Közel négy évtizede tagja a Békéscsabai Jókai Színháznak. A közönség a legkülönb szerepekben láthatta, legutóbb a Pszichóban, egy hátborzongató thrillerben és a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékban kápráztatta el a nézőket. Többször felterjesztették már a Jászai Mari-díjra, végül idén megérkezett hozzá az elismerésről szóló levél. Kovács Edittel, a Jókai teátrum Jászai Mari-díjas színművészével beszélgettünk. – Rangos színházi elismerést vehetett át nemzeti ünnepünk alkalmából, március 15-én. Mit érzett, amikor megtudta, hogy ön is bekerül a Jászai Mari-díjasok közé? Nagyon megtisztelő ez a díj. Tudom, hogy többször voltam már felterjesztve. Azt gondoltam, hogy valószínűleg már nem leszek díjazott, úgyhogy ezért is volt nagyon nagy meglepetés számomra, amikor kinyitottam azt az e-mailt, amiben értesítettek, hogy idén megkapom ezt az elismerést. Végtelen boldogságot és nagy örömöt éreztem. – Nem színházi emberként úgy hiszem, ennél többre nem is vágyhat egy színész. Önnek mit jelent a díj? – Felelősséget az öröm mellett. Elég régóta vagyok színész, tehát ebben a díjban benne van az eddigi munkám, de ugyanakkor a jövőre nézve felelősséget is jelent. Azt gondolom, hogy érdemesnek kell maradni erre a díjra. – Nem a Jászai Mari-díj az első elismerés, mely mutatja, nemcsak helyi szinten, hanem országosan is megállja színészként a helyét. Talán akkor ez a felelősségvállalás mindig is jelen volt a színészi pályáján. – Mindenképpen, mert minden szereppel „meg kell tanulni járni”. Az ember sokat tanul egy-egy szerep felépítése kapcsán szakmailag, de a következő feladatban újra az alapoktól kell indulni. Hiszen különböző embereket kell megformálni a színpadon. – Ebben az évadban játszott a Pszichóban, most pedig Móricz Zsigmond vígjátékában. Elég nehéz lehet a szerepek közötti éles váltás. Hogyan lehet egyik végletből a másikba átesni? – Ennek a nehézsége mellett ott van az öröme is. Az ember egy nagyon nyomasztó történet után tulajdonképpen egy vígjátékban tud „megfürödni”. Az ellentéteknek ez a pozitív hozadéka. De az biztos, hogy más-más hangulata van egy-egy szerepnek, máshonnan kell építkezni, más érzéseket, emóciókat kell az embernek saját magában felfedeznie és mozgósítania ahhoz, hogy hitelesen tudjon egy szerepet megformálni. – A Jókai színházban töltött közel négy évtized alatt már számtalan karaktert megformált. Mit gondol, melyik szerepben, műfajban tudott leginkább kibontakozni? – Sokáig azt gondoltam, hogy a drámai feladatok állnak hozzám közelebb, de az utóbbi években azt vettem észre, hogy azok – és ez nem műfaji megosztás alapján értendő –, amikben valami olyan emberi érzést, történetet lehet elmesélni, amivel szembesíteni kell a közönséget, amivel egyet lehet érteni, vagy el lehet utasítani: felhívja valamire az emberek figyelmét. A Pszichó például az anyaság fontosságát és felelősségteljességét hangsúlyozza. Azt, hogy mennyire kiszolgáltatottak a pici gyerekek, hogy az anyának milyen fontos szerepe van abban, hogy a gyermek a későbbiekben egészséges felnőttként tudja élni az életét. A Nem élhetek muzsikaszó nélkül Zsani nénije is ugyanúgy egy felelősséget hangsúlyoz: a család összetartását és annak határait. Vajon mennyire szólhatunk bele két ember életébe, bele kell-e szólnunk? Ezek mind olyan kérdések, amelyeket mindenkinek érdemes végiggondolni. – Érettségit követően egy évet könyvelőként és üzemi nővérként