Skip to content

Bérletes előadásainkra jegyek is válthatók. Részletek: jokaiszinhaz.hu/GYIK
Menu
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Image Youtube
JEGYVÁSÁRLÁS
Kiemelt

Minden jó, ha jó a vége! De odáig el is kell jutni…

by Szilágyiné Szabó Ágnes Szilvia
2025.11.04.
Kiemelt

„Remélem, hogy egy szép és igaz előadást tudunk csinálni hiteinkről, szerelmeinkről, gyengeségeinkről és erőinkről – azaz az életünkről.”

2025.10.15.
Kiemelt

November havi műsorunkat ITT tekinthetik meg

2025.10.30.
fgkibgaw

Bartus Gyula már hazajár Khersonba

A Békéscsabai Jókai Színház „küldöttségének” khersoni programját leginkább a Nyári Attila fotográfus által naponta haza küldött képeken tudjuk nyomon követni. Kohári Imre fény- és hangtárvezető pedig mindig mindent pontosan tud a csapat mozgásáról és a fesztivál aktuális rendezvényeiről. Segítségével sikerül sorra mindenkit a messzi távolból mikrofonvégre kapni, a kinti tapasztalatokról kérdezni. Május 19-től 26-ig ad otthont a XXI. Melphomena Tavrii Nemzetközi Színházi Fesztiválnak a dél-ukrajnai Kherson városa. A rangos seregszemlén nemcsak hazai és külföldi társulatok színházi előadásai láthatók, hanem sok más rendezvényt is tartanak, például szakmai konferenciát, utcabálat, gálakoncertet, a gyerekek különböző játékos programokon vehetnek részt. A fesztivált az Európai Unió támogatja, egy kreatív sátorban a vendégek az európai értékekről, kultúrákról tájékozódhatnak. A fesztivált 1998 óta tartják meg, jelenleg 36 csapat képviseli a színház világát, a résztvevő országok: Románia, Grúzia, Izrael, Belorusszia, Lengyelország, Magyarország, Moldávia, Törökország, Azerbajdzsán, Litvánia, Örményország, Ukrajna. Kísérő programként 16-án és 17-én nemzetközi konferenciát tartottak „A kulturális diplomácia a kortárs európai és hazai dramaturgia kontextusában” címmel. Kohári Imre mindig tudja, mikor mondanak szöveget a művészek, mikor lehet őket telefonon elérni, és természetesen felmérte már Az utolsó hősszerelmes előadásának helyszínét. Arról számolt be, hogy a színházi nézőtéren, a büfé mellett kamaraszínházi teremként működik egy kislétszámú közönséget befogadó játszóhely, itt lesz majd a fellépés. Azt is elmesélte, hogy május 24-én a stáb a helyi tévé Kherson Reggel című műsorában élő adásban beszélt a szombati előadásról. Előző este „a két lány” (Tarsoly Krisztina színművész és Németh Gabriella rendezőasszisztens) egy pantomimelőadást nézett meg, 22-én pedig Moliére Scapin furfangjait látták ukrán társulat előadásában a nagyszínházban. Pénteken, a beszélgetésünk napján, egy szabadtéri, erdei produkcióra készültek, ha az idő is engedi, mert éppen nagy zivatar vonult el Kherson felett. Bartus Gyulát még 23-án, csütörtökön este sikerült megszólaltatni. Elmondta, amit a nemzetközi híradásokból is sejtettünk, hogy tudomásuk szerint Khersonban nincs más magyar társulat. Németh Gabi a „programfüzetfelelős”, aki átlátja, milyen országokból, milyen városokból, honnan jöttek a fellépők. Én már többször voltam kint, több produkcióval. A Háztűznézővel, a Monte Cristóval, A fösvénnyel, A szűz és a szörnnyel, és most Az utolsó hősszerelmessel – sorolta a darabokat a Jászai Mari-díjas színművész. – És én itt mindig nagyon jól érzem magam. A vendéglátók mindent meg is tesznek azért, hogy a lehető legjobban érezzük magunkat. Nagyon kedvesek velünk a szervezők és az emberek is a városban. Érkezésünkkor a reptéren magyar nemzeti színű zászlóval vártak bennünket… Szóval itt tényleg csakis jól érezheti magát az ember!  Bartus Gyula és Tarsoly Krisztina 25-én, magyar idő szerint 19 órakor adja elő Neil Simon világhírű darabját a khersoni fesztiválon, Csurulya Csongor rendezésében. Niedzielsky Katalin Fotó: Nyári Attila/A-TEAM    

