“Nem értjük egymás kultúráját” – Villáminterjú Fekete Péterrel
Szinház.hu | Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója új produkcióra készül a Művészetek Háza Gödöllő és a Békéscsabai Jókai Színház közös együttműködésében. ►Tovább
Szinház.hu | Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója új produkcióra készül a Művészetek Háza Gödöllő és a Békéscsabai Jókai Színház közös együttműködésében. ►Tovább
Csabaimérleg.hu | Az Advent a Hargitán című Sütő András darabbal kapott meghívást a Békéscsabai Jókai Színház Advent első vasárnapján a Nemzeti Színházba. Sütő András klasszikussá nemesedett drámáját, Rubold Ödön Jászai-díjas színművész rendezésében láthatta a közönség. ► Tovább
BEOL| A Minivel, a Skorpióval, a Dinamittal és a P. Mobillal vált többek között ismertté a billentyűs hangszerek mestere, Papp Gyula, aki most a Békéscsabai Jókai Színházban az Egerek és emberek előadásban ül az orgona mögé. A darabot John Steinbeck Nobel-díjas amerikai regényíró írta – két idénymunkás különös, összetett, tragikus kapcsolatáról szól –, a premiere pénteken volt a teátrumban. ► Tovább
John Steinbeck emberei nagyon hasonlítanak egymásra: mindannyian tartozni szeretnének valakihez, saját otthonról és farmról álmodoznak, ahol maguk urai lehetnének, élhetnének, mint hal a vízben. Szívszorítóan magányosak, szerencsétlenek és kiszolgáltatottak, de ami a legszörnyűbb: vágyaik sosem válhatnak valóra, mert sorsuk a kilátástalanság, a pusztulás. Az egerek és emberek című színművet Pataki András rendezte a Békéscsabai Jókai Színházban. (Niedzielsky Katalin kritikája) Premier adventre: a szeretet, az emberség erejét mutatja fel az embertelen, szeretet nélküli világban. Igazi írói bravúr ezzel a gyilkossággal végződő, mélységesen megrázó, lehangoló történettel a gondoskodás, a barátság, a vigasz, a megbocsátás és a remény szerepét felcsillantani. S persze a színpadon komoly rendezői és színészi kihívás! A huszadik század egyik legjelentősebb szerzője John Steinbeck, az Egerek és emberek című kisregényét 1937-ben írta, majd megalkotta a dráma- és a filmváltozatot is. A gazdasági világválság a harmincas években rázta meg hazáját, amikor szertefoszlott az amerikai álom, tömeges elszegényesedés, a nincstelenek tragédiája jellemezte azokat az időket, mezőgazdasági munkások sokasága kelt útra, vált hontalanná. Az ír anyától és német hivatalnok apától származó Steinbeck Kaliforniában az előkelő Stanford Egyetemen biológiát tanult, de nem diplomázott, ott hagyta az iskolát és tíz évig a legkülönfélébb munkákkal próbálkozott. Farmokon dolgozott vándormunkásokkal, így saját bőrén tapasztalta a keserves életet, szabadidejében írt, s főleg arról, hogy a kíméletlenül kizsákmányolt melósokat leginkább álmaik, illúzióik tartották életben. Hősei legtöbb művében testileg és lelkileg egyaránt sérült, családjukban, a társadalomban csalódott emberek, akik reménytelenül áhítoznak szeretetre, otthonra, de nincs esélyük az erőszakkal, a főnökökkel, a hatalommal szemben. Pataki András szívszorító, megrázó, ugyanakkor elgondolkodtató előadást rendezett Békéscsabán. Nem elégedett meg azzal, hogy a történet középpontjában álló Lennie figurájával szánalmat keltsen, hogy sajnáljuk ezt a szellemileg visszamaradott, gyermeklelkű óriást, vagy éppen elítéljük tettei miatt, sokkal inkább az emberi kiszolgáltatottság veszélyeire figyelmeztet. Még ennél is tovább megy, amikor a másik emberre figyelés, a törődés, a gondoskodás fontosságát emeli ki, és az együttérzésen túl el is