A …Tied a világ! egy igazi interaktív zenés társasjáték, egy olyan házibuli, ahol bármi megtörténhet, és meg is történik… A Jókai Színházban november 13-án, 14-én, valamint 15-én kell vele óvatosnak lenni. Az alábbi nézői blog is jól mutatja mindezt, nézőként is …Tied a világ! Ide kattintva olvasható Badicz Adrus írása.
A Bernarda Alba házát, Federico García Lorca klasszikus drámáját jövő év elején, január 30-án mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház. Tegnap az első olvasópróbát tartották, de már két hónapja izgalmas műhelymunka, kemény edzés zajlik: flamencózni tanítja a szereplőket Bajnay Beáta koreográfus. (Niedzielsky Katalin tudósítása) A jellegzetes spanyol kultúra szenvedélyes mozgás- és érzésvilágából kaptunk is rögtön egy kis ízelítőt, csak előtte Fekete Péter igazgató köszöntötte a készülő produkció alkotóit, közreműködőit. Majd kérésére kipenderültek a színészklub közepére a táncosok: a fiúk tiszta feketében, a lányok bő szoknyája piros fodrokkal díszítve. Oravecz Péter spanyolgitárjára már ropták is a flamencót, a gitárhoz „hangszerként” szólt az ütemes lábdobogás. A hangulatteremtő bemelegítés után Béres László rendező azzal kezdte beszédét, hogy amit láttunk, azt nemcsak a táncosok, hanem a színészek is tudják, „a társulat már elkezdett flamencóban gondolkodni”. Video:JókaiFilm/Vámos Zé Arra teszünk kísérletet, hogy ne csak a szöveg alapján, hanem komplex színházi nyelven – a zene, az ének, a tánc, a szöveg és a látvány segítségével együtt – vigyük színre Lorca drámáját. S itt nincs alá- vagy mellérendeltség, minden elem egyformán fontos – hangsúlyozta a rendező. – A 20. századi spanyol dráma és költészet legnagyobb alakjának, Lorcának az érzésvilágát szeretnénk bemutatni, darabjai örökérvényűek, legismertebb a Vérnász, a Yerma és a Bernarda Alba háza, Magyarországon utóbbit mutatták be legtöbbször. Az Andalúziában játszódó drámáról a rendező elmondta: a helyszínre jellemző, hogy ott, akárcsak Székelyföldön, ahonnan származik, rendkívül erősek a társadalmi hagyományok. Ilyen környezetben különösen nehéz feladat hárul Bernarda Albára férje halála után; nyolc év gyászt hirdet, és ott marad öt lányával, akik közül csak a legidősebb mehet férjhez, neki van ugyanis egyedül vagyona. – A történet az emberi szabadságvágyról szól, illetve arról, melyik lány hogyan viszonyul ehhez a fontos dologhoz, mit kezd vele, lemond róla vagy harcol érte. A flamenco, a sajátos jelrendszer előadásba építésével kapcsolatban Béres László kifejtette, hogy Lorca nemcsak drámaíró volt, hanem festő és zeneszerző is, aki jól ismerte a spanyol népzenét, és színjátszással is foglalkozott. „Kisebbséghez tartozott, a másságát, kisebbségi sorsot próbálta kiírni magából.” A rendező legkomplexebb darabjának nevezte a Bernarda Alba házát, amelyben a zene, a festészet, a tánc kap kiemelt lehetőséget, és amely nyolc nagyon erős női szerepet kínál a színészeknek. Ezután a szereposztást ismertette, kiemelve a figurák lényegét – de ezt ne áruljuk el előre, bízzuk a közönségre! A címszerepet Kovács Edit játssza, anyja, María Josefa alakját Nagy Erika. Pepe, aki az előadásban nem jelenik meg, de érte áhítozik az összes nő, Vadász Gábor lesz. Angustias, a legidősebb lány alakját Komáromi Anett kelti életre, Magdalenát Fehér Tímea, Ameliát Tatár Bianka. Liszi Melinda formálja Martiriót, a legfiatalabb lány, Adel szerepében Tarsoly Krisztinát láthatja a közönség. Székely László Kossuth-díjas díszlettervező – mint mondta – kicsit hazajött a Jókai Színházba, Lorcát szcenikailag elég nehéz feladatnak tartja. A színpadkép makettjével a kezében a művész elmondta: a belső szörnyűségek