Tovább

Akció az új bérletet vásárlóknak

Tovább
foto_ignacz_bence_igbe2728

Liliom – premier október elején

Molnár Ferenc Liliom című színdarabját a következő évad első nagyszínpadi premierjeként, október 4-én mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház. Az előadást – Katkó Ferenccel a címszerepben – Köllő Miklós rendezi. Elsősorban magyar klasszikus szerzőket kínál a 2019-2020-as évad, ilyen Molnár Ferenc, a XX. század egyik legsikeresebb írója, aki magyarként Amerikában is hírnevet szerzett – mondta köszöntőjében Seregi Zoltán igazgató a sajtónyilvános olvasópróbán május 24-én a Vigadóban. A Liliom című darabot különleges alkotásnak nevezte, amely „nem társalgási vígjáték, izgalmas filozófiai síkon is játszódik”. Köllő Miklós rendező mondandóját azzal kezdte, hogy Molnár művei közül a Liliom a kedvence, ez a legproblematikusabb műve a Mesternek, amelyhez sok rosszindulatú megjegyzés fűződik, először megbukott, utána viszont világsikert ért meg. Sokféle koncepcióban sokféle bemutatója volt már a Liliomnak Magyarországon, sokan igyekeztek modernizálni, aktualizálni a darabot, mindezzel nem akarok foglalkozni – jelentette ki a rendező. – Gyönyörű, őszinte, tiszta előadást akarunk színre vinni, amely lezár egy korszakot, a XIX. századot, amelyben volt még érzelem, becsület, tisztesség. A meg nem alkuvás korszakában hősünk megmártózik a bűnben, de igazságosnak érzi, azért tette, hogy a gyermekét jól fel tudja nevelni. Érzelmekre ható, emóciókban gazdag, de nem szentimentális előadás lesz a miénk, mert ma hiány van érzelmekből, kezdjük elfelejteni azt, hogy férfiből, nőből vagyunk, hogy mindennek ára van. Az alcímet – külvárosi legenda hét képben – fontos műfaji meghatározásnak nevezte a rendező, mint mondta, Molnár életében, munkásságában fontos szerepe volt a Városligetnek, a mutatványosok különös világának. A vurstlit úgy jellemezte, mint ami a letűnt kor utolsó kedves-bájos szélhámosságaiból állt, ahol még komolyan senki nem vert át senkit.   Elhangzott, hogy a Liliom egy meséből született, amelyet a szerző vasárnapi tárcaként a Pesti Naplóban kezdett el írni. Köllő Miklós hangsúlyozta: az előadás végén olyan pozitív pirulát nyújtanak át a nézőnek, amely arról szól, hogy érdemes élni. Liliom szerepét Katkó Ferenc játssza, Juliét Köböl Lilla, Mariét Veselényi Orsolya. Ficsúr Czitor Attila lesz, Muskátné Kovács Edit (Jászai Mari-díjas), Hugó Csurulya Csongor. De a főbb szerepeken kívül még a társulat több tagja, a Színitanház hallgatói, táncosok és artisták is szép számmal fellépnek az előadásban. Köböl Lilla, akinek kislánya, Katkó Irina Lilla kétéves, hosszabb szünet után játszik újra, és elárulta, hogy már egy ideje kacérkodik a visszatérés gondolatával, hiányzott neki a színpad. Ez egy olyan előadás, olyan gyönyörű szerep és szakmai csapat, amit nem lehet kihagyni. A kislányunk március közepe óta bölcsődébe jár, szívesen megy és nagyon jól érzi ott magát, nyugodtan jöhetek dolgozni. Ha szükséges lesz, a nagymamája fog vigyázni rá. Székely László, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas, Érdemes Művész alkotja az előadás díszletét, amelynek lényeges eleme egy komédiás ponyvasátorra emlékeztető függöny lesz. A jelmezeket Vesztergombi Anikó tervezi, a koreográfiát Preisinger Éva. Niedzielsky Katalin Fotó: Ignácz Bence/ A-TEAM

Tovább

Csabai Nyár 2019

Tovább

Vegye át bérletét a Jókai Színház színészeitől!

Tovább
webes_fekvo_10

Színészek adják át az új bérleteket

A Békéscsabai Jókai Színház művészeitől vehetik át új bérleteiket a vásárlók május 27-én és 28-án, hétfőn és kedden a szervezőirodában. Klasszikus és modern szerzők művei, a műfajok széles kínálata várja a közönséget a 2019-2020-as évadban is. A nagyszínpadi, kamara- és stúdiószínházi bemutatók sorában láthatják többek között A tündérlaki lányok, a Liliom, a Tizenhárom almafa, a Tanulmány a nőkről, A vörös postakocsi és A megfeszített című darabokat. Színpadra kerül az Egri csillagok, a Rigócsőr királyfi, a Sárkány a szekrényben, a Holló Jankó című mesejáték, a Szerelem, ó!, a C’est la vie (Ilyen az élet), a Két összeillő ember, a Madárka és A szív hídjai című produkció. A színház azzal is igyekszik kedvezni új vásárlóinak, hogy akik a jövő hét első két napján váltanak bérletet, azt számukra a színpadról jól ismert kedvenceik, a színészek nyújtják át. A Jókai Színház művészei az alábbi időpontokban várják közönségüket: május 27., hétfő Kovács Edit Jászai Mari-díjas színművész     10.00-11.00 órakor Liszi Melinda színművész                              11.00-12.00 órakor Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színművész 12.00-13.00 órakor Komáromi Anett színművész                       13.00-14.00 órakor Nagy Erika színművész                               14.00-15.00 órakor Czitor Attila színművész                              15.00-16.00 órakor május 28., kedd Bartus Gyula Jászai Mari-díjas színművész    09.00-10.30 órakor Csomós Lajos színművész                             13.00-14.00 órakor Gulyás Attila színművész                                14.00-15.00 órakor Tege Antal színművész                                   15.00-16.00 órakor Szabó Lajos                                                    16.00-17.00 órakor   

Tovább
20190521_085152

Repülővel utaztak Khersonba a Nemzetközi Színházi Fesztiválra

Május 21-én, kedden indult el a Békéscsabai Jókai Színház csapata, hogy részt vegyen a XXI. Melphomena Tavrii Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az utolsó hősszerelmes stábja – két színművész, Bartus Gyula (Jászai Mari-díjas) és Tarsoly Krisztina, Csurulya Csongor rendező, Németh Gabriella rendezőasszisztens, Kohári Imre fény- és hangtárvezető, Nyári Attila fotográfus, Fóris Erik szcenikustanuló Békéscsabáról indult kedden korán reggel mikrobusszal Budapestre. Merő Béla rendező a repülőtéren csatlakozott a csapathoz. A gépük 11 órakor startolt Kijevbe, ahol 13.40-kor landoltak, és 14.55-kor utaztak tovább Khersonba, ahová nem sokkal 16 óra után érkeztek meg. A nemzetközi seregszemlén Neil Simon vígjátékát május 25-én, szombaton adják elő egy, a békéscsabai Művész Kávéházhoz, az itthoni bemutatóéhoz hasonló helyszínen. A szereplés mellett a művészeknek lehetőségük lesz előadásokat nézni, más országok színházi kultúrájába betekinteni.