gondolkodtat. Vajon van-e bátorságunk kiállni nehéz helyzetben lévő embertársaink mellett? Tudjuk-e, kinek mikor van szüksége szeretetre, támogatásra? Merünk-e álmodni, vannak-e álmaink, vágyaink, vagy csak elvárásoknak akarunk megfelelni? Tényleg, vannak-e igaz barátaink, vagy csak a magunk érdekeivel vagyunk elfoglalva? Steinbeck nagyon tudatosan építette fel a drámáját, fokozatosan adagolja a tragédiát. Az előadásból is hamar kiderül: a két főhős azért menekült az előző munkahelyéről, mert Lennie bajba keveredett. Nem csinált semmi rosszat, csak simogatásával majdnem megölte a lányt, aki aztán erőszakkal vádolta. Ha nem sikerül eljönniük, meglincselik. Időzített bomba ez a nagy csecsemő, pártfogója mégsem hagyja magára, pedig nélküle sokkal könnyebben boldogulna, pénzt keresne, házat vehetne. De kötődik hozzá, szereti, felelősnek érzi magát a társáért. A simogatást nem éli túl sem az egér, sem a kiskutya, tudjuk, mi lesz a vége. Ráadásul Curley felesége folyton ott mászkál a férfiak között. Nem azért, nem keresi a bajt, csak ő is társaságra, szeretetre vágyik, mint mindenki más. A legnagyobb ívű, a legtragikusabb szerep kétségtelenül George-é, azé az egyszerű tanyasi melósé, aki még Lennie-t is elfogadja, csak hogy legyen valakije. Gondoskodása, ragaszkodása mindenkit meglep, senki sem érti. Ezért olyan elképesztő, hogy inkább maga végez Lennnie-vel, csak hogy megmentse a többiek haragjától. A lövés után Lennie George felé fordul, mintha azt kérdezné: miért? Tehát mégis felfogja tette lényegét? Eddig is tudta, mikor csinált rosszat, mikor nem? Csomós Lajos meggyőző természetességgel, határozottan, egyetlen túlzó manír nélkül játssza George bonyolult figuráját, ettől hiteles. Katkó Ferenc Lennie-jében nincs semmi gonoszság, meg akar felelni annak, aki törődik vele, akihez ragaszkodik, egyetlen „bűne”, hogy szeretetre vágyik. Kedves alakítás. Az öreg, nyomorék Candyt Kovács Frigyes rendkívül megrázó figurának ábrázolja. Összekuporgatott pénzét is odaadná, csak hogy befogadják a csapatba, mehessen ő is a két új munkással a farmra. Nincs senkije, csak a kutyája, de attól is megfosztják. Curley felesége az egyetlen nő a színpadon, mutatós, ad magára, fiatal és társaságot keres, szeretete vágyik, akárcsak a munkások. Arról álmodik, hogy megszökik a farmról, és majd a filmnél megtalálja a boldogságát. Még egy álom, ami sosem válhat valóra – Gubik Petra lendületes alakítása. A Főnök figurájának lényege, hogy George jótékonyságát nem érti, valami svindlit, bulit sejt mögötte. Bartus Gyula mértéktartóan formálja szerepét. Fia, Curley az, aki a hatalmat, az erőfölényt igyekszik minden áron hangsúlyozni a sok megalázott, kiszolgáltatott ember között, miközben folyton a feleségét keresi, hajkurássza. Nagyon jó, hogy Szabó Lajos – a tömény drámában egyetlen lehetőséget kihasználva – rengeteg humort visz az alakításba. Crooks nem elég, hogy fekete, még nyomorék is. A kiszolgáltatottak között a legkiszolgáltatottabb. Sok tapasztalatot szerzett már a kegyetlen világról, emberekről, ezért kezdetben bizalmatlan, de valójában jó indulatú, barátságos. Gulyás Attila hatásosan játssza szerepét. Slim a viszonylag képzett, rendes melós, aki mindjárt veszi a lapot, átlátja a furcsa páros közti kötelék lényegét, megérti és segíti őket. Jellemző, hogy a verekedés után, a Curley sérülése miatti helyzetet is jól kezeli. Czitor Attilának testhez álló figura. Carlson a türelmetlen, kegyetlen fiatal, goromba az öregekkel, nem nyugszik, amíg ki nem nyírja a kutyát, mert