ábrázolásához egy halálkatlant tervezett, úgy vélte, a furcsa, rideg világhoz, ahol a visszafojtott vágyak előbb-utóbb kitörnek, egy fehér, zárt doboz felel meg leginkább. – A dráma a színészekben, a darab fordulataiban valósul meg, hogy a nézőnek igazi katartikus élményt adjon. Ezért olyan teret képzeltem el, amelyben a színészek tehetsége érvényesülhet – fejtette ki Székely László. Megtudtuk, hogy a makett hátsó falán, amelyet a közönség lát, amikor beül a helyére, az egész darabra és Lorca minden művére igaz ars poetica olvasható: „A duende erő, nem pedig cselekvés; harc, és nem gondolkodás. Egyszer egy öreg gitárművésztől ezt hallottam: A duende nem a torokban van; a duende belülről jön föl, a talpból. Nem képességről van hát szó, hanem valóságos élő stílusról, egyszóval vérről; valami nagyon öreg kultúráról és pillanatnyi alkotásról. Ez a titokzatos erő, amit mindenki érez, de egyetlen filozófus sem tud megmagyarázni, végső soron a föld szelleme.” Székely László egykori tanítványa, Bodnár Enikő jelmeztervező az előadás színvilágának rejtelmeibe avatott be. Az andalúz parasztvilág természetes anyagait látjuk majd, a szereplőket fekete-fehérbe és szürkébe öltözteti, egy lány kap zöld ruhát. A szürke hideg árnyalata a halálhangulatot erősíti. A hölgyek fekete, sötét barna és ősz parókát viselnek, kendőt, kontyot és „meszelt” arcot. Fontos, hogy mozogni tudjanak és jól érezzék magukat a ruhákban, ezért a tervező minden színésszel egyenként elbeszélget. Fehér halálkatlan fekete figurákkal, flamenco, lábdobogás, sirató kórus, gyászoló falusiak. Az előkészületek nagyon izgalmas előadást ígérnek; erre erősített rá a műhelytitkokba szóló beavatás után még egy kis gitármuzsika búcsúzóul a sajtó képviselőinek. A színészek pedig – rövid szünet után – elkezdték a tulajdonképpeni olvasópróbát. Niedzielsky Katalin Fotók: JókaiFilm/Vámos Zé; Locskai Henriett
szinhaz.hu | November 28-án lesz John Steinbeck: Egerek és emberek című színművének a bemutatója a Békéscsabai Jókai Színházban, egy fontos szereplő azonban még hiányzik… ► Tovább
A Békéscsabai Jókai Színház, a budapesti Játékszín és a Zikkurat Színpadi Ügynökség koprodukciójában láthatja a közönség november 13-án, 14-én, valamint 15-én a … Tied a világ! című produkciót, mely az idén 50 éves Illés zenekar 2014-es Beatünnep című rendezvénysorozat része. A jubileumi Illés-évfordulóra Szente Vajk könnyed hangvételű, az Illés legenda részét képező sztori-gyűjteményt fogalmazott 90 percben a színpadra. A produkció 20 Illés nótát tartalmaz, élő zenekar előadásában, a dobok mögött Szörényi Örssel, és a műfaj jelentős, fiatal színész-énekeseinek közreműködésével. A szerepekben: Vastag Tamás, Gubik Petra, Nagy Sándor, Feke Pál, Serbán Attila, Csomós Lajos, Gulyás Attila és Szabó Lajos. Helyet kap a darabban a spontaneitás is, méghozzá a közönséggel való interakció során, ami különleges részét képezi az előadásnak. A történet négy jó barátról szól, akik összegyűlnek egyikük lakásavató buliján. Szente Vajk egy olyan retró színházi bulit rendezett meg, amelyben a közönség nem csupán néző, hanem sok tekintetben résztvevő is. Bár a legendás zenekar repertoárját teljesen bemutatni lehetetlen, de aki szereti a dalaikat, annak a …Tied a világ! mindenképp kihagyhatatlan program. Már csak azért is, mert a vége meglepetést is tartogat a nézők számára. Az első két előadáson Bródy János, szombaton pedig Szörényi Szabolcs jelenléte teszi igazán egyedivé a zenés társasjátékot. Ez az év annak a jegyében telik, hogy ötven évvel ezelőtt megalakult ez a legendás zenekar. Aki részese szeretne lenni az élménynek, most megteheti: „Illés-rajongóknak kötelező!”
