Köszönet Karádyért a magyaroknak!
Május utolsó hetében rendezték meg az Ukrajnai Khersonban a XVII. "Melpomena Tavrija" Nemzetközi Színházi Fesztivált. Az idén a programot a Békéscsabai Jókai Színház nyitotta meg Apáti Miklós: K und K, Karády katonái című víziójátékával, melyet Merő Béla rendező állított színre. Több internetes portál és színházi lap méltatta az előadást, mely végül "A nemzeti kultúra megőrzéséért és népszerűsítéséért" díjat hozta haza a fesztiválról. Jelena Migaskó színházi kritikus így ír a darabról: A fesztiválon elsőként a Békéscsabai Jókai Színház mutatkozott be a Karády katonái című zenés előadással, amely a nagyszínpadon kapott helyet. Az előadást ugyan magyarul játszották, de a közönség kivetítőkön nyomon követhette az ukrán fordítást, mindemellett ukrán nyelvű műsorfüzetről is gondoskodott a magyar társulat. A nézők egy órán keresztül lehettek tanúi az egykor ünnepelt magyar színésznő, Karády Katalin visszaemlékezéseinek. A helyszín egy kalapszalon az Egyesült Államokban, ahol az idős, súlyos beteg művésznő él barátnőjével, Irmával. A régmúlt emlékei nem hagyják nyugodni a színésznőt. Visszaemlékszik fiatalságára, szépségére és a férfiakra. Élete nagy szerelmére – Ujszászy Istvánra, a magyar kémelhárítás tisztjére, akit a II. világháború ideje alatt letartóztatnak a németek, majd Moszkvában nyoma vész. Katalint is vallatják. Ez a szörnyűség és a lövegek robbanásai, valamint, hogy nincs tudomása szerelmének sorsáról, mindmáig emlékeiben lakoznak. Jól esne hangosan nevetni majd hosszasan sírni, – ilyen érzéseket vált ki ez az előadás. Elgondolkodtat, hogy mi is az örök szerelem, érdemes-e együtt élni a múlttal és félni a jövőtől. Tíz perces álló tapssal köszönték meg a nézők a színészeknek az előadást. Bravó, magyar színház! A V goru internetes magazinban ez olvasható: A ˝Melpomena Tavrii˝ fesztiválon először beszéltek nyíltan Oroszországról, mint agresszorról. Nem mi – a magyarok. A Békéscsabai Jókai Színház nyitotta meg a fesztivált a Karády katonái című előadással. Karády Katalin neve számunkra nem mond semmit, de Magyarországon legendává vált. A háború előtti magyar filmművészet csillagának az életét a háború és a kommunisták törték ketté. A magyar filmdívát, akinek a dalai slágerek voltak és napjainkban is azok – Marlene Dietrich-hez hasonlították. Titokzatos, álmodozó és kifinomult – példaképe a nőknek, szex-szimbólum a férfiak számára. A háború megváltoztatott mindent. Vizsgálat alá került, mivel megpróbálta befolyásával az orosz frontról visszahozatni dalaink szerzőjét. A német megszállást követően több hónapra fogságba került. Zsidó gyereket mentett meg a sortűztől, amiért posztumusz „Világ Igaza” kitüntetést adományoztak neki. Az emigrációban barátnőjénél egy kalapkészítő szalonban dolgozott. A művésznő megélte ugyan a rendszerváltást, és a haláláig készült a hazatérésre, de nem volt hajlandó lerombolni a saját legendáját. A dal, a szerelem, az öregedés és a hazátlanság édes-keserű motívumai fonják át változatos tempóban egymást az előadásban, melyben az idősödő, halálosan beteg Karády mellett a fiatal, tündöklő tehetségű és szépségű énekesnő is megjelenik. Ujszászy tábornok, valamint a Karády-élet fontos vagy fontosnak tűnő szereplői idéződnek meg az énekesnő tudatában, aki egy kettős szerelem vonzásában és kilátástalanságában próbál elszámolni a múltjával és leszámolni a jövőjével. A főbb szerepekben Horváth Margit, Liszi Melinda, Kovács Frigyes és Tege Antal látható. Jó előadás. A maga nemében háborúellenes és nagyon aktuális. A fotókat Igor Boychenko készítette.