büdös, öreg és vak. Annyira mégsem büdös, hogy a farkát aztán ne tűzze a kalapjára… Ormándy M. Keve ügyes szerepformálása. Whitnek annyi a mondandója, hogy próbál felszínen maradni, ellavírozni, túlélni, mint a többiek. Koleszár Bazil Péter csapatjátékosként teljesíti a feladatot. A Munkásnak szinte szöveg sem jutott, Jancsik Ferenc mégis „ott van” a csapatban, nézésével, a kalap levételével, Candy betakarásával emberi vonásokat visz a játékba. Papp Gyula orgonista Max Reger D-moll Toccatájával, a templomi misztikumot idéző orgonamuzsikával különleges, titokzatos magaslatokba emeli a színpadi cselekményeket. Johnny, Candy kutyája illik a csapatba: szófogadó, engedelmes és csöndben van, és éppen úgy társra vágyik, mint a gazdája és sorstársai. A pisztolyból a nyakába kapja a golyót – ez a motívum is ismétlődik később… Kívánjuk, hogy szerető gazdára leljen, s rajta kívül minél több kutyus a menhelyről! A dráma nyelvezete jellegzetesen szűkszavú, olykor primitív, sok ismétléssel, kizárólag a párbeszédekre hagyatkozik, jól jellemzi a szereplőket, tükrözi a feszültséget. Steinbeck műve az együttérzés, az összetartozás, a barátság himnusza, amiből még az is kiderülhet, hogy az igazi tragédia nem is a halál, nem a gyilkosság, hanem az egyedüllét, a szeretet nélküli lét és a sok beteljesületlen álom. Az egyszerű, de hatásos díszlet, amit a jelmezekkel együtt Pataki András „hozott magával” a korábbi rendezéseiből, odavitte a nézőt az amerikai farmra, munkásszállásra. S az előadást látva alighanem sokunk fejében megfordult a gondolat: a mai népvándorlás során, az otthonukat, hazájukat hátrahagyó vendégmunkások közül vajon hányan kerülnek nyugaton nyomorúságos, megalázó körülmények közé, illetve hányan találják meg a boldogulásukat? A Nobel-díjas amerikai szerző művét 1988-ban már láthatta a békéscsabai közönség, Harkányi Jánossal és Hodu Józseffel a főszerepben, az előadást Giricz Mátyás rendezte. Aki látta, máig emlékszik az egykori kettősre, a záró jelenetre, és a Jókai Színház legszebb, legemlékezetesebb produkciói között jegyzi. A mostani előadás méltó folytatás. Niedzielsky Katalin
Steinbeck időtlen és megunhatatlan története várta a díszbemutató közönségét szombaton este színházunkban: az Egerek és emberekből Pataki András rendezésében minőségi előadás született Békéscsabán. Teátrumunk ötödik bemutatójának a díszelőadása frenetikus sikerrel zajlott le, a zúgó taps megérdemelten szólt az alkotóknak, a színészeknek. Az Egerek és emberek színpadi változata New Yorkban azonnali sikert aratott, Békéscsabán is szíven találta a díszbemutató közönségét. A vastaps után az est további része a színház vigadótermében folytatódott, ahol az étkeket a BÉKSZI – Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Tagiskola diákjai szolgálták fel, most is a Venesz-díjas Prohászka Béla szakács olimpikon ajánlásával. A kóstolható borokat az Európai Borlovagrend Dél–alföldi Legátusa biztosította. A díszbemutató közönsége ehelyütt gratulálhatott Gubik Petra színésznőnek, aki a Viva la Musical! internetes magazin által meghirdetett 2014-es Arany Kotta Díjat nyerte el a „legjobb musicalszínésznő új musicalprodukcióban” kategóriában. A díj hivatalos átadása december második felében lesz a Budapesti Operettszínházban, az egyik Elfújta a szél előadás után. Ezen az estén debütált a Jam Beam nevű új formáció: Gyaraki Lívia énekesnő egyedi, borzongatóan szép hangját kéttagú zenész szekció kísérte, Berki Csaba és Leel-Őssy Gábor személyében, remek hangulatot teremtve.
