A vígjáték díszbemutatójának végén sokakban támadhatott jogosan az érzés, hogy ennél méltóbban nem is fejezheti be egy színház a bérleti „szezonját”, mint amilyen hatást tett ez a darab a nézőkre. Zsidov Magdolna kritikája. A színpadon a színészek játszanak, a nézők pedig, vagy eggyé válnak a szerepekkel, vagy széthullik a darab, szereplőkre és nézőkre, színpadra és nézőtérre. Nyugodtan ki lehet jelenteni, ebben a darabban egy tömbbé gyurmálódott a kettő. Molnár Ferenc életéről, irodalmi -és színháztörténeti szerepéről sokat lehetne elmondani. Személyében a magyar irodalom olyan termékeny írójáról van szó, aki a dráma, a líra, de leginkább a humor nyelvén alkotott maradandót. Elismerői és kritikusai is akadtak bőven. Bírálói gyakran azzal vádolták, hogy műveiben kívül reked a társadalomkritikán. Mindezek ellenére, írásai átíveltek a történelem viharain, s azok, akik nem óhajtják – a hétköznapokon túl – a politikát, a társadalomkritikát, azok örömmel, élvezettel olvassák, nézik alkotásait. Bár, ide társadalombírálat hiánya, oda politikától mentesség, mégsem lehet műveiben figyelmen kívül hagyni a kor, a XX. század kezdetének dominanciáit, mint polgár, cseléd, úrhatnámság és kiszolgáltatottság. Az üvegcipő, elemeiben önéletrajzi ihletettségű, talán ettől is meghatóan légies, lírai, finom színpadi mű. Amit az ember maga él át, arról mindig valamivel emelkedettebben tud szólni, mint amiről a képzelete mesél. Ugyan, Az üvegcipő is egy mese, a Hamupipőke parafrázisa, de benne van az élet máztalan illata is, történetesen Molnár Ferenc szerelmi azonosulása, Tege Antal színművész színvonalas, élvezetes, felelősségteljes rendezése. A történetben adott egy szinte gyermeklány cseléd, a józsefvárosi Hamupipőke, Szabó Irma, aki fékezhetetlenül belehabarodott a nála jóval idősebb bútortervező rajzolóba. Szerelmi ábrándjaiban Sipos Lajos nem hétköznapi ember, hanem egy „ideális pilóta”, akiért neki érdemes szárnyalnia. És szárnyal is: röpköd, kering a színpadi szobában, miközben szavalja a maga költötte verseit. Az őt formáló fiatal színésznő, Földesi Ágnes lenyűgöző jelenség. Romlatlan, fecsegő, az érzéseit kendőzetlenül megmutató kislány, aki nem játszik, nem taktikázik, nem követel, csak szeret. Egy pillanatra sem lankadó, élettel teli játéka szinte magához vonzza a nézők tekintetét. Természetes, utánozhatatlan, bájos, akinek elhisszük a valóságon túli világot, de elhisszük azt is, hogy létezik tiszta, makulátlan, érdek nélküli szerelem. Mindent ad magából, amit egy szerelmes nő adhat ahhoz, hogy elnyerje a férfit, akiért minden porcikájában izzik. Ellentéteként ott van a színen a szállásadónő, Adél, aki élete delén szerelmes a nála jóval fiatalabb bérlőjébe, Császár Pálba, bár tíz éve szeretője a bútortervező rajzoló Sipos úrnak, akihez érzelmi szál nem fűzi. Adél szerepében Nagy Erika tündököl. Érdeke szerint, házasságra kívánja rávenni Sipos Lajost, hogy így menekülhessen meg a nagy korkülönbség terhével járó szerelem bilincsétől. Szerelemre vágyódik, miközben hűvös fejjel számol egy tiszteletre méltó polgári élet lehetőségével. Császár Pál, Czitor Attila játékában, érett, megfontolt férfi benyomását kelti, aki kitartó érzelemmel ragaszkodik a nála jóval idősebb nőhöz, Adélhoz. Ezt a szerelmi rabságot kitűnő érzékkel hitelesíti, kitartása és hűsége a nő iránt hihető, annál is inkább, miután Viola kezét is (Boldog Ágnes kiváló alakításában) visszautasítja. Czitor Attila, alakformálásban kiemelkedő teljesítményt nyújt. A darab alapkonfliktusa, mint megannyi más színpadi műnek, a szerelemhez