Örkény István egyik legismertebb drámáját mutatta be a Jókai Színház. A Macskajáték olyan társadalmi problémára hívja fel a figyelmet, ami a ma embere számára is aktuális. Szilágyi Viktor írása A 20. század új társadalmi berendezkedése teljesen máshogy kezeli az idős embereket, mint ahogy azt tette több száz éven keresztül. A múlt századig mindenkinek megvolt a szerepe a családban, ahol a legidősebb generációnak többek között a tudás átadása és a gyereknevelés is a feladata volt. A család megbecsült tagjaként élték le hátralévő életüket, haláluk után pedig nagy űrt hagytak maguk után. Mára ez a családi modell kihalt, a nyugdíjasokat családtagjaik leginkább szeretetből és kötelességtudatból tartják el, a meglévő tudásuk az évek előrehaladásával egyre elavultabbak lesznek, és ezt sokszor nem tudják elfogadni. Ilyen asszony Orbánné is, aki újdonsült barátnője, Paula segítségével egyik napról a másikra úgy dönt, hogy nem hajlandó tovább tűrni azt, hogy bolondos vénasszonynak nézi a lánya, a veje és a körülötte lévő emberek. A szürke heteit – amiknek a csúcspontjai azok a csütörtökök, amikor egykori szeretője, Viktor meglátogatja – leváltja mozi estekre és kávézók látogatására. Haját festeni kezdi és fiatalos, színes ruhákban kezd járkálni. Németországban élő nővére, Giza, akivel levélben és telefonon tartja a kapcsolatot, figyelmezteti, hogy ennek nem lesz jó vége. A rokkant nő elfogadva sorsát arra figyelmezteti húgát, hogy ő is ismerje el: a kor eljárt felette. „Én egy öregasszony vagyok, drágám, az öregeknek abból a fajtájából, amely vállalni meri az öregséget. Mellesleg ez az egyedüli magatartás, amelyért megbocsátják létezésünket a fiatalok. […] De a legnehezebb kibírni azt az öregséget, mely fiatalsággal áltatja magát.” A bonyodalom Orbánné életében akkor kezdődik, amikor Paula megismerkedik Viktorral és elcsavarja a fejét. Az első felvonásra jellemző humor, ami az idős főszereplők korral járó testi és lelki betegségeinek bemutatására épül, a szünet után új irányt vesz. A darab második fele szerelmi történet, ahol teljesen háttérbe szorul az a tény, hogy hatvan év fölötti nők és férfiak a szereplői az eseményeknek. Amikor Orbánné rájön, hogy Viktor milyen sokat jelent neki, elhatározza, hogy minden áron visszaszerzi a férfit. Orbánné hiábavaló próbálkozásai arra sarkalják, hogy szembe nézzen a valósággal: eljárt fölötte az idő. Orbánné szerepében Felkai Eszter egymaga viszi a darabot a hátán remek alakításával. Hiteles játéka elengedhetetlen volt ahhoz, hogy a darab sikeres legyen. Giza szerepében Fodor Zsóka és Paula bőrében Kovács Edit vállán is hatalmas a teher, ugyanis Orbánné karakterének alappillérei. A két színésznő remekül formálja meg a két ellenpólust, melynek mezsgyéjén egyensúlyozik az özvegyasszony. A díszlet és a világítás remek hangulatot teremtett: azon felül, hogy a néző mindig tudta, hogy melyik napszakban történik a cselekmény, különlegesen jól válogatták meg a hideg és meleg színeket a főszereplő érzelmi állapotához, ami sokszor változott az előadás során. A díszlet amilyen egyszerű volt, annyira kreatívan lehetett használni. Ami az egyik pillanatban egy emeletes ház volt Pest belvárosában, a másikban már egy nappali, vagy éppen egy konyhapult. Ismét egy remek előadás született a Jókai Színházban, kíváncsian várom a folytatást.