A Békéscsabai Jókai Színház a Magyar Állami Operaház vendégjátékával örvendeztette meg a közönségét. Donizetti – Don Pasquale című vígoperája magyar nyelven volt látható november 10-én a Jókai Színházban, így az Operaház hangulata Békéscsabára költözött. Ahogy felgördült a függöny, a színpadkép máris elvarázsolta a publikumot. Az előadás monumentális díszletei megadták az alaphangot, de a jelmezek is nagyon ötletesre sikerültek. A szövegek magyar nyelven szólaltak meg, kifejezetten érthető módon. Igazi modern, szórakoztató előadás volt a Káel Csaba rendezte darab, ami többször hangos nevetést váltott ki a nézőtéren, vígoperáról lévén szó. A Don Pasquale-t alakító Szüle Tamás színes karaktert formált és remekül énekelt, csakúgy, mint Szerekován János, Káldi Kiss András, Szemere Zita és Beöthy-Kiss László. Don Pasquale már betöltötte a hetedik X-et, de még kitűnő egészségnek örvend, ezért házasodni készül. Malatesta (Káldi Kiss András) doktor menyasszonyt szerez a számára. Don Pasquale kitagadja unokaöccsét, Ernestot (Szerekován János), amiért Norinát (Szemere Zita), a fiatal özvegyet szándékozik feleségül venni, de Malatesta doktor épp Norinát mutatja be feleségjelöltként az idős úrnak. Norina magába bolondítja a vénembert, aláírják a házassági szerződést, a fiatalasszony máris a ház úrnőjének érzi magát: parancsolóvá, zsémbessé, pattogóvá válik. A cselekmény tovább bonyolódik, Norina és Ernesto kapcsolatára is fény derül. Végül Norina a közönséghez fordul: Urak, hölgyek, ugye sejtik, mi a játék tanulsága? Szerelemre, házasságra Öreg ember nem való! Az előadás jó példája annak, hogy nem poros műfaj az opera! A kiváló melódiák, énekek és szórakoztató jelenetek izgalmas kikapcsolódást és élményt tudnak nyújtani a kultúra szerelmeseinek. A Jókai Színházban is vastaps követte az előadást.
