják a Békéscsabai Jókai Színház és az Aradi Kamaraszínház nagysikerű produkcióját, amelynek Éder Enikő és Boros Pál szerezte a zenéjét.
Aradon is bemutatják a Békéscsabai Jókai Színház és az Aradi Kamaraszínház nagysikerű produkcióját, amelynek Éder Enikő és Boros Pál szerezte a zenéjét.
Kiss József rendezőt már ismeri a Békéscsabai Jókai Színház közönsége, hiszen 2014-ben Goldonitól a Chioggiai csetepatét vitte színre. Szeptember 21-én új bemutatója lesz, Noël Coward vígjátékát, a Vidám kísértetet rendezi. A Jászai Mari-díjas színművésszel, rendezővel, a Szolnoki Szigligeti Színház művészeti vezetőjével, drámaíróval próbák között nem csak a készülő premierről beszélgettünk. (Niedzielsky Katalin interjúja)
Több évtizedes hagyománya van annak, hogy a megyeszékhelyi iskolák pedagógusait, könyvtárosait, közművelődési felelőseit szeptember elején egy szezonnyitó erejéig összehívják. Az eseményen az intézmények és az önkormányzat ismertetik az ifjúságot érintő programokat. A Városi Közművelődési Évadnyitónak ez alkalommal a Munkácsy Mihály Emlékház adott otthont szerda délután. Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a teátrum egy évadában mindössze négy, fiataloknak szóló előadás bemutatására van lehetőségük. Éppen ezért ezek kialakításánál, egy értékelő értekezlet során, szeretnék bevonni a pedagógusok tapasztalatait is. (Balázs Anett tudósítása) Fotó: Lehoczky Péter
A Békéscsabai Jókai Színházban már hagyomány, hogy a társulat és a közönség együtt ünnepelve, közösen nyitja meg az új évadot. Idén sem lesz ez másképp: 2018. szeptember 15-én (szombaton) 16.30 órától várjuk a közönséget a színház előtti térre, a nyilvános évadnyitó társulati ülésünkre. A színes programban ízelítőt adunk a 2018-19-es évad repertoárjából, részletek hangzanak el zenés bemutatókból, megszólalnak többek között a készülő előadások rendezői.
Az apák családon belüli szerepvállalását ösztönzi, az „apás” színházba járást népszerűsíti a Férfiak Klubja által meghirdetett Kultúrát apától kezdeményezés, amelyhez már tíz színház köztük a Békéscsabai Jókai Színház is csatlakozott. MTI Fotó: Mohai Balázs
A nyáron Székely János Dózsáját játszotta a Gyulai Várszínházban, a My Fair Lady Pickering ezredesét a Szarvasi Vízi Színházban. A Békéscsabai Jókai Színház közönsége legközelebb Arthur Miller drámájában látja október végétől, Eddie Carbone figuráját alakítja a Pillantás a hídról című előadásban. Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színművésszel elismerésről és szerepekről beszélgettünk az őszi évad elején. (Niedzielsky Katalin interjúja)
Az előadás járt már Tokajban, a Szomor György rendezte darabot négy évvel ezelőtt, a "katlan" első teljes évadában láthatta a közönség, mindkét alkalommal telt ház és elsöprő siker kíséretében. Fotó: Erdős József
Meglepetés készül a Békéscsabai Jókai Színházban: az évad meghirdetett műsortervében még nem szereplő stúdiószínházi bemutatókkal gazdagodik a repertoár. A sorozatot október 12-én Anthony Shaffer Detektívjátszmája nyitja – tudtuk meg a szeptember 4-én megtartott sajtónyilvános olvasópróbán a Jókai Szalonban. (Niedzielsky Katalin tudósítása)
A Békéscsabai Jókai Színház szeptember 24-én mutatja be Kocsák Tibor – Bozsó József: Kukac Kata kalandjai című mesemusicaljét. A történet hősnője, Kukac Kata pillangó szeretne lenni, és hogy álmait valóra válthassa, a társaival együtt útra kel az éjszakai erdőben, szembeszállva az őket fenyegető veszélyekkel. Az évad első gyermekelőadása kapcsán arra kérjük a vállalkozó kedvű gyermekeket, készítsenek egy pillangót és segítsenek ezzel valóra váltani Kukac Kata legnagyobb álmát. Az alkotásokat az előadás előtt névvel, címmel és telefonszámmal együtt kérnénk leadni az aulában. Nagyon fontos a pontos, jól látható elérhetőség, mert ez alapján tudjuk értesíteni a nyerteseket. A különleges alkotásokat természetesen díjazzuk, értő zsűri dönti el, melyik alkotás a legszebb, legötletesebb. Az előadásra várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt.