dolgozott. Ez az egy esztendő kitérő volt az életében, már akkor is tudta, hogy színész szeretne lenni vagy munka közben érlelődött önben a gondolat? – Sokkal régebb óta. Már általános iskolás koromban megfogalmazódott bennem, de mindig szemérmes lélek voltam, és csak egy nagyon kedves magyartanárom biztatására kezdtem el verset mondani általános iskola 8. osztályában. Ettől függetlenül nem volt nagy kitérő az első munkahelyem, hiszen egészségügyi szakközépiskolában érettségiztem. Azt követően, munka mellett párhuzamosan jártam a Jókai színház akkor megalakuló stúdiójába, és egy év után kaptam szerződést a teátrumba. Ekkor nem volt kérdés, hogy otthagyom a szakmát, ami tulajdonképpen csak egy indulásnak számított, hiszen nem voltak terveim az egészségügyben. Viszont mai napig végtelenül tisztelem és becsülöm azokat az embereket, akik azon a területen dolgoznak, mert tudom, hogy milyen fantasztikus munkát végeznek. – 1981-tól tagja a csabai színház társulatának. Mit tapasztalt, ez idő alatt milyen változáson ment keresztül a teátrum, mind az előadások, mind a nézők tekintetében? – Az életünk állandóan változik, és természetes, hogy mindig vannak előtérbe kerülő problémák, amelyek a színházak műsorterveiben is nagyobb szerepet kapnak. De a történetek iránti igény az emberekben, hogy olyan „meséket” nézhessenek meg a színházban, amely megszólítja őket, amely az életükre reflektál, az nem változott. Ez az ami évezredek óta életben tudja tartani a színházat. Az itt és most törvénye, hogy felmegy a függöny és abban a pillanatban történnek meg dolgok. Ez valóban elvarázsolja a nézőket. Nagyon remélem, hogy ez még sokáig így lesz! – A színészkedés, a tanítás mellett néhány éve az andragógia és a filozófia szakot is elvégezte. Miért döntött úgy, hogy ismét tanulásra adja a fejét? – Akkoriban mesterségtanár is voltam. Miután végzett a második osztályom a színházban, úgy éreztem, hogy nekem is tanulnom kellene, mert nem tudok már miből adni. Olyan gyorsan változik a világ, és hogyha nem képezzük magunkat, akkor tulajdonképpen nem megállunk, hanem lemaradunk. Azt éreztem, hogy van bennem egy igény, hogy elkezdjek tanulni. Egészen véletlenül alakult az andragógia: augusztusban, takarítás közben hallottam a felhívást a rádióban, azután adtam be a kérelmemet a pótfelvételire. Azért döntöttem a szak mellett, mert nagyon sokrétűnek találtam a képzést, és úgy gondoltam, hogy általa lépést tudok tartani a felgyorsult világgal. Itt volt egy nagyon jó filozófia tanárom, Demcsák Katalin aki ráébresztett arra, hogy a filozófia lenne a következő lépés, az önművelődés útján. Végtelenül boldog vagyok, hogy elvégeztem azt a szakot, mert nagyon sok mindennel lettem gazdagabb, hiszen a filozófiát a mindennapjainkban is tudjuk használni. Nagyon sok olyan szempontot kaptam a filozófiától, ami alapján azt hiszem, hogy mélyebben tudok értelmezni egy darabot, egy szerepet, mint annak előtte. – A színház mellett jóformán csak nyaranta van ideje a kikapcsolódásra. Mivel tölti legszívesebben az idejét? – Az év nagy részében kevés időm marad arra, hogy a barátaimmal, családtagjaimmal tudjak időt tölteni, de nyaranta igyekszem bepótolni ezt a restanciát. Hálás vagyok a barátaimnak, hogy ezért nem pártolnak el mellőlem. Békéscsabai vagyok, ezért itt vagyok otthon, itt pihenek, de nagyon szeretek utazgatni is. Remélem ebben az évben lehetőségem lesz erre, mert most elég hosszú idő kimaradt.