Tovább
igbe0541

Két Pszicho között Ukrajna

  A Melpomena Tavrii Nemzetközi Színházi Fesztivált – kis túlzással – már meg sem tartják a Jókai Színház nélkül, hiszen a békéscsabai társulat vagy tíz éve mindig részt vesz a májusi seregszemlén. Az immár XXI. rangos ukrajnai találkozón az idén Neil Simon világhírű darabja, Az utolsó hősszerelmes képviseli a hazai színeket. Utazás előtt Seregi Zoltán igazgatóval és Csurulya Csongor rendezővel a fesztiválszereplés jelentőségéről beszélgettünk. (Niedzielsky Katalin interjúja) Tavaly Eve Ensler A vagina monológok című könyve alapján készült Break the Chain! monodrámát vitte el Khersonba és adta elő angol nyelven Németh Gabriella. Azelőtt A fösvény, A szűz és a szörny, a K und K (Karády katonái) utazott, de járt már a Monte Cristo grófja is a Fekete-tenger és a Dnyeper partján. A Békéscsabai Jókai Színház minden évben meghívást kap a khersoni fesztiválra, ami – bár vannak díjak – komoly seregszemle, de nem a versenyzésről szól – mondta Seregi Zoltán. – Egyszerűbb, ha kisebb stábbal utazik egy előadás, most ez lesz a helyzet, de vittük már korábban a Monte Cristót is. A nemzetközi rendezvényre legalább tíz ország ötven színházát várják. Az utolsó hősszerelmest Csurulya Csongor rendezésében a Jászai Mari-díjas Bartus Gyulával és Tarsoly Krisztinával április elsején a Művész Kávéházban mutatta be a Jókai Színház. Kétszereplős darabot könnyű utaztatni, de a kávéházat mint díszletet nem tudják magukkal vinni a művészek. A magyar nyelvű produkció fordítását a közönség kivetítőn olvashatja. Az utolsó hősszerelmes különleges a díszlet szempontjából, hiszen a bemutató helyszíne a Művész Kávéház volt. De Seregi Zoltántól megtudtuk, hogy a khersoni színház emeletén is van egy hasonló kávézó, amely díszletként szolgálhat. Fontos, hogy jól szerepeljen a társulat, de az is, hogy a művészek lássanak más színházaktól előadásokat, ezért is utaznak már május 21-én Ukrajnába, noha csak 25-én, szombaton este lesz a bemutatkozásuk. Csurulya Csongor, aki az elutazás előtti estén és a fesztiválszereplést követő hétfőn is a Pszicho előadásában itthon Arbogast magánnyomozó szerepét játssza, két stúdióelőadás között vesz részt a távoli fesztiválon.   Nagyon messze megyünk, vakrepülés lesz, díszletet nem viszünk, jelmezt, kelléket is keveset – sorolta a rendező. – Új helyszínen, teljesen más közönség és körülmények között fogunk játszani. Ez komoly kihívás a színészeknek is, az improvizatív készségükre lesz szükség. Mindent megteszünk, hogy a darab üzenete, a látványvilága ne csorbuljon. A fordítás kell, de nem egyszerű dolog, mert vagy nézi az ember az előadást, vagy olvassa a szöveget. A darab története evidencia, de fontos, hogy a nűansok ne vesszenek el. A fesztiválszerepléssel kapcsolatban Csurulya Csongor a művészi tapasztalatok, a kitekintés jelentőségét méltatta. Más ott a színházi kultúra, mások a fogyasztási szokások, és örülünk, hogy hosszabb időre megyünk, így lesz alkalmunk betekinteni az ottani és sok másik ország színházának működésébe. Láthatjuk, mit kínálnak „nézői eledelnek” mások, mert a színháznak óriási a felelőssége, hogy mit ad enni a közönségének, tartalmat vagy csak megelégszik a nevettetéssel. Niedzielsky Katalin Fotó: A-TEAM                                                     Niedzielsky Katalin Fotó: A-TEAM

Tovább
img_0186

Hat hős hapsi – avagy a vetkőzés ára

Az Alul semmi bemutatójával megint egy olyan előadás született Békéscsabán, amely magasra tette a lécet, beírta magát a színháztörténetbe, és a világ nagyvárosainak színpadján bárhol megállná a helyét. Terrence McNally szövegíró és David Yazbek zeneszerző Broadway-musicaljét emberi sorsok hiteles ábrázolása, nagyon eredeti, igényes zene, kiváló színészek és zenészek játéka teszi emlékezetessé. (Niedzielsky Katalin kritikája) A 2018-19-es évad utolsó nagyszínpadi premierjeként még pár hétig láthatja a közönség az 1997-es angol filmkomédia és az azonos című 2001-es musical utódját, de az előadás színvonala és a nagy siker alapján könnyen megjósolható, hogy az később is repertoáron marad… A Jókai Színház bemutatóját óriási várakozás előzte meg, és a közönség minden este nagy izgalommal figyeli a fejleményeket, amiben nyilván nagy szerepe lehet az ismert chippendale-, azaz sztriptíztörténetnek. Az előadásnak, Tege Antal rendezésének talán a legnagyobb értéke mégis az, hogy ennél sokkal többet nyújt, nem marad a felszínen, az előzményekhez képest mélyebbre ás az emberi problémákban és lelkekben. Miközben bontakoznak ki a színpadon a sorsok és a jellemek, egyre kevésbé érdekes, hogy a végén ki tolja le a nadrágját, mert  izgalmasabbá válik és együttérzéssel kell figyelni arra, hogy ezek az emberek mekkora nyomás alatt szenvednek, micsoda áldozatokat kell hozniuk, mekkora megalkuvás árán jutnak el odáig, hogy reflektorfényben levetkőzzenek…   A Peter Cattaneo rendezte filmben még az angliai Sheffield, az egykori virágzó acélipar fellegvára a helyszín, a musicalben és a mostani színpadi változatban már az amerikai Buffaló, ahol az acélmű bezárásával véget ér a jólét, és a munka nélkül maradt emberek a túlélésért küzdenek, kétségbeesetten keresnek új állást, megélhetési lehetőséget. A gazdasági, szociális gondokat csak fokozza a szereplők magánéleti problémája. Jerry például tartozik a gyerektartással (volt felesége újból férjhez akar menni), félő, hogy elveszíti imádott fiát. Dave házassága is veszélybe került, felesége és barátja között vívódik, nem tudja, kinek feleljen meg. Az örök vesztes, ráadásul meleg Malcolm öngyilkosságra készül, kipufogógázzal akarja megölni magát, Dave és Jerry megmenti, ezzel ismét értelmet ad az életének. Harold, az egykori gyárigazgató „volt valaki”, most pedig otthon hazudik a feleségének, mert nem meri bevallani, hogy kirúgták. De sorolhatnánk tovább a szereplőket, mindenkinek megvan a maga keresztje. Kontrasztok kiemelésére épít, és ezzel hatásosan bánik az előadás. A chippendale-show látványos felütés, a nők sort állnak, őrjöngenek érte; a második kép szürke, fekete, reménytelen, itt ismerjük meg a munkanélküli férfiakat. A műsor alatt a férfi wc-ben zajló leleplező jelenet fantasztikus: a két jó barát, Jerry és Dave elrejtőzik, így kihallgatja a nők diskurzusát az erősebb nemről. Jerry a sztiptíz népszerűségéből meríti az ötletet és szervezi a csapatot, hogy vetkőzőszámmal keressenek pénzt. Különös, hogy legjobb barátja sokáig ellenáll, a stábhoz elsőként pedig éppen az öngyilkosjelölt Malcolm csatlakozik. Minél jobban közeledik a fellépés időpontja, annál inkább erősödnek a próbán a félelmek, a kétségek alkalmasságuk felől. Jerry egyre csak biztatja, erősíti társait, hogy ők éppen egyéniségükkel különbek a kigyúrt selyemfiúknál, és azokkal ellentétben majd „végig csinálják”. Dave és Harold talál munkát, szeméremsértésért üldözik a csapatot, a bajtársiasság jegyében mégis készek kiállni, kivéve éppen Jerryt, a szervezőt! Nagy az érdeklődés, a nézőtéren ott ül mindenki, aki számít, veszíteni valójuk nincs, a hezitáló Jerryt fia győzi meg, hogy neki is ott a helye. The Full Monty – ez a kifejezés az angol szlengben azt jelenti: teljes egész, abszolút minden. Minden vagy semmi. Blastik Noémi találó fordításában: Alul semmi. Jerry egyfolytában mondogatja, hogy ők mások, mint a chippendale-ek, és végig csinálják, hiszen így adták el a jegyeket, miközben a többiek folyamatosan tiltakoznak, védekeznek, aztán rászánják magukat. A Jókai Színház közönsége pedig két és fél órán keresztül találgathat: Mi lesz ebből? Hogyan oldható meg, hogy a látvány a történésből fakadjon, de mégis a jó ízlés határain belül valósuljon meg a show? A hat hős a fináléban végül megszabadul munkásruhájától, még a tangájától is, a védősisak éppen időben a megfelelő helyre kerül, így popsikat látunk, mást nem. De ez a nagy nyilvánosság előtti összvetkőzés (Alul) semmi ahhoz a lecsupaszításhoz, kitárulkozáshoz képest, ami az attrakcióig a kétségbeesett, megalázott, kiszolgáltatott lelkekben végbemegy. Mint már annyiszor, most is egy erős, összeszokott csapat kápráztatja el a nézőket. A hat kiváló főszereplőhöz új színfoltként csatlakozott és máris belopta magát a közönség szívébe Kovács Áron (Harold Nichols, az igazgató). Csomós Lajos (Jerry Lukowski) és Katkó Ferenc (Dave Bukatinsky) kettőse (volt már ilyen, az Egerek és emberekben!) felejthetetlen. Gulyás Attila (Malcolm Macgregor) alakítása megrázó, szívszorító, Szabó Lajos (Ethan Girard) kiválóan ötvözi az emberséget a humorral. Gerner Csaba (Noah T. Simmons, a Csődör) nagyon eredeti, kimagasló alakítás. De az egész népes szereplőgárda megérdemli a „The Full Monty- dícséretet”: Szente Éva, Csonka Dóra, Liszi Melinda, Nagy Erika, Földesi Ágnes Villő, Veselényi Orsolya,  Fehér Tímea, Mészáros Mihály, Hodu József, Jancsik Ferenc, Czitor Attila és a többiek is. Jerry kisfiának (Nathan) szerepét kettőzve Nyúl Bence és Cseh Sebestyén játssza, fontos figura, nemcsak megható a gyerek a színpadon, hanem az apja tetteit nagyban meghatározza. Hiába, az élő zenét nem pótolja semmi, ha musical, akkor zenekar kell! Gulyás Levente zenei vezető a zongoránál és karmesterként kitűnő zenekarával abszolút profi főszereplő. A fúvósok játéka felejthetetlen, trombitán Resetár Attila, Bíró Tamás, harsonán Resetár Dávid, Kalmár Zoltán, szaxofonon, klarinéton, fuvolán Kepenyes Pál, Bogdán Gábor játszik nagyszerűen, a zongorát Rázga Áron szólaltatja meg, gitáron Fábián Béla/Téglás Gergely, basszus gitáron Pfeff Márton játszik remekül, Tímár Tamás dobol, ütősként Hajgató Simon erősíti a zenekart. Egy ilyen nagyszerű musicalt megszólaltató zenészek méltóbb helyet érdemelnének (akár a színpadon) a szűk és láthatatlan zenekari ároknál! David Yazbek egészen kivételes zenét komponált, gyönyörű, de nem egyszerű, nem fülbemászó dallamokat. Nem biztos, hogy hazafelé menet egyből fel tudjuk idézni, sikerül eldúdolni ezt a zenét, mert nagyon komoly, igényes, különleges, jellegzetesen amerikai, amit a spirituális és elbeszélő blues, a soul jazz és a funky ritmusok egyaránt ékesítenek. A hat kiváló színész énekesként is nagyot alakít, a lírai duettek az előadás kimagasló jelenetei, a hölgyek közül Szente Éva, Liszi Melinda énekel legszebben. Az előadás monumentális, amerikai nagyvárosi hangulatot idéző díszletét Egyed Zoltán tervezte, a karaktereket erősítő, kifejező jelmezeket Kiss Kata. A színvonalas koreográfia Topolánszky Tamás Harangozó Gyula-díjas, Érdemes Művész alkotását és a táncosok munkáját dícséri.    Niedzielsky Katalin Fotó: Nyári Attila/ A-TEAM  

Tovább
20190518_jokaiszinhaz_erkezok_20190518_18-47-49-027_img_0671

Fergeteges produkció – viharos taps

Nagy várakozás előzte meg az idei évad utolsó premierjét és díszbemutatóját, Terrence McNally – David Yazbek Alul semmi című Broadway-musicaljének előadását május 17-én és 18-án. Kitűnő zene, nagyszerű alakítások, színvonalas produkció zárja a 2018-19-es repertoárt a Békéscsabai Jókai Színházban, a közönség mindkét estén remekül szórakozott. A szerzők, a világhírű darab és a szinte teljes békéscsabai társulat, a profi zenészek felvonultatása és Tege Antal rendezése ígéretes előjelnek bizonyult, és az előadás beváltotta a hozzá fűzött reményeket, nagy sikert aratott. Jóllehet az Alul semmi története szomorú eseménnyel kezdődik: bezárnak egy gyárat, a férfiak munka nélkül maradnak, az asszonyok dolgoznak, ami további bonyodalmakat szül. Egy vállalkozókedvű, leleményes fickónak azonban támad egy ötlete, visszanyerhetik családfenntartó szerepüket, pénzt kereshetnek – „csak” ehhez le kell vetkőzniük… Hogy miképpen jutnak el ezek az emberek az elhatározásig, a megvalósításig, arról szól – nagyon szép zenével – a musical. Elsősorban a kiváló alakítások és a nagyszerű zenekar jellemzi az előadást. Csomós Lajos, Katkó Ferenc, Kovács Áron, Gulyás Attila, Szabó Lajos és Gerner Csaba játssza a főbb szerepeket. Szente Éva, Csonka Dóra, Liszi Melinda, Nagy Erika, Földesi Ágnes Villő, Veselényi Orsolya,  Fehér Tímea kelti életre a női figurákat, de Mészáros Mihály, Hodu József, Jancsik Ferenc, Czitor Attila is fellép a produkcióban. Gulyás Levente zenei vezető kitűnő zenekarával abszolút főszereplő a színpadon. Az előadás monumentális, amerikai hangulatot idéző díszletét Egyed Zoltán tervezte, a kifejező jelmezeket Kiss Kata. A színvonalas koreográfia Topolánszky Tamás Harangozó Gyula-díjas, Érdemes Művész alkotását és a táncosok munkáját dícséri.  Az Alul semmi chippendale-fiúi a híres 97-es film és a 2001-es musical sikere után meghódították a Jókai Színház közönségét is, alighanem műsoron kell majd tartani jó ideig a darabot.  A díszbemutató után a Vigadóban folytatódott a taps és az ünneplés. Seregi Zoltán igazgató köszöntötte a vendégeket, Horváth Szabolcs műsorvezető megszólaltatta az alkotókat, a főszereplőket. Vozár M. Krisztián zongorán közreműködött. A Queen Don’t Stop Me Now! című dalát Kovács Áron adta elő, Barbra Streisand számát a Fanny Girlből (I’d Rather Be Blue Over You) Liszi Melinda énekelte. Herodes dalát a Jézus Krisztus Supersztár című musicalból Gerner Csabától hallhatta a közönség, gitáron Kovács Áron kísérte. Az évad utolsó díszbemutatójának házigazdája a Linamar Hungary Zrt. volt, és az ételsor a darabhoz kapcsolódóan az amerikai-angol konyhából adott ízelítőt. A vendégek megkóstolhatták az angol hátszínt, a BBQ-bordát, a Brownie-t és a szilvatortát is, természetesen minden ételt a hozzá leginkább illő borokkal. A felszolgálásról a Békéscsabai Szakképzési Centrum tanárai és diákjai gondoskodtak.   Fotó: Lipták Szabolcs/ A-TEAM

Tovább

Terrence McNally- David Yazbek: Alul semmi

Tovább
img_9863_1

Premier és díszbemutató a Jókai Színházban

Terrence McNally és David Yazbek Alul semmi című Broadway-musicaljét mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház pénteken, május 17-én. Ez lesz a 2018-19-es évad utolsó premierje, másnap, szombaton pedig az idei utolsó díszbemutató. Az Alul semmi alapját az ugyanilyen címen futó nagysikerű film adta. A humorral is bőven átszőtt darab komoly problémákat feszeget, hiszen bemutatja a kisemberek kiszolgáltatottságát, a munkahely elvesztéséből adódó gondokat, a férfi és női szerepek megváltozásából kialakult helyzeteket. A zenés darab számos pikáns jelenetet is tartogat a nézők számára. Az önfeledt szórakozásra garancia a nívós szereplőgárda. A főbb szerepeket Csomós Lajos, Katkó Ferenc, Kovács Áron, Gulyás Attila, Szabó Lajos, Gerner Csaba játssza, többek között Csonka Dóra, Liszi Melinda, Nagy Erika és Földesi Ágnes Villő lép fel az előadásban, de részt vesz szinte a színház teljes társulata, tánckara és a Gulyás Levente által vezetett zenekar is. A koreográfia Topolánszky Tamás Harangozó Gyula-díjas, Érdemes Művész munkája, a rendező Tege Antal. A díszbemutató mindig kiemelkedő esemény a színház életében, így lesz ez most is. Előadás után közös ünneplésre invitálja Seregi Zoltán igazgató a vendégeket. Horváth Szabolcs műsorvezető az est folyamán megszólaltatja az alkotókat és a főszereplőket, a műsorban fellép Kovács Áron, Gerner Csaba és Liszi Melinda, a jó zenéről Vozár M. Krisztián  gondoskodik. A díszbemutató házigazdája a Linamar Hungary Zrt. lesz. Az állófogadás ételsora is szorosan kapcsolódik a darabhoz és a hamisítatlan amerikai-angol ízvilággal ismerteti meg a vendégeket. Az asztalon nemcsak angol hátszín és BBQ-borda, hanem amerikai káposztasaláta, Brownie és angol szilvatorta is várja a meghívottakat. Az ételsor a BSZC (Békéscsabai Szakképzési Centrum) munkáját dicséri.                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                         Fotó: Nyári Attila/ A-TEAM

Tovább
en_enek

Zene és irodalom találkozása

Az Alkotó-Társak nevű irodalmi est következő vendégei Kiss László és Bérczesi Róbert, akik közös könyvüket mutatják be a Sík Ferenc Kamaraszínházban május 20-án, hétfőn 18 órától. A Hiperkarma együttes frontembere, Bérczesi Róbert 2018 őszén fogott közös vállalkozásba Kiss Lászlóval, hogy megírják a tehetséges zenész fordulatokkal teli, sodró lendületű életét. A négykezes mű, melynek címe Én meg az Ének egyfajta vallomás családról, művészetről, drogokról és arról, hogy miért is vagyunk mindannyian egyedül a világon. Az este nem egy hagyományos könyvbemutatót ígér, sokkal inkább az irodalom és a zene különleges egymásra találásáról szól. A rendezvényre a belépés ingyenes.  

Tovább
afakt2

Koncerttel emlékeztek az autizmus világnapjára

A kék fénnyel megvilágított Békéscsabai Jókai Színház épülete előtt gitárkoncerten vehetett részt a nagyszámú közönség május 11-én, szombaton 20.30 órától. 2007-ben jelölte ki az ENSZ április 2-át az autizmus világnapjának, ehhez kapcsolódva adott több mint 80 gitáros koncertet a teátrum épülete előtt népszerű, közismert slágerekből. A rendezvény, melyet Szarvas Péter, Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere nyitott meg, fő céljának tartja az autizmus társadalmi megismertetését, az érintett személyek széles körű elfogadását.Békéscsabán már 9 éve szervezi az Aut-Pont Alapítvány a programot, mely évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend a helyi lakosság körében. Fotó: Lipták Szabolcs/ A-TEAM  

Tovább
1
23456789101112131415161718192021222324252627282930313233343536373839404142434445464748495051525354555657585960616263646566676869707172737475767778798081828384858687888990919293949596979899100101102103104105106107108109110111112113114115116117118119120121122123124125126127128129130131132133134135136137138139140141142143144145146147148149150151152153
…154155156157158…
159160161162163164165166167168169170171172173174175176177178179180181182183184185186187188189190191192193194195196197198199200201202203204205206207208209210211212213214215216217218219220221222223224225226227228229230231232233234235236237238239240241242243244245246247248249250251252253254255256257258259260261262263264265266267268269270271272273274275276277278279280281282283284285286287288289290291292293294295296297298299300301302303304305306307308309310311312313314315316317318319320321322323324325326327328329330331332333334335336337338339340341342343344345346347348349350351352353354355356357358359360361362363364365366367368369370371372373374375376377378379380381382383384385386387388389390391392393394395
396
Korábbi híreink megtekintéséhez kattintson ide!

Legfrissebb képek

Furfangos mese

Azok a boldog szép napok – Frédi és Lina álma

Kék róka

Álomügyelet

Még több képet talál előadásainkról a galériában

Kattintson ide!

Legújabb videók

Békéscsabai Jókai Színház

1.4ezer subscribers

A Jókai Színház hivatalos YouTube csatornája.

Békéscsabai Jókai Színház
Szép Bence – Tóth Gábor – Lénárt László: Furfangos mese
zenés mesejáték
Kelekótya Kázmér király:  Szász Borisz
Eszes András, a szolgája:  Falusi Balázs Áron
Furfang Frigyes király, öreg király:  Lénárt László
Furfang Flóra királykisasszony, a lánya:  Kristály Alexandra
Bözsi néni:   Nánási-Veselényi Orsolya / Szente Éva
Továbbá: Hamar Vivien, Kövesdi Kornélia, Somogyi Anna, Borák Péter, Kollár Bence szh.
Súgó: Pacsika Szilvia 
Ügyelő: Kristály Alexandra 
(Szepsi Szilárd, Szűcs Attila)
Díszlettervező: Egyed Zoltán 
Jelmez: Kiss Kata
Koreográfus: Mlinár Péter
Rendezőasszisztens: Kövesdi Kornélia
Rendezte: Puskás Dániel eh.
Az előadás az NKA támogatásával valósult meg.

Szép Bence – Tóth Gábor – Lénárt László: Furfangos mese

zenés mesejáték


Kelekótya Kázmér király: Szász Borisz

Eszes András, a szolgája: Falusi Balázs Áron

Furfang Frigyes király, öreg király: Lénárt László

Furfang Flóra királykisasszony, a lánya: Kristály Alexandra

Bözsi néni: Nánási-Veselényi Orsolya / Szente Éva

Továbbá: Hamar Vivien, Kövesdi Kornélia, Somogyi Anna, Borák Péter, Kollár Bence szh.

Súgó: Pacsika Szilvia

Ügyelő: Kristály Alexandra
(Szepsi Szilárd, Szűcs Attila)

Díszlettervező: Egyed Zoltán

Jelmez: Kiss Kata

Koreográfus: Mlinár Péter

Rendezőasszisztens: Kövesdi Kornélia

Rendezte: Puskás Dániel eh.

Az előadás az NKA támogatásával valósult meg.

4 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLlZoWWIzcEU5QTNN

Szép Bence – Tóth Gábor – Lénárt László: Furfangos mese (Békéscsabai Jókai Színház)

52 megtekintés 2025. november 7.

4 0

Herczeg Ferenc: Kék róka
vígjáték
Színpadi átirat: Zalán Tibor
Pál:  Tege Antal
Cecile:  Papp Barbara
Sándor:  Czitor Attila
Trill báró:  Csomós Lajos
Jászai Mari-díjas
Lencsi:  Kiss Viktória
Súgó: Kristály Alexandra 
Ügyelő: Szűcs Attila
Díszlet, jelmezasszisztens: Huszár Kató 
Jelmez: Bianca Imelda Jeremias
Mozgás: Mlinár Péter 
Zene: Varga Bálint
Rendezőasszisztens: Kiss Kata
Rendező: Herczeg T. Tamás

Herczeg Ferenc: Kék róka
vígjáték

Színpadi átirat: Zalán Tibor


Pál: Tege Antal

Cecile: Papp Barbara

Sándor: Czitor Attila

Trill báró: Csomós Lajos
Jászai Mari-díjas

Lencsi: Kiss Viktória

Súgó: Kristály Alexandra

Ügyelő: Szűcs Attila

Díszlet, jelmezasszisztens: Huszár Kató

Jelmez: Bianca Imelda Jeremias

Mozgás: Mlinár Péter

Zene: Varga Bálint

Rendezőasszisztens: Kiss Kata

Rendező: Herczeg T. Tamás

4 1

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLnRnQmowSGhES1I0

Herczeg Ferenc: A kék róka (Békéscsabai Jókai Színház)

59 megtekintés 2025. november 7.

4 1

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelgünk az Azok a boldog szép napok - Frédi és Lina álma című előadásunk részletével. Tamási Lajos versét Koltay Gergely zenéjével, Nagy Róbert, Puskás Dániel és Szász Borisz előadásában hallhatják.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei előtt tisztelgünk az Azok a boldog szép napok - Frédi és Lina álma című előadásunk részletével. Tamási Lajos versét Koltay Gergely zenéjével, Nagy Róbert, Puskás Dániel és Szász Borisz előadásában hallhatják.

6 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLk1lUE1rc2NsaUpz

TISZTELET A HŐSÖKNEK!

48 megtekintés 2025. október 23.

6 0

Színházunk eddig is kiemelt figyelmet fordított az akadálymentesítésre, így jelnyelvi tolmács és audionarráció segítségével látás- és hallássérült vendégeink is élvezhetik előadásainkat.
A 2025-2026-os évadtól kezdve teátrumunk Autizmusbarát intézményként felkészülten fogadja az autizmussal élő nézőket is. A számukra létrehozott AUT Kuckó kialakításában és a kisfilm elkészítésében az AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány nyújtott szakszerű segítséget, melyet ezúton is hálásan köszönünk!

Színházunk eddig is kiemelt figyelmet fordított az akadálymentesítésre, így jelnyelvi tolmács és audionarráció segítségével látás- és hallássérült vendégeink is élvezhetik előadásainkat.
A 2025-2026-os évadtól kezdve teátrumunk Autizmusbarát intézményként felkészülten fogadja az autizmussal élő nézőket is. A számukra létrehozott AUT Kuckó kialakításában és a kisfilm elkészítésében az AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány nyújtott szakszerű segítséget, melyet ezúton is hálásan köszönünk!

4 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLmpRVWREZWRlZmlN

A Békéscsabai Jókai Színház Autizmusbarát intézmény!

51 megtekintés 2025. augusztus 30.

4 0

Június 21-ig a Békéscsabai Jókai Színház színpadán!

Június 21-ig a Békéscsabai Jókai Színház színpadán!

24 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLkJRNEt5QjZpVzlB

Fatia Negra - Békéscsabai Jókai Színház

631 megtekintés 2025. május 28.

24 0

0 0

YouTube Video VVUwM2ZNVEdIYVFVRklaTGtWX01vMHVRLnVTVFYtMTJsQy1F

2025/2026-os évad Studio Előadásai - Békéscsabai Jókai Színház

79 megtekintés 2025. május 9.

0 0

További videók... Feliratkozás

Gyorslinkek munkatársainknak

Következő előadásaink

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Egyetértek a használati feltételekkel
Kérjük, valódi email címet adjon meg
Ezzel a címmel már korábban regisztráltak
A megadott biztonsági kód helytelen.
Köszönjük feliratkozását! A megadott email címre küldtünk egy emailt, kérjük kattintson az emailben található linkre.
Facebook
Rólunk írták

„Az ügyelőben is benne van, amit a drámáról tudok” – Kortársonline

István, az országépítő – Ma reggel

„Kemény és kegyetlen út Istvánnak…” – behir.hu

Táncdalfesztivállal zárult a Városházi Esték programsorozata – behir.hu

Oscar a megnyitón – behir.hu

A Fatia Negrával indul a Szarvasi Vízi Színház programja – M1

Belépés munkatársainknak

Regisztráció munkatársainknak

Regisztráció

Levelezés munkatársainknak

© 2007 – 2025 Békéscsabai Jókai Színház
Go to Top
  • FŐOLDAL
  • Színdarabok
  • Havi műsor
  • Jegy és bérlet
  • Színházunk
  • Rólunk írták
  • Kapcsolat
Weboldalunkon cookie-kat (sütiket) használunk, hogy a legrelevánsabb élményt nyújtsuk azáltal, hogy emlékezünk a preferenciáira és ismételt látogatásaira. Az „ELFOGAD” gombra kattintva hozzájárul az ÖSSZES süti használatához. Mindazonáltal személyre is szabhatja a Cookie-beállításokat.
COOKIE BEÁLLÍTÁSOKELFOGAD
Manage consent

Adatvédelmi áttekintés

Ez a webhely cookie-kat használ, hogy javítsa az élményt a webhelyen való böngészés során. Ezek közül a cookie-k közül a szükségesnek minősített sütiket az Ön böngészője tárolja, mivel ezek elengedhetetlenek a weboldal alapvető funkcióinak működéséhez. Harmadik féltől származó cookie-kat is használunk, amelyek segítenek elemezni és megérteni, hogyan használja ezt a webhelyet. Ezek a cookie-k csak az Ön hozzájárulásával kerülnek tárolásra a böngészőjében. Lehetősége van arra is, hogy leiratkozzon ezekről a cookie-król. De ezen cookie-k némelyikének letiltása hatással lehet a böngészési élményre.
Szükséges
Mindig engedélyezve
A szükséges cookie-k elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik anonim módon biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági funkcióit.
SütiIdőtartamLeírás
cookielawinfo-checkbox-analytics11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-functional11 hónapA cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz.
cookielawinfo-checkbox-necessary11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak.
cookielawinfo-checkbox-others11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
cookielawinfo-checkbox-performance11 hónapEzt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál.
viewed_cookie_policy11 hónapA cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot.
Funkcionális
A funkcionális cookie-k segítenek bizonyos funkciók végrehajtásában, mint például a webhely tartalmának megosztása közösségi média platformokon, visszajelzések gyűjtése és egyéb, harmadik féltől származó funkciók.
Teljesítmény
A teljesítmény-cookie-k a weboldal kulcsfontosságú teljesítményindexeinek megértésére és elemzésére szolgálnak, ami segít jobb felhasználói élményt nyújtani a látogatóknak.
Analitika
Az analitikai sütiket arra használjuk, hogy megértsük, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a cookie-k segítenek információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb., vagyis a látogatói elégedettségről.
Hirdetés
A hirdetési cookie-k arra szolgálnak, hogy a látogatók számára releváns hirdetéseket és marketingkampányokat lássanak el. Ezek a cookie-k követik a látogatókat a webhelyeken, és információkat gyűjtenek testreszabott hirdetések megjelenítéséhez.
Egyéb
Egyéb kategorizálatlan cookie-k azok, amelyek elemzése folyamatban van, és amelyeket még nem soroltak be egy kategóriába.
Mentés és elfogadás
Megszakítás
Eszköztár megnyitása Akadálymentesítés eszközei

Akadálymentesítés eszközei

  • Betűméret növeléseBetűméret növelése
  • Betűméret csökkentéseBetűméret csökkentése
  • SzürkeárnyalatosSzürkeárnyalatos
  • Magas kontrasztMagas kontraszt
  • Negatív kontrasztNegatív kontraszt
  • Világos háttérVilágos háttér
  • Hivatkozások aláhúzásaHivatkozások aláhúzása
  • Olvasható betűtípusOlvasható betűtípus
  • Alaphelyzetbe állítás Alaphelyzetbe állítás