A teátrum idei évadának ötödik bemutatóját az Egerek és embereket, Pataki András, a Soproni Petőfi Színház igazgatója rendezte, aki már két alkalommal is színpadra vitte a darabot, amelyet ma már inkább lehet klasszikusnak tekinteni, mint kortársnak. John Steinbeck Nobel-díjas amerikai regényíró 1937-ben írta meg az "Egerek és emberek" című kisregényét, amelyet később színpadra és filmre is adaptált. Sikere azóta is változatlan, a film újra és újra képernyőre kerül világszerte, színpadi megjelenése szinte mindig szívfacsaró siker. – Az író alapműve a barátság, a kiszolgáltatottság és a jövő-ábránd kisregénye. Ezek a tematikus motívumok, s a rajtuk keresztül megjelenő emberi értékek, mint a szeretetvágy, az önzetlenség, a szolidaritás, – illetve az utánuk való vágy- teszik ma is égető fontossá és aktuálissá a történetet. Előadásunkban azt a kérdést feszegetjük, amelyet szeretnénk, ha a néző is feltenne magának: hány őszinte barát vesz körül bennünket? – hangsúlyozta a rendező. Pataki András maga tervezte a látványkereteket is. A régi amerikai farmok gazdasági épületeit idéző hézagos deszkafal, emeletes faágyak, mosdótál, néhány szalmabála jelzi a váltakozó helyszíneket, a munkások szállását, az istállót, a folyópartot. A jeleneteket a rendező Max Reger D-moll Toccatájával kötötte össze, melyet a legendás Skorpió együttes billentyűse, Papp Gyula interpretálásában hallhatott a közönség. A templomi hangulatú orgonahangzás apokaliptikus dimenziója felerősítette a drámai hatásokat. A főbb szerepekben Csomós Lajos, Katkó Ferenc, Kovács Frigyes (Jászai-díjas), Bartus Gyula (Jászai-díjas) Gulyás Attila, Szabó Lajos, Gubik Petra, Czitor Attila, Jancsik Ferenc, Koleszár Bazil Péter, Gulyás Attila és Ormándy M. Keve. A játék két idénymunkás különös, összetett és tragikus kapcsolatáról szól. Mindketten hisznek egy álomban, hogy egyszer majd lesz egy kis házuk, kicsi földdel, állatokkal. Lennie örökös, visszatérő álma, hogy ő gondozza majd a nyulakat. Hogy mindennek mennyi a realitása, az sose derül ki… De talán nem is igazán fontos. A közös álom összetartó ereje a lényeg, az őszinte barátság a kapocs, amelynek igazi mibenlétét csak a darab végére értjük meg igazán. Az Egerek és emberek előadás érdekessége, hogy az egyik szereplő Johnny, a menhelyi keverék kutya, akinek ez az első színpadi fellépése és, aki továbbra is nagyon várja örökbefogadó gazdiját.
Terasz.hu | A Jókai Színház 2014. november 28-án bemutatja, John Steinbeck Egerek és emberek című művét Fazekas István és – a rendező, díszletet és jelmezt is tervező – Pataki András színpadra alkalmazásában. Lennie szerepében Katkó Ferenc. ► Tovább
a Cervinus Teátrum és a Békéscsabai Jókai Színház koprodukciója Belinszki Zoltán – Gulyás Levente – Varga Viktor HOLLE ANYÓ musical két felvonásban – Szereplők: Mirko Gulyás Attila Marko Benkő Géza Holle Anyó Dósa Zsuzsa Mostoha Kolti Helga Ágica Tatár Bianka Jakup Vadász Gábor/ Polák Ferenc/ Ragány Misa Csúnya Lány Liszi Melinda valamint: a Cervinus Teátrum Tánckara Művészeti vezető: Ifj. Csasztvan András Író/dramaturg: Belinszki Zoltán Díszlet/jelmez: Jakub Branicky Zeneszerző: Gulyás Levente Koreográfus: Vári Bertalan Rendező: Varga Viktor Bemutató: 2014. december 3.
Kulisszajárásra érkeztek látássérült színházbarátaink csütörtökön kora este teátrumunkba, hiszen évek óta minden nagyszínházi bemutatónkat egy interaktív színpadbejárás előzi meg. Ennek során a látássérültek megtapasztalhatják a színpad méretét, a díszleteket, megérinthetik a jelmezekett, kellékeket. Ezt követően meghallgatnak egy előzetes ismertetőt, amely röviden bemutatja számukra a darab történetét, a szereplőket és a díszletet. A csütörtöki kulisszajárás különlegessége volt, hogy az Egerek és emberek rendezője, Pataki András is megosztotta gondolatait a jelenlévőkkel, Papp Gyula orgonistától pedig ízelítőt kaphattak Reger D-moll Toccatájából. A legnagyobb sikert persze a darabban szereplő Johnny kutya zsebelhette be, aki boldogan nyalogatta meg az Őt simogató kezeket. A kulisszajárást egy közös teázás, sütizés, kötetlen beszélgetés követte, majd kezdődött az előadás.
BEOL | John Steinbeck Egerek és emberek című művének bemutatója pénteken lesz a Békéscsabai Jókai Színházban. A darabban feltűnik a menhelyről kiválasztott kutya, Johnny is. ► Tovább
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Hunyady Sándor: A három sárkány, avagy a három nagynéni
343 megtekintés 2024. május 25.
4 0
2024/2025-ös évad - Békéscsabai Jókai Színház
155 megtekintés 2024. április 26.
5 0
Találkozzunk a 2024-2025-ös évadban is! - Jókai Színház
68 megtekintés 2024. április 25.
2 0
Móricz: Szerelem - TEGE ANTAL
185 megtekintés 2024. március 21.
5 0
Móricz Zsigmond: Szerelem
836 megtekintés 2024. március 1.
8 0
Jókai Színház Podcast - Tarsoly Krisztina
218 megtekintés 2024. február 5.
4 1
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |