A Szerelem, ó! című vígjáték Katkó Ferenc rendezésében március 6-ától látható a Sík Ferenc Kamaraszínházban. Murray Schisgal abszurd darabjáról és saját karakteréről a három szereplő nyilatkozott. Csomós Lajos (Milt): Érdekes szituáció jön létre ebben a darabban, adott egy öngyilkosjelölt, Harry, és Milt, akit én játszom, nem véletlen, hogy egy hídon találkozik 25 év után a két barát. S Milt úgy menti meg Harry életét, hogy felajánlja a saját feleségét. Meghallgatják egymás problémáit, egyiknek az élettel van baja, másiknak azzal, hogy van felesége, mert egy másik nőbe szerelmes. Ezért ajánlja fel, szabadulni akar a feleségétől. Az első felvonás végén összejönnek, Milt mehet a másik csajhoz. A második felvonás úgy kezdődik, hogy Linda és Milt is összeházasodik, de kiderül, hogy egyik házasság sem működik, és a darab ott végződik, ahol elkezdődött. Elég abszurd helyzet, kiélezett szituáció, én még ilyennel nem találkoztam, vicces, de nem tipikus francia ajtócsapkodós komédia, mint volt a Leszállás Párizsban. Inkább az abszurditásán lehet nevetni. Sose szoktam belegondolni, hogy korábban világsztárokkal ment a film, híres magyar színészekkel a darab, amiben most játszom. Azóta eltelt harminc év, a játékstílus is megváltozott, felgyorsult az egész világ. Nem szoktam soha előre megnézni se előadást, se filmet, utána igen, és rájövök, hogy a miénk sokkal jobb. Így voltam az Egerek és emberekkel is. A darab nem poénokban sziporkázik, a helyzetek abszurdok, rá kell állni az agyunknak. Ha belegondolok, ez inkább dráma, hatalmas dráma: egy ember öngyilkos akar lenni, a másik meg el akarja hagyni a feleségét, mert szeretője van. Hát ezeknek az embereknek szétszakad a lelke! Talán az lesz majd vicces, hogy miként szakad szét… Liszi Melinda (Ellen): Nem egyszerű játék, irdatlan mennyiségű szöveg nem szokványos formában megírva, nagyon sok benne az éles váltás; szürreális, abszurd, groteszk helyzetek adják meg a humorát. Ahhoz, hogy a ritmusa, tempója meglegyen, kellenek a nagyon éles váltások. Végig nagy dinamikával, energiával kell dolgozni mind a hármunknak, és közben megtartani az egyensúlyt, hogy egyikünk se essen le, kipatikázni, hogy hol a labda, ki üti le, hol jönnek a megszólalások. Intenzitás kell a beszédben, a gesztikulációban, nagyon erős lelki, érzelmi állapotok, szélsőséges váltások vannak a darabban. Nagyon szeretem benne az egymásra való licitálást, hogy kinek volt például rosszabb gyermekkora, a visszatérő motívumokat, visszarímelő mondatokat, amik ugyanúgy elhangzanak a másik szájából. A szerző ugyanazokat a groteszk szituációkat visszahozza egy szereplőcserével, majdnem ugyanaz a történet ismétlődik, és ennek megvan a maga humora. Mindhárom szereplő összetett karakter. Ellen nőiségében azért összetett, mert túlképzett, túlolvasott, koravén volt már gyerekkorában, miközben sok borzadályon ment át. Mindhárom figurának van nem is kicsi defektje, ezekből születnek groteszk szituációk. Ellen aszexuális, nehéz szeretni egy okos nőt, ez a tragédiája. Az első házassága azért nem működött, mert túl okos, túl képzett, túl intellektuel, és ezzel Milt nem tud mit kezdeni. Érzelemmentes, mindent matematikailag megmagyaráz, mintha egy lexikonnal élne a férje. Ehhez képest Harry műveltebb, ezért Ellen bízik benne, hogy vele működhet a házasság. De kiderül, hogy mégsem, itt egy csecsemőt kap, még rosszabb, ezért akar visszamenni Milthez. Semmi nem változik, ugyanúgy folytatódik az életük, ahogyan korábban elkezdődött. Hogy mégis mitől szórakoztató? Embertelen drámai élet borzalmas groteszk szituációban – ezzel nem lehet mit kezdeni, ezen csak kacagni lehet. Ilyen nincs, annyira hihetetlen, abszurd, hogy az ember nem tud rajta sírni, csak röhögni. Tege Antal (Harry): Nagy reményekkel induló fiatalember Harry, aztán történt vele egy kis malőr, és innentől az egész élete kisiklott, öngyilkos akar lenni. Ekkor találkozik a régi barátjával, osztálytársával, Milttel, aki próbálja rátukmálni a feleségét. Ez valamilyen szinten sikerül is, megpróbálnak együtt élni, de természetesen nem megy. Banális történet, a parkban egy kutya lepisilte a lábát, ez okozta neki a kattanást, innentől folyamatosan azon gondolkodott, hogy miért éppen őt. Összejön Ellennel, de kiderül, hogy ezzel a figurával képtelenség együtt élni, szinte már beteges. Színészként és rendezőként is én imádom a stúdió- vagy kamaradarabokat. A játék, a gyerek benne van minden színészben. Csomival 25 éve együtt dolgozunk, és nehéz kibírni, hogy ne röhögjünk, amikor annyira humoros a szituáció vagy a karakter. Ez egy nagyon nehéz mű, rengeteg a szöveg. A közönség szerintem a stúdiódarabot a témája, a szereplői miatt szereti, nem annyira a helyszín miatt választja, nagyon változatos, színes ott a repertoár, az mindig valami pluszt ad, igazi kuriózumokat láthat, mint a Pszicho vagy a Vénusz nercben című előadás. Abszurd, groteszk történet, drámai is, de annyira túlzott ez a figura, hogy nem lehet komolyan venni, sajnálni, együtt érezni vele, csak nevetni rajta. Folyamatosan játsszák, de nem szívesen mondom előre, hogy sikeres, fergeteges vígjáték. Inkább úgy fogalmaznék, hogy aki ezt a stílust elfogadja – ami nem hagyományos, nem bulvár színjátszás, mind a három ember sérült, elmebeteg és a sérüléseik felnagyítva jelennek meg a színpadon -, jól fog szórakozni. Ha valaki ráérez az ízére és megpróbálja nem komolyan venni, akkor jókat fog nevetni. Niedzielsky Katalin Fotó: A-TEAM