való viszony körül forog, s ennek a vígjátéknak egyik legnagyobb erénye az érzelmi kifejezésekben, párbeszédekben bontakozik ki. A nyelvi humor leginkább Irma szerepében, és a szerelmi alanyát képviselő Sípos úr tőmondataiban nyilvánul meg, Bartus Gyula alakításában, aki az egyenes, gerinces, tisztességes férfi szerepét maximális hitelességgel hozza, egy felejthetetlen színpadi alakításban. A színészi személyesség ereje mindkét szereplő esetében átütő. A házasság Adél és Sipos úr között, nem kevés vihar után csak létrejön, hogy az igazán nagy vihar az esküvőn tomboljon. Irma, a csalódott szerelmes leönti torkán a folyékony vigaszt, ami feloldja benne a gátlásokat, hogy hős szerelmének ki merje pakolni – mostanra már – felesége minden bűnét. A férfi hisz a lánynak, de mégsem lesz bátorsága ott a helyszínen dönteni, felvállalni a lányt, akibe immár beleszeretett. A lány magára marad bánatával, hogy majd a férfi jóslatát beteljesítve, kokottnak szegődjön. És jelen vannak, nem csekélyebb hatásukkal a többi szereplő is, hogy másnap egy közös kihallgatásra az ítélőszékhez járuljanak. A házmester házaspár, Csomós Lajos, Fehér Tímea remeklésével, Komáromi Anett, Roticsné szerepében, a rosszhírű ház asszonyaként kápráztat el, a tőle mindig arányos metakommunikációval. Benkő Géza a tanácsnok szerepében kezdetben kívül reked mindenen, a hivatalnok üres tekintetével, de a szeme előtt lezajló események hatására végül érző emberként vallja meg, hogy a hivatali szobában lett szemtanúja egy igaz szerelemnek. Roticsné társalkodónője Kerek Vivien, Irma könnyűvérű segítője Nádra Kitti rövid szerepeikben is ígéretes tehetségek. A rendezésen túl, a díszlet az, amiről szükséges méltatással beszélni. Egyed Zoltán díszlettervező hatásos színpadi megjelenései korhűek. Nem feltétlenül akart stilizálni, de mindenképp az 1910-es, ’20-as évek festőművészeinek (Kmetty János, Ziffer Sándor, Nemes Lampérth József) színkezelési stílusát ragadta meg. A szobabelsőket ábrázoló festmények hatására ezeknek az évtizedeknek a miliőiről hiteles képet kapott, amit nem hagyott figyelmen kívül, ettől lett minden finom, rezonált és légies, a színpadot mintegy felemelte a hétköznapin túl egy magasabb régióba. Ami különösen döbbenetes, és elismerésre méltó, a zárójelenetek a tárgyaló helyiségben. Körben ülnek a várakozók mindannyian a nagy kérdéssel, miért is lettek beidézve? Mindeközben az ajtó mögött láthatatlanul a bíró hozza döntését, vajon ki lehet a bűnös a rossz utat választó lány ügyében. A kép, akár játszódhatna a végítélet során Isten színe előtt. Kaphat -e valaki is felmentő ítéletet, ami bizonyíthatja, lehet bűntelenül élni, gondolkodni? Nagy kérdés, ami szinte már túlmutat a korszakon, de még a jelenkoron is, mintegy az emberiség történelmének sorsszerűségére utalva.  Utolsó jelenetként, az ajtóban útra készen áll Irma és Sipos úr, akik, mint az ítéletben felmentettek egy hosszú útra készülnek, a boldog folytatás reményével. Végezetül köszönet a rendezésért, a díszletért, Kiss Kata jelmezeiért, azokért az élményekért, amik egy színházlátogató embernek örömteljes pillanatokat okoznak és lenyűgözik. A díszbemutatót, a már gyakorlattá vált fogadás követte, ahol alkalom nyílt a darab kiállítóival: színigazgatóval, rendezővel, díszlettervezővel, jelmez tervezővel, és nem utolsó sorban a színészekkel való „randevúzásra”. Külön megköszönöm Egyed Zoltán díszlettervezőnek, a vele történt beszélgetés során adott értékes instrukcióit. Az est színvonaláról a Linamar Hungary Zrt. gondoskodott.    Fotó: A-Team/Nyári Attila