Magyarhirlap.hu | Egyszerűségében is baljós díszlet, jól összeválogatott jelmezek, mélyen emberi színészi játék jellemzi a Békéscsabai Jókai Színházban a napokban bemutatott Koldusoperát. A színművészként már számos alkalommal bizonyító, többszörös díjnyertes Katkó „Henger” Ferenc első rendezése összeszedett, Bertolt Brecht és Kurt Weill musicaléhez méltó, újító erejű kísérlet. Hrecska Renáta kritikája  ► Tovább  

Talán mindenki találkozott már az út padkán kenyeret majszolgató kéregetőkkel, esetleg hallott már a hírekben rablógyilkosokról, akik kisebb-nagyobb értékekért ontották ki embertársaik életét. Olyanok is vannak köztünk, akik egy-egy autóút során láttak pár, az út szélén testüket árúba bocsájtó hölgyeket. Kötve hiszem azt, hogy mindannyian belegondoltak volna abba, hogy miként tengetik mindennapjaikat ezek az emberek, amikor nem "munka" közben látjuk őket. A Koldusopera színpadra viszi ennek a zárt, rideg, a társadalom perifériájára került polgárok világát. Bertolt Brecht kiváló drámája bemutatja, hogy a legalsóbb társadalmi színtereken is él a korrupció, a hierarchia és az anyagiasság.  – Szilágyi Viktor kritikája A történet a nyomornegyed két különböző szegmensét állítja szembe egymással, akiknek szereplői más-más úton próbálnak boldogulni és megmaradni saját siralmas világaikban. Míg Peachum kenyere a koldulás profi megszervezése, Maxi rablásokból tartja fent magát és bandáját. A mű egyik karaktere sem a kiutat keresi a nincstelenségéből, hanem egymás hátán felmászva próbálnak stabilabb egzisztenciát biztosítani maguknak. Legjobb példa erre Polly, a koldusok főnökének, Peachumnak a lánya, aki saját maga vallja be, hogy nem vonzódik a jobb módú férfiakhoz, így köt ki a rablógyilkosok vezetője, Maxi mellett. Ez jelenti a konfliktus forrását, mivel a két vezér lenézi egymást és a korrupció kusza hálóin keresztül próbálják egymást kiiktatni. A néző Polly naivitása által láthatja: a két ember semmiben sem különbözik egymástól, velük ellentétben érezzük, mindketten a XIX. század végének londoni társadalmának negatív végtermékei, önámítás az, hogy akármelyikük többnek érzi magát a másiknál. Ők a bűnözői élet "nagy iparmágnásai". Mind a két félnek megvannak a maga fegyverei: Maxi a rendőrkapitánnyal van jó viszonyban, Peachum úr a felesége által pedig a bordélyház lányaival tud információhoz jutni, és csapdába csalni vetélytársát. Ahogy az egyik dalban is megénekelik: "Szegénynek lenni bölcsességgel jár", mely bölcsességet arra használják fel, hogy kijátsszák egymást. Harcuk megmozgatja az egész nyomornegyedet és a darab végéig kérdéses, hogy ki végzi végül a bitófán. A karakterek jellemei nem változnak a darabban: a koldusok vezére romlott és kicsinyes, annak a felesége iszákos, közös gyermekük naiv, a rendőrkapitány korrupt, a bordélyház hölgyei megvesztegethetőek, a rablóbanda tagjai pedig haszonlesők. Ez alól egyetlen kivétel Maxi személye, aki az első felvonás alatt egy brutális, szadista bűnözői vezéregyéniség, és viccet nem ismerve tartja terrorban majdhogynem minden emberét. Viszont a történet második felében, amikor szorul a hurok a férfi nyaka körül, megláthatjuk az eddig rejtve maradt esetlen oldalát, groteszk megnyilvánulásai miatt veszít vezetői tekintélyéből. Ebben a világban pedig ez végzetes hibának számít….   A Jókai Színház színészei szokásukhoz híven olyan alakítást hoztak, amelyek által sorsközösséget tudtam érezni karaktereikkel. A dalok, – az élőzenével! – és a tánckoreográfiák kreatív és ötletes kohéziója humánusabb szintre emelte ki a nyomornegyed lakóit. Kiválóan hozták felszínre a színészek és a táncosok a karaktereik belső világát, magasztalni bárkit is nehéz feladat lenne. A kevés mozgástér és a minimális díszlet csak még inkább kihangsúlyozta a nélkülözést és a nincstelenséget, ami körbeveszi a szereplőket. A jelmezek jól hangsúlyozták az egyes karaktereknek a hovatartozását a hierarchiában, annak ellenére, hogy mégis lerí róluk a szegénység.   Összegezve, a mű nagyon jól érzékelteti a nincstelenséggel járó szervezett bűnözők életmódját és a nyomornegyed által diktált értékrendeket. Maxi bűnei nem súlyosabbak Peachum tetteiénél, aki manipulálja, kifosztja és érzelmileg zsarolja az embereket, "beosztottjait" kihasználja és megfélemlíti. Az iparszerű bűnözésüknek mindenki áldozatul esik, egymást húzzák vissza a szereplők a nyomorba, a két pólus próbálja megszerezni a másik szemétdobját. A látottak alapján mindenkinek egyértelművé válik: "…e világ aljassága nagy, és az embernek le kell járnia a lábát, nehogy azt is ellopják tőle."