BEOL | A zene szárnyán tehetett múltbéli kirándulást Karády Katalin életébe, aki pénteken megtekintette az Ibsen Stúdiószínházban Apáti Miklós K und K – Karády katonái című zenés víziójátékát. ► Tovább
Mielőtt elmentem volna a színházba a Karády katonái című előadásra, néhány ismerősömnek, barátomnak elújságoltam, hogy ezúttal mit fogok megnézni és, hogy kiről is fog szólni a darab. Meglepődve konstatáltam, hogy csupán egyetlen embernek mondott valamit a művésznő neve, a többiek fejében csupán kisebb rávezetés után kezdett derengeni a színésznő arca. Utólag éreztem át, hogy ez a tapasztalatom sokkal szomorúbbá és átérezhetőbbé tette a darabot. Végignézhettem, ahogy az egykori filmcsillag végleg leszámol szerelmeivel, barátaival, hazájával és hírnevével, hogy döntése következtében generációk éljék le életüket úgy, hogy teljesen ismeretlen legyen a neve előttük és csak egy hazaküldött kalap maradjon utána. Szilágyi Viktor írása A mű megértése kapcsán talán ezúttal érdemes egy rövid történelmi kitérőt tenni Magyarországon a XX. század derekán a filmiparba, ahol a legfényesebb csillagok egyike Karády Katalin. A színésznő a századforduló elején született és 1936 óta foglalkozott színészettel. 24 filmben szerepelt és 4 zenei lemezt adott ki munkássága alatt. 15 éven át tartó pályafutásának véget vetett a háború, szerelme elvesztése és az ország politikai helyzete. 1951-ben emigrált hazájából, majd számos országban próbálta keresni a boldogságot, mire 1968-ban végleg letelepedett New York-ban, ahol 1990-ben halt meg. A darab Karády New York-i kalapboltjában játszódik, ahol a színésznőt már szinte teljesen legyőzte a rák. Katalin mellett csupán munkatársa és szerelme, Irma áll. A művésznő elméjéből élesen, robbanásszerűen törnek fel az emlékek fiatalkori kalandjairól és régi szerelmeiről. Hamarosan megérkezik Fenyves, aki rá akarja venni, hogy térjen vele vissza Magyarországra, de jelenléte csak még több kárt okoz a haldokló nő lelki világában. Az egy felvonásos darab remekül van megírva és előadva. Személy szerint örültem annak, hogy nem volt szünet az előadás felénél, mert ennek a műnek az esetében hiba lett volna, ha fel kellett volna állni a székből és lett volna idő elgondolkozni a történteken. A mű átérezhetően adja vissza a művésznő fájdalmát. Egész idő alatt bent vagyunk a boltban, de a fekete ruhában, múltján merengő Katalin mellett fehér ruhában fel-fel tűnik fiatalkori énje, aki által újra éli Magyarországon történt legmeghatározóbb élményeit. A nő hallucinációi ellen semmit nem tehet szerelme, aki a darab közepén szinte teljesen elhagyja a színpadot, remekül éreztetve a közönséggel, hogy Karády teljesen elveszítette a kapcsolatot a jelennel, csupán múltjában képes újra boldog lenni. A karakterek a színpadon kihasználják azt, hogy egy kalapboltban vannak és a fejfedők viselésével és cserélgetéseivel nem csak a hangulatukat és érzelmeiket tudják jobban kifejezni, de képesek más ember bőrébe is bújni. A darab kiválóan mutatja be a feledésbe merült Karády Katalin életét és halála előtti időszakának kínkeserves napjait. A mű nem az emberi mulandóságról akar tanmesét előadni, nem akarja a háború borzalmait boncolgatni, és nem szeretne az elveszett szerelemről ódákat zengeni. Ennél sokkal letisztultabb és egyszerűbb feladatot teljesít: fejet hajt a művésznő leáldozott csillaga előtt, és halála után még egy utolsó tapssal tiszteletét teszi Karády előtt, amire talán soha nem került volna sor, ha nincs Apáti Miklós és az ő kiváló műve.
Karádyval nosztalgiázott az Ibsen Stúdiószínház közönsége november 7-én; Apáti Miklós K und K (Karády katonái) című zenés víziójátékát Merő Béla rendezte Békéscsabán. Igaz, a rejtélyes, titokzatos sorsú és jellegzetes hangjáról ismert egykori díva kalandos életét felvillantó képek és búskomor dalok jóval túlmutattak a múltba való elvágyódáson. (Niedzielsky Katalin kritikája) Már a cím sejtelmes, többértelmű. Talán a történelemből kölcsönözte a szerző (Kaiserliche und Königliche Monarchie), bár tudjuk, a történet másik korban játszódik. Utalhatna persze a címszereplő monogramjára is, Apáti Miklós azonban a Karády katonái alcímet adta színdarabjának, és ezzel megfejtette a rejtélyt. Legalább az egyiket. A huszadik századi legenda, mítosz körül így is rengeteg a titokzatosság, és a színdarabnak nem is dolga, hogy nyomozzon, mindenről lerántsa a leplet; elég, ha kellemesen nosztalgiázunk, olykor beleborzongunk a dalokba. A Jókai Színház impozáns, ütős látvánnyal nyitó előadása azonban ennél többet ígér… Karády katonái? Miért? Talán mert katonák akadtak bőven a művésznő életében. Talán mert a szó tágabb jelentésébe belefér mindenki, aki segítette, tisztelte, szerette, pályáját egyengette, szolgálta, ünnepelte – és itt nem feltétlenül csak az egyenruhásokra kell gondolni. De miért nem Karády kalapjai? Arcai, maszkjai, szerepei. Az sem lenne rossz cím. A történet az amerikai kalapszalonban játszódik, és ami azonnal megragadja a nézőt, odaviszi az egykor ünnepelt magyar filmsztár tengerentúli életébe, az a fantasztikus színpadkép. Emigráció, Amerika, New York. Itt él együtt bizalmasával, Frank Irmával az idős, nyolcvanéves, súlyos beteg művésznő. Nem, szerelmével, ez alig néhány pillanat után nyilvánvaló. Valahányszor elbóbiskol, Magyarországról, fiatalkoráról, régi sikereiről álmodik. Nincs túl sok időnk végigpásztázni a polcokon a rengetegféle stílusú és színű kalapot, a távoli Európa pici országában híres sztár fotóit, plakátjait, mert óriási robbanásra középen páncélsisakok ereszkednek le a magasból. S hátul a filmvásznon megjelenik a 40-es évek Magyarországa, megsárgult fotó, aztán sziluett, a fiatal Karády búgó hangján Marlene Dietrich dalát énekli: „Hová lett a sok virág?” Az árnykép a filmből kilépve fehérben folytatja a világhírű háborús nótát. Irma persze már a nyolcvanas évek Amerikájának slágerét zengi. Pergő, szellemes párbeszédek, csak úgy zúdulnak ránk az információk. A fiatal szalontulajdonos attól retteg, hogy Katalin hazamegy, azt mondja szerelmének: megöli, ha elhagyja… Úgy véli, hiába sikeres üzletasszony, zsidóként Amerikán kívül nem kell sehol. Az idős partner lemondóan csak annyit felel: ő már nem szeret senkit. Inkább álomba szenderül ismét, és már peregnek is tovább a filmkockák, megjelennek életének fontos szereplői, a férfiak, a régi szerelmek, a menedzsere, apja – a „katonák”, és mindenekelőtt a fiatal színész, énekes – a nő, akiért az egész ország rajongott. A halál küszöbén – azt mondják -, az ember régi dolgokra jobban emlékezik, mint a pár perccel korábbiakra. S ilyenkor – ezt is mondják –, hajlanak az álmodozók nemcsak az elvágyódásra, hanem a számvetésre is. Karády mérleget von, racionálisan próbál ítélkezni életéről, miközben fontos döntést kell meghoznia: hazatérhet-e oda, ahonnan elüldözték, ahol megverték, megalázták? Máraihoz hasonlóan úgy gondolkodott sokáig: amíg az oroszok itt vannak, nem jöhet haza. Később pedig hiába a politikai enyhülés, sok meghívás, 1989, Magyarország számára a betegség miatt elérhetetlen távolságban maradt. Lám, milyen könnyen okos a néző, a mai ismeretek birtokában! Jól tudjuk, ha készült is egyáltalán haza Karády, amikor már engedték, hívták, jöhetett volna, csak a hamvainak adatott meg, hogy itthon helyezzék örök nyugalomra. Az üzlet mindig tisztességesebb a politikánál – állítja Irma, és azt kéri Katalintól: „Vegyél meg, ne hagyj itt másnak!” Gondolatébresztő üzenetek a nézőnek. Miért nem tisztességes mindkettő, az üzlet és politika? S ha egyik sem az, még mindig az üzlet a kevésbé tisztességtelen? Mert így is értelmezhető a kijelentés. De hagyjuk a filozófiát! Bonyolult korszakban éltek hőseink, csupa valóságos személy, a második világháború idején. Karády 1939-től a fővárosi színházak, filmek népszerű színésze, énekese, amikor 1944-ben a Gestapo letartóztatta. Három hónapig faggatták, kínozták, a fogait kiverték, hogy információkat kényszerítsenek ki belőle, aztán elengedték. A háború után, mivel a horthysták kedvencének, kegyeltjének tartották, a kommunista uralom üldözte, 1949-ben betiltották a filmjeit. 1951-ben emigrált, először Ausztriába, utána Svájcba, majd Brüsszelbe, Dél-Amerikába, végül New York-ba ment. A nyolcvanas évektől már jöhetett volna haza, hívták, de nem volt hajlandó visszatérni. Merő Béla rendezésében az ellentétekre épít, hatásosan hozza be a képbe a múlt és a jelen, a negyvenes évek Magyarországa és a hetvenes-nyolcvanas évek Amerikája kontrasztot, a sikert az elmúlással szembeállítva. Nemcsak az elfeledett filmsztár végnapjait ábrázolja drámaian, hanem a konok, méltóságteljes öreg hölgy számvetését, karrierhez, hazaszeretethez való viszonyát is. A fiatal figurán keresztül az izgalmas, erotikus nőt, a férfiak bálványát, az igaz szerelmet hajszoló asszonyt, a szerepekhez, sikerekhez való viszonyt, a tehetségről, hírnévről elmélkedő művészt, a dalok mögött az igazi embert mutatja fel. Megrázó, ahogyan a főszereplő élete vége felé próbál tisztán látni, talpon maradni, a múltjával szembesülni, a hazatérés értelméről, a hazájához való kötődésről filozofálni. Rádöbbenhetünk: nem kell ahhoz hazát, szívet váltani, hogy egy színésznő feltegye magának a kérdést: maradjon-e legenda, mítosz, és lépjen le időben, vagy vállalva ráncait, betegségét, térjen vissza régi sikerei helyszínére megöregedni? Elég az idő múlása, ha elfogy a levegő, nincs több lehetőség. Karády fekete ruhát visel, Irma fekete-fehéret mint középkorosztály, a fiatal díva fehéret. Fehérek a kirakatbábuk és mindenki, aki a címszereplő álmaiban jelenik meg, a látvány szépen hangsúlyozza az ellentéteket. A Hamvadó cigarettavég című dalt a három színésznő együtt énekli – ez kimagasló jelenet, ahogyan abszurdsága, humora miatt az is, amikor Katalin leesik a kanapéról, Irma halottnak hiszi, pedig csak tetteti magát. Nagyszerűek a duettek. Amikor Katalin látogatót kap – régi menedzsere próbálkozik, emlékezteti a múltra, felzaklatja -, újabb filmjelenetek kelnek életre a régi szép időkből. „Mindig az a perc a legszebb perc,/ Mit meg nem ád az élet,/Az a legszebb csók,/Mit el sem csókolunk…” – szól a dal hatásosan a szavak helyett. Karádyról sok mindent mesélnek, még többet írtak nőkhöz fűződő gyöngéd kapcsolatairól és kémhistóriákról; talán német kém volt, mások szerint amerikai, de az is lehet, hogy az oroszoknak dolgozott. Minél több a mese, annál kevesebb a bizonyosság. Nem kizárt, hogy éppen a filmszerepei indították el sokak fantáziáját; lehet, hogy befolyásos katonákhoz, a legfőbb kémfőnökhöz fűződő viszonya adta az alapot a rémtörténetek kitalálására. Mindenesetre bőven szolgált adalékkal az utókornak találgatásra, film, színdarab írására és halála után is a biztos sikerre. A nézőtéren nagyrészt olyan korosztály ült, amely jól emlékszik a fiatal Horváth Margit pályakezdésére, sikereire, