Shakespeare Lear királyának elemzésével folytatódott a Mindentudás Színházi Egyeteme sorozat Békéscsabán, január 5-én Kállay Géza egyetemi tanár tartott előadást az Ibsen Stúdiószínházban. Az apa és király tragédiájának, szülők és gyermekek ellentétének, a hatalomért folytatott harcok dramaturgiájának boncolgatása, az okfejtés a híres viharjelenetről, az Erzsébet-kori királyság intézményének, valamint Shakespeare színházának lényegéről új távlatokat nyitott a dráma értelmezéséhez. Kállay Géza előadása elsősorban azoknak jelentett maradandó élményt, akik látták a Jókai Színház 2013-as, megrázóan emlékezetes Lear-produkcióját. (Niedzielsky Katalin beszámolója) Ha egy színház vezetője olyan darabot akar bemutatni, amely biztosan megszólítja a közönséget, akkor Shakespeare garantáltan jó választás. Az angol reneszánsz dráma mestere mindent tudott az emberről, az emberi kapcsolatokról, a hatalomról, saját koráról és színházáról. Művei nemcsak a londoni Globe Theatre közönségét tudták elgondolkodtatni, rádöbbenteni összefüggésekre, hanem ma is aktuálisak, élvezetesek, a színházak műsortervén nem véletlenül szerepelnek állandóan világszerte. Kovács Edit színművész, a sorozat házigazdája ezekkel a szavakkal vezette be 2015 első programját, majd elmondta, hogy a színészek ma is mesterségük egyik alappillérének tartják azokat az instrukciókat, amelyeket Hamlet a vándorszínészekhez intéz, mielőtt a királyi pár előtt fellépnek. „Illeszd a cselekvényt a szóhoz, a szót a cselekvényhez, különösen figyelve arra, hogy a természet szerénységét által ne hágd: mert minden olyas túlzott dolog távol esik a színjáték céljától, melynek föladata most és eleitől fogva az volt és az marad, hogy tükröt tartson mintegy a természetnek; hogy felmutassa az erénynek önábrázatát, a gúnynak önnön képét, és maga az idő, a század testének tulajdon alakját és lenyomatát.” Kállay Géza irodalomtörténész előadását azzal kezdte, hogy Shakespeare „roppant rejtélyes figurája” volt korának, s nehéz elhinni, hogy egyetlen szerző ennyi zseniális művet alkosson. Annyi bizonyos, hogy csak az írhatott ilyen kiváló színdarabokat, aki maga is sokat forgott a színházban, s Shakespeare-ről ismert, hogy kisebb szerepeket is eljátszott, a Globe Színházban pedig azt a feladatot látta el, amit a mai dramaturgok: átírta, színpadra alkalmazta a darabokat. Egyetlen fia elvesztését „úgy reagálta le”, hogy vígjátékokat írt, majd Erzsébet halála után, I. Jakab trónra kerülését követően kezdett a tragédiák sorozatába, megszületett a Hamlet, az Othello, a Lear király, a Macbeth. A Lear apák, gyermekek tragédiája, azzal foglalkozik, hogy két generáció hogyan viszonyul egymáshoz, átadják-e a hatalmat az apák a felnövekvő nemzedéknek, s egyáltalán Lear miért mond le a trónról, ez nem világos – fejtegette az előadó. Műhelytitokként árulta el: a dráma első 40 sorában kirajzolódik, hogy miről van szó, fő téma az egyenlőség, hogy ki mit preferál, de nem derül ki a valódi szándék (darker purpose). Nem tudjuk meg, miért akarja Lear két-három részre osztani országát,  kiszolgáltatni lánya házasságával az ellenségnek (francia király, burgundi fejedelem). Tulajdonképpen két apa drámáját látjuk, nemcsak Learét, hanem Gloster grófét is, aki félreismeri fiait. Ezért „szövevényes” a sztori, ráadásul két lány beleszeret Edmundba, Gloster