A Békéscsabai Jókai Színház előadásában egy mesejáték is helyet kapott a Gyulai Várszínház 55. évadában. A Micimackót Karinthy Frigyes fordításának felhasználásával Karinthy Ferenc írta át színpadra. A darabot augusztus 9-én mutatták be a művelődési házban. Fotó: Gyulai Hírlap – Rusznyák Csaba
A Békéscsabai Jókai Színház Vigadójában tartotta tanévnyitó ünnepségét szeptember 3-án délelőtt a Baross Imre Artistaképző Intézet Színitanháza. Az új tanévben hat szakon 44 első éves hallgató kezdi meg tanulmányait. A Himnusz után Seregi Zoltán tagintézményvezető köszöntötte tanár kollégáit, a diákokat és a vendégeket. Ünnepi beszéde elején hangsúlyozta, hogy „tudomásul kell vennünk: a mai világban színésztúlkínálat van, és csak annak van esélye a pályán maradni, aki szakmailag tökéletesen felkészült, tudja azt, amit meg lehet tanulni, ura testének mindenféle mozgásban, színpadi játékban, táncban és ura hangjának beszédben, énekben egyaránt. S mindehhez szorgalom, odaadás és erős hivatástudat is szükséges.” A beszédből kiderült, az iskola igyekszik minél több tudást átadni, képességet megtanítani, de ezt csak azoknak tudja, akik valóban akarnak tanulni. – A mi elvünk és gyakorlatunk a művészetoktatásban a növendék tehetségének kibontása, türelemmel és odafigyeléssel történő ápolása, gondozása. Mi ebben a módszerben hiszünk – szögezte le Seregi Zoltán. – A Színitanházba az idén öt szakon tettek sikeres felvételi vizsgát a fiatalok, táncszakra kevés jelentkező volt, így az első évfolyam ott nem indul. Három diákkal viszont lesz artista osztály a 9. évfolyamon. A közismereti tárgyakat ezek a diákok a Bartók Béla Művészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben tanulják. A tagintézményvezető a Színitanház sajátos pedagógiai helyzetéről elmondta, hogy a tapasztalatok szerint a mai 18 évesek sok szempontból érettek, de sokból nem, és az itt eltöltött két-három év alatt érnek igazán felnőtté. „Amikor idejönnek, szinte még gyerekek, és nem is mindig fogják fel az iskolai kötelességeket. Megszabadulva a középiskolai és sokszor a családi kötöttségektől, mámorosan élvezik a szabadságot, és nehéz rászorítani őket az iskolai feladatokra. Ez pedagógiailag nehéz feladvány, a fegyelmezésre kevés az eszköz, ezért egy viszonylag szigorúbb házirendet készítettünk.” Erre azért is szükség van, mert az iskola nem önálló épületben működik, hanem a Békéscsabai Jókai Színházban. A színház pedig veszélyes üzem. De éppen ez az iskola egyik legnagyobb erénye, hogy a szakmai gyakorlat a profi előadásokban valósul meg. Az évad során sok vendégművész is megfordul a színházban – rendezők, színészek, koreográfusok, látvány- és jelmeztervezők -, akiktől a saját tanárok mellett más szakmai fortélyokat, fogásokat és módszereket is lehet tanulni. A 2018-19-es tanévben induló szakokról és az évkezdés praktikus teendőiről Tuskáné Papp Erzsébet tagintézményvezető helyettes tájékoztatta a diákokat. Mint mondta, divat- és stílustervező szakon hat, gyakorlatos színészként tíz, közművelődési és közönségkapcsolati szakember szakon hét felnőtt (esti tagozaton), színháztechnikus, szcenikusként tíz első osztályos kezdi meg tanulmányait a Színitanházban. Színész szakon nyolc gyakorlatos színész folytatja az iskolát ráépüléses rendszerben, újdonság a három artista, aki szakgimnáziumban tanul négy + egy évig, érettségivel és szakmai oklevéllel végez. A hallgatók által előadott zeneszámokkal és verssel színesített ünnepség a Szózat eléneklésével zárult.
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Boldog Karácsonyt! 🎄 (Jókai Színház)
125 megtekintés 2024. december 24.
6 1
Adventi gyertyagyújtás - December 22. (Jókai Színház)
53 megtekintés 2024. december 22.
2 0
Adventi gyertyagyújtás - December 15. (Jókai Színház)
48 megtekintés 2024. december 22.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 8. (Jókai Színház)
81 megtekintés 2024. december 8.
4 0
Adventi gyertyagyújtás - December 1. (Jókai Színház)
81 megtekintés 2024. december 1.
7 0
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival - Jókai Színház
245 megtekintés 2024. november 22.
3 1
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |