Hajnalban, délben, este – díszlet
Don Giovanni – A Don Juan-történet típusfiguráinak mozarti arca címmel zenés előadásra invitálta közönségét a Mindentudás Színházi Egyeteme március 5-én a Sík Ferenc Kamaraszínházba. Újváriné dr. Illés Mária főiskolai docens Mozart operáinak világába, szereplőinek zenei ábrázolásába, jellemzésébe adott betekintést. Mondandóját világhírű énekesek felvétele, illetve Galambos Hajnalka operaénekes és Rázga Áron zongoraművész közreműködése tette emlékezetessé. (Niedzielsky Katalin írása)
Dario Niccodemi kétszereplős darabját, a Hajnalban, délben, este című romantikus vígjátékot láthatta a Stúdiószínház közönsége – bérleten kívül – március 6-án, Tege Antal rendezésében, Földesi Ágnes és Czitor Attila főszereplésével.
Dario Niccodemi Hajnalban, délben, este című szórakoztató romantikus vígjátékát mutatják be kedd este a Jókai színház Stúdiószínházában.
Kocsis István monodrámáját Liszi Melinda, a Jókai Színház színművészének előadásában láthatja a közönség, március 6-án, 19 órakor Budapesten, a Klebelsberg Kultúrkúriában.
Részlet az M5 Kulturális Híradójából (2018.03.05.) Forrás: mediaklikk.hu
Március 1-jén tartotta soron következő tisztújító közgyűlését a 44 tagú Békéstáji Művészeti Társaság. A közgyűlés elnöknek Gnandt János képzőművészt,a Békéscsabai Jókai Színház festőtárának vezetőjét választotta meg, elnökségi tagoknak Bányai Inez textiltervező iparművészt, Csuba Anita öltözéktervező iparművészt, Egyed Zoltán díszlettervezőt és Horváth Ádám látványtervezőt. A Békéscsabai Jókai Színház társulata szívből gratulál Gnandt János kollégánknak a rangos kinevezéshez!
Lonovics László festő-grafikusművésszel beszélget a Terefere a Művész Kávéházban program következő alkalmával, március 9-én, pénteken, 17 órától, a Kállai-díjas Kadelka László.
Forrás: Kossuth Rádió – Belépő – Kulturális magazin, Szerkesztő-műsorvezető: Babucs Krisztina (2018.03.01)
Összművészeti eszközökkel, modern rendezésben látható Gogol Egy őrült naplója című műve a Nemzeti Színházban vasárnap, a Békéscsabai Jókai Színház vendégjátékában – hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Dario Niccodemi: HAJNALBAN, DÉLBEN, ESTE című vígjátékát Tege Antal állítja színpadra a Jókai Színházban, Földesi Ágnes és Czitor Attila főszereplésével. A bemutatóra március 6-án kerül sor. Közkívánatra, tekintettel az előzetes nagy érdeklődésre, március 13-án és 14-én is megtekinthetik nézőink az előadást, a Sík Ferenc Kamaraszínházban. Jegyek korlátozott számban még kaphatók!
Igazi világsiker premierjét láthatja a Békéscsabai Jókai Színház közönsége április 6-án. A francia Marc Camoletti Leszállás Párizsban című vígjátékát, amely a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a világszerte legtöbbet játszott francia darab, Katkó Ferenc rendezi. A mindössze hatszereplős színmű első olvasópróbáját március 2-án délután tartották a Jókai Szalonban. (Niedzielsky Katalin tudósítása)
A zord idő ellenére melegszívű polihisztorral beszélgetett a Kállai-díjas Kadelka László március 2-án kora este, a Művész Kávéházban.
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Jókai Színház Podcast - Kiss József
20 megtekintés 2023. május 11.
4 0
Jókai Színház Podcast - Czitor Attila
105 megtekintés 2023. április 26.
2 0
Jókai Színház Podcast - Varga Gábor
125 megtekintés 2023. április 26.
5 1
Error 403: Requests from referer
Domain code: global
Reason code: forbidden
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Analytics” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 hónap | A cookie-t a GDPR cookie hozzájárulása állítja be, hogy rögzítse a felhasználó hozzájárulását a „Funkcionális” kategóriába tartozó cookie-khoz. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie-k a „Szükséges” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgálnak. |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A cookie az „Egyéb” kategóriában lévő cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 hónap | Ezt a cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be. A süti a „Teljesítmény” kategóriába tartozó cookie-khoz való felhasználói hozzájárulás tárolására szolgál. |
viewed_cookie_policy | 11 hónap | A cookie-t a GDPR Cookie Consent plugin állítja be, és annak tárolására szolgál, hogy a felhasználó hozzájárult-e a cookie-k használatához. Nem tárol semmilyen személyes adatot. |