törvénytelen fiába. Ha nemcsak Lear, hanem Gloster is így jár gyermekeivel, igaz a tétel, hogy az apáknak figyelni kell tetteik következményére. Glostert megvakítják, s onnantól kezd helyesen látni: nem az a fia jó, akit annak hitt. Lear a viharban megőrül: a dolgok helyes értelmezéséhez kell, hogy átalakuljon valami az énben, amikor megőrül, másképpen látja a világot, a királyságot – magyarázta Kállay Géza. Amikor Gloster azt kérdezi, hogy ki szerette igazán, rádöbben: az egész világegyetem másképp van berendezve, mint elképzeljük, és más látószög szükséges, hogy a lényeget lássuk. Learnek fontos kérdés, hogy kik vagyunk, miért vagyunk ezen a világon, és királyai, urai vagyunk-e valóban a helyzetnek. Mivel a király már 80 éves, felvetődhet a kérdés, vajon kell-e még egy ilyen idős embernek tanulni. Shakespeare szerint igen – tudtuk meg az előadótól. A fokozott melléknevek használatával, Vörösmarty Mihály gyönyörű fordításával kapcsolatban elhangzott: a szeretet, a gyűlölet ábrázolásához „méretarányos nyelvi kifejezések” kellenek. Amikor Cordelia közli, semmit sem kér apjától, Kállay professzor szerint itt kezdődik a tragédia. A királyi szó teremtő szó, az utolsó pillanatig megilleti az öreget a teremtés méltósága. A lánynak választania kell; vagy leírja az apját, vagy azt mondja neki: papa, neked is tanulnod kell. Lear hibázik, mert a minőséget mennyiséggel próbálja felcserélni, a szeretetet földre váltani, pedig tudhatná, hogy szeretni csak spontán lehet. Ugyanakkor imád szerepeket játszani: egyszer agg, máskor dorbézol a lovagokkal, ma azt mondanánk rá, nehéz eset, neki a gyerekek azok. Mennyire van az apának helye a lányok saját életében? Shakespeare válasza, hogy az öreg ember tanítható. Ezért érezzük magunkat becsapottnak a darab végén, hogy Lear hiába ment végig a tanulási folyamaton. Kállay professzor az előadásra magával hozta egyik tanítványát, Károlyi Krisztiánt, akivel jeleneteket olvasott fel. Először Lear és a bolond párbeszédét annak példázatára hallottuk, hogy az értelmiségnek bolondnak kell tettetnie magát ahhoz, hogy elmondhassa az igazat, míg a bolondnak eleve ez a dolga, kötelessége. Később azt a részt idézték, amikor Leart a tomboló viharban a bolond próbálja rávenni, hogy menjen fedett helyre, és szeretné felvidítani. Lear valóban őrült, Edgar igyekszik eljátszani az őrültet, és ott a bolond, aki egész életében ezt teszi. Kérdés:  tudunk-e egyáltalán segíteni, milyen emberi létezés ez? Lear adja a legnegatívabb választ. Cordelia meggyógyíttatja, kibékülnek, a jó testvér megbünteti az áruló nővéreit. A gonoszok egymást számolják fel. Lear a lányával a börtönben boldog! Ez tényleg nem logikus befejezés – szögezte le Kállay Géza. Nahum Tate ír költő tollából 1681-ben megjelent egy happy endes változat, amelyben Lear visszakerül a trónjára, és Cordelia Edgarhoz megy feleségül. A színházakban pedig majdnem kétszáz évig ezt játszották, amíg Charles Dickens vissza nem állította az eredeti verziót. Tate azt kérdezte: miért kell Cordeliának meghalni? Lear képtelen jól szeretni, a szeretetet elviselni, nem tudja megkülönböztetni az igazi, szívből jövő szeretetet a hízelgéstől – jellemezte az előadó a főszereplőt. Súlyos kérdés, amivel Shakespeare szembesít bennünket. Sok mindent meg tudunk tenni, tudunk tanulni, gyógyítani, szeretni is. De emberi mivoltunk, létünk valahol mégis hiányos: végesek vagyunk, egyszer meghalunk, és akiket legjobban szeretünk, a gyermekeinket, akiknek életet adtunk, feltámasztani nem tudjuk. Lear így hal meg, ebben a tudatban, hogy nincs tovább, korlátolt az életünk, semmi sem tart örökké, és erről nem tehetünk. A tragédia ennek az érzésnek a drámai kifejeződése – zárta értékelését Kállay Géza. Kovács Edit hozzáfűzte: pontosan nem tudhatjuk, miért így fejezte be művét Shakespeare. Tény viszont, hogy manapság már sokkal több ismerettel rendelkezünk arról, hogyan lehet jól, okosan szeretni, de az emberi élet végességének elviselése nagyon nehéz. Kadelka László, aki korábban a Nemzeti, jelenleg a Jókai Színház ügyelője, azt mondta: csodálkozik, hogy a zseniális műben Shakespeare akkora dramaturgiai bakit követ el, hogy a bolondot egyszerűen elhagyja, az kikopik a darabból. Kállay Géza azt felelte: megszűnt a funkciója, de elismerte, több dramaturgiai hibát lehet találni. Opheliáról például elhangzik, hogy sokáig lebegett a vízen. Akkor miért nem hozták ki? Kovács Edit emlékeztetett, hogy a Tévedések vígjátékát is bemutatja a színház, érdekelné, hogy abban a darabban mire kell a színészeknek különösen figyelni. Kállay Géza úgy vélte, a korai Shakespeare-műben, Plautus drámájának változatában a két ikerrel, amihez a nagy klasszikus a szolgák párosát tette hozzá, elsősorban a megkettőzött énekre érdemes hangsúlyt helyezni. Majd egy másik kérdésre válaszolva – a sok újabb fordítás jelentőségét elismerve – Vörösmarty nyelvezetét méltatta. Legközelebb Gyenge Zoltán professzor Apollón és Dionüszosz, avagy a színház genezise címmel tart előadást a Mindentudás Színházi Egyeteme sorozatban.  Niedzielsky Katalin

Tájékoztatjuk kedves Nézőinket, hogy a Duna Televízió ma este 22.05 órától sugározza a Magyar Teátrum Díjátadó Gálát, mely a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak  háttérmunkásait hivatott ünnepelni.  Akik lemaradtak decemberben a látványos gálaműsorról, vagy szeretnék újra felidézni, most megtehetik!

A Móricz-regény alapján készült musical adaptációt 1991-ben mutatták be először Kocsák Tibor zenéjével, Miklós Tibor szövegkönyvével, a prózai jeleneteket Pinczés István írta. Az azóta is töretlen sikernek örvendő darabot Egerben, a Jókai Színház rendezője, Seregi Zoltán álmodja színpadra. A bemutató január 9-én lesz.  Miért éppen Nyilas Misi generációkat átölelő történetére esett a választás? Úgy gondolom, hogy Nyilas Misi története olyan alapmű, ami mindig és mindenhol fontos. Olyan erkölcsi kérdésekkel foglakozik, amelyek mai világunkban elhalványodtak. A jónak lenni mindig erkölcsi parancsa mély keresztény gondolat, át kellene szője életünket. Nem lenne ennyi szörnyűség, kegyetlenség és aljasság a világban, ha e szerint élnénk. Móricz  műve a magyar szellemiség, a magyar lélek, a magyar gondolkodás egyik letéteményese,  mint például a Toldi, A kőszívű ember fiai, a Csongor és Tünde és a többi sok- sok alapmű, amelyeket én úgy szoktam nevezni, hogy a magyar legendárium részei. A Légy jó…színpadi változata egy musical, Kocsák Tibor csodálatos zenéjével, amely felnő a műhöz  és elvarázsolja dallamaival és Miklós Tibor kiváló dalszövegeivel a közönséget. A Színitanház vezetőjeként színészmesterséget tanít, kiválóan bánik a fiatalokkal.  Rendezett is már gyerek szereplőt a Rab ember fiai című darabban.  Most viszont tíznél több kis gyereket kell instruálni. Mennyiben lassítják ők a próbafolyamatot? Másként kell kezelni az ő jeleneteiket? Természetesen lassítja, de ez bele van kalkulálva a próba folyamatba. Nem csak azért lassítja, mert a gyerekekkel – hiszen nem színészek – nyilvánvalóan másképpen kell báni, instruálni, helyzetbe hozni őket, hanem kettős szereposztás van, hiszen számolni kell ilyenkor azzal, hogy valaki megbetegszik és akkor ne maradjon el az előadás. A zenés előadások  esetében egyébként is mindig kettős szereposztás szokott lenni. A pályáját Ön is gyerekszínészként kezdte. A próbák alatt feltörnek a régi emlékek? Annyiban igen, hogy igyekszem példát venni a Tüskevár egykori rendezőjétől, Fejér Tamástól, aki kiválóan tudott bánni velem a forgatás során, nagyszerű pedagógiai érzékkel segített nekem abban, hogy meg tudjam oldani a feladatokat. Amellett, hogy szórakoztatni akar, visz az előadásba valami mélyebb társadalmi, emberi kritikát? Magyarországon elharapózott egy nagyon ártalmas szemlélet a színházzal kapcsolatban. E szerint kétfajta színház létezik szórakoztató meg társadalom kritikus. Rendkívüli leegyszerűsítése ez a színházi életnek. Ádám Ottó, főiskolai mesterem mondta, hogy a színház olyan mint az élet. Hihetetlenül gazdag és sokszínű. Egyetértek vele. Sőt tovább gondolva, a közönség is nagyon sokféle. Van akinek a kemény odamondogatós színház tetszik, van akinek az operett, van akit az avantgarde színház érdekel, van akit a lélektani dráma. És a sort lehet folytatni. Egy vidéki színháznak nehéz dolga van, hiszen sokféle közönségnek kell megfelelnie. Budapesten egyszerűbb a helyzet, ott lehet specializálódni egy egy színháznak, mert a nagyvárosban  megtalálhatja a közönségét . A baj az, hogy jelenleg a magyar színházi életben kiszorítósdi folyik és azt a sokszínű és színvonalas  színházi életet, ami szerintem  egyedülálló Európában, egy szűk kritikusi kör és sajnos néhányan a szakmából is megpróbálják folyamatosan degradálni, leszólni és kijátszani egymás ellen egy bizonyos stílus és szemlélet ízlés terrorjával. Kinek ajánlja ezt az előadást? Ez mindenkinek szól. Felnőttnek,gyereknek egyaránt és nemcsak azért amit az első kérdésre válaszoltam, hanem azért is mert ebben a darabban, Nyilas Misi fő konfliktusa a felnőttek világával van, ahova vágyik, ahova tartozni szeretne és abban csalódik.   

Az Új Esztendőben is folytatódik a nagy sikerű Mindentudás Színházi Egyeteme sorozat. Január 5-én, 18.00 órától Kállay Géza egyetemi tanár előadása várja az érdeklődő színház barátokat az Ibsen stúdiószínházban. Az előadás, kapcsolódva a Jókai Színház nagy sikerű Lear-produkciójához, Shakespeare művét elsősorban abból a szempontból közelíti meg, hogy a főszereplőnek hány szerepet kell eljátszania "szerepében". Hogyan kapcsolódik össze az apa és a király tragédiája, vajon szánalmas öregember-e Lear, vagy végig nagy király, hogy miért nem jár a kedvében a szülő ellen lázadó Cordelia, hogy miért kiváló dramaturgiai fogás a viharjelenet, és miért van még egy öregember, Gloster a darabban. Szó lesz arról is, a királyság intézménye milyen szerepet játszott Shakespeare korában, a korabeli közönség milyen szemmel nézhette Shakespeare talán legmonumentálisabb tragédiáját, és hogyan zajlott egy akkori előadás.   

Téli történetek a társulat tagjaitól, szívmelengető vagy éppen szívszorongató karácsonyi mesék, receptek, versek, hogy még szebb legyen az ünnep. Az idei, utolsó történetet Lakatos Károly, Magyar Teátrum-díjas maszkmester osztja meg Önökkel. Gyakran értek az ünnepek útközben, hiszen a megye legeldugottabb sarkában is várták a gyerekek a színházi előadásokat. Egy alkalommal Biharugrán tájoltunk egy mesével. Az ünnepek környékén valahogy nem esett a hó, és igazából a darabban sem, ezért kitaláltuk Cserényi Béla és Stefanik Irén színművészekkel, akik a királyt és a királynét alakították, hogy meglepjük a gyermek közönséget szállingózó hópelyhekkel.  A mesében egy ponton, az öreg király a jogarával kupán csapja az udvari bolondot, én meg ezt a kis gumilabdából kialakított jogart teletömtem hintőporral.  A király fejbe kólintotta az udvari bolondot, amitől  a hintőpor kiszabadult, egy átláthatatlan, lebegő függönyt képezve a színpadon.  Így utólag visszagondolva talán elég lett volna félig tölteni azt a labdácskát… Egyáltalán nem látszódott semmi és senki. Az előadás fél percig nem is folytatódott, amíg a hintőpor le nem ülepedett. A hirtelen jött hóesés osztatlan sikert aratott a gyerekek körében, de az akkori színidirektor, Vass Károly nem osztozott az örömünkben… Ezzel a mulatságos történettel kívánok vidám szilvesztert és boldog Új esztendőt!

Téli történetek a társulat tagjaitól, szívmelengető vagy éppen szívszorongató karácsonyi mesék, receptek, versek, hogy még szebb legyen az ünnep. Ma Bartus Gyula Jászai- és Gálfi Gyűrű-díjas színművész karácsonyi történetét fogadják szeretettel. Gyerekkoromban egész évben gyűjtöttük az ezüst és az aranypapírokat a csokoládékról, hogy később legyen majd a karácsonyi diót mivel bevonni. Mindig azzal díszítettük fel a fákat meg az általunk készített papírangyalkákkal, színes lapokból kivágott különböző csíkokkal, képecskékkel. Ezeket évről-évre mindig elraktuk és karácsonykor mindig elővettük és úgy bántunk velük, mint a legdrágább díszekkel, amik csak a fára kerülhetnek. A szüleink, általában a legolcsóbb szaloncukrokat tudták csak megvenni. De, akkoriban nem is volt olyan nagy a választék. A szaloncukrok kemények voltak és szinte elrághatatlanok. Mégsem maradt egy szem sem belőlük az ünnepek elteltével. Hozzánk ajándék nélkül is megérkezett a Jézuska. Tudtunk örülnia csokipapírba becsomagolt diónak is, amikor lebontottuk már a fát… Az igazi karácsonyi ajándékozás öröme akkor köszöntött be az életembe, amikor már a saját családommal karácsonyoztam. Jó érzés volt látni a feleségemmel, Timivel egymás arcán, hogy ajándékozhattunk a gyerekünknek. És jó érzés volt látni az izgalmat és a meglepetést a gyerekünk szemében, amikor kibontotta az ajándékot, amit a Jézuska hozott neki. És ez nem volt másképpen idén Karácsonykor sem…

Téli történetek a társulat tagjaitól, szívmelengető vagy éppen szívszorongató karácsonyi mesék, receptek, versek, hogy még szebb legyen az ünnep. Kovács Edit, Domján Edit- és Gálfi Gyűrű-díjas színművész egy gyerekkori történetét meséli el Önöknek.  Hat-hét éves lehettem azon a karácsonyon. A hóesésben éppen hazafelé tartottunk a szarvasi nagyszülőktől. A nővéremmel a kocsi hátsó ülésén azt találgattuk, vajon elég jók voltunk-e ahhoz, hogy a Jézuska meghozza a vágyott ajándékot. Próbáltuk tárgyilagosan megítélni a helyzetünket és arra jutottunk hogy: igen. Aztán néhány eset kölcsönös felemlegetése kétséget ébresztett bennünk, hogy esetleg mégse. Gondolom, az édesanyám mosolyogva hallgatta ezt a párbeszédet a kocsi első ülésén, és – mint a Jézuska titkainak tudója – kommentálta mindezt az autót vezető édesapámnak. Tudtuk hogy nem kell sokat várnunk a Jézuska döntésére, mert már beértünk Csabára. Ha hazaérünk, még kicsit hógolyózunk az udvaron, ami szintén jó mókának ígérkezett, hiszen ritkán tudtunk az édesapánkkal játszani. E közben édesanya a szobában segít a Jézuskának, és nem lehetetlen, hogy szól néhány jó szót az érdekünkben. Talán még nem késő! A boldog várakozásból fékcsikorgás riasztott. Próbáltam megkapaszkodni az előttem lévő ülésben. Ahogy megálltunk, az édesapám kiugrott az autóból és a hóban fekvő biciklishez rohant. Mi rémülten néztük. A biciklisnek az ijedségen kívül nem történt baja. A sarki kocsmából jött, ahol némi pálinkával köszöntötték a Jézuska születését. A jeges úton még józanul is nehéz biciklizni, nem csoda, hogy ilyen állapotban egyensúlyát vesztette felszállás közben. Szerencsére még időben meg tudtunk állni a hóban fekvő ember előtt. Az apám fölsegítette a bácsit és visszaült az autóba. A biciklis azonban meg akarta köszönni, és követte az apámat, bedugta a fejét a kocsiba. Hirtelen émelyítő pálinka és cigaretta szag töltötte be az utasteret. –          Köszönöm uram! Hát bocsánat! Karácsony van, biztos maga is bedobott már egy pálinkát! Az apám mögött ültem, az arcát nem láthattam csak azt, hogy megfeszült az egész teste. Világéletében gépekkel dolgozott, pontosan tudta, milyen veszélyes tompult reflexszelel vezetni. Ezért nem ivott soha, mikor autóba ült, és most is ezért tudott időben megállni a havas úton.  – Na menjen szépen haza! – mondta fojtottan. Csöndben ültünk hazáig az autóban. Éreztem, hogy az első ajándékot már megkaptuk ezen a karácsonyon, hiszen nagyon kicsin múlott ,hogy nem lett nagyobb baj, de szerencsére mindenki ép bőrrel úszta meg a kalandot. Nem ez volt az egyetlen ajándék azon a karácsonyon. Hosszú időn át kaptam egy olyan ajándékot, aminek az értékét csak most tudom igazán, amikor többé már nem ülhetünk mind a négyen a karácsonyi asztalnál.

Téli történetek a társulat tagjaitól, szívmelengető vagy éppen szívszorongató karácsonyi mesék, receptek, versek, hogy még szebb legyen az ünnep. Ma Zalán Tibor dramaturg, József Attila-díjas költő, író, drámaíró karácsonyi történetét olvashatják tíz mondatban. 1. Boldogságosak a gyermekkor karácsonyai, de még boldogságosabbak a gyermekeinkkel töltött karácsonyok (kezdhetné ezt az írást így, mondjuk, Móra Ferenc, ha történetesen nem engem kérnek fel, hogy írjak tíz mondatot egy emlékezetes régi karácsonyról). 2. Sára lányom aprócska volt, és akkor még egy pesterzsébeti (ma Pestszenterzsébet) panellakásban laktunk hármacskán, békességben, boldogságban, így minden évben el is jutottunk a karácsonyig. 3. Délelőtt felállítottam a fenyőfát, addig Csilla, a feleségem lent szánkózott (mert akkor még voltak havas karácsonyok) a leánykával, délután feldíszítette karácsonyfává a fenyőfát, én meg addig lent szánkóztam (mert akkor még voltak havas karácsonyok) a leánykával. 4. Sötétedéskor meggyújtottuk az adventi koszorú mind a négy gyertyáját (ha tehetjük, az adventi vasárnapokon ma is együtt gyújtjuk meg egymás után a gyertyákat, immár kiegészülve kisebbik lányunkkal, Judittal), és elénekeltük a Mennyből az angyalt, és Sára arca úgy ragyogott a gyertyafényben, mint egy valódi kicsi angyalé. 5. A Jézuska háromszor csöngetett, aki jobb híján én voltam (azóta is én maradtam a csengető a családi karácsonyokon), az ajtó kitárult, lányunk betipegett rajta, és ámulva állt meg a karácsonyfa előtt, amelyen már égtek a gyertyák, és fel-felszikráztak a csillagszórók. 6. Az ajándékok kisebb-nagyobb doboza, melyet a Jézuska (jobb híján a feleségem) gondosan becsomagolt színes papírokba, kínálkozón csillant meg a gyerek felé az imbolygó gyertyafényben. 7. Sára nevetve és mohón vetette rá magát az ajándékokra, sorra bontogatta picike kezével a kisebb-nagyobb dobozokat, amelyekből egy évre való játék került elő (persze, akkor még kevesebb és hagyományosabb játékokkal is beérték a gyerekek, úgymint baba, persely, kifestőkönyv, kis vonat stb., s nem úgy, mint mobiltelefon, tablet, elektromosan vezérelhető autó, öltöztethető-vetkőztehető barbybaba…). 8. A gyerek egyszerre az ajtó felé fordult, mutogatni kezdett arrafelé, és jól érthetően azt mondta, „ott a Jézuska”, s mi ettől elolvadtunk a feleségemmel, hogy nekünk milyen okos és aranyos és fantáziadús kislányunk van (és ebben végül is nem tévedtünk). 9. De mert Sára gyermek kitartóan mutogatott ugyanabba az irányba, az ajándékokra immár fittyet hányva, és kitartóan jézuskázgatott, kénytelenek voltunk az ajtó irányába fordulni (az ajtónak nyilván a hátunk mögött kellett lennie a dolgok rendje és logikája szerint), fordultunk és döbbenten láttuk, hogy a foncsorozott üveg mögött vakítóan lángol valami vagy valaki, egy pillanatra talán mindketten azt hittük, hogy angyal jött el hozzánk, mígnem a feleségem riadtan kibökte, „te, az előszobában ég az adventi koszorú”. 10. Leánykánk sokáig vigasztalhatatlanul zokogott, miért kellett nekem a Jézuskát, mint megjelenő karácsonyi fényt és lángot, a nagy hirtelen az ő hajdani fürdető kádjába eresztett vízzel kétségbeesetten lelocsolnom, történetesen elpusztítanom (a kis lakások átka és lám, olykor szerencséje, hogy a régi holmik nem férnek el máshol, mint ahol régen szolgáltak, így a fürdető kád a fürdőkádban pihent napközben és fürdés után), csak akkor nyugodott meg, és tért vissza az ajándékaihoz, amikor végre sikerült bemesélnünk neki, hogy a Jézuska is mosakszik olykor-olykor, és most épp nálunk ejtette meg, épp így, ahogy történt, a karácsonyi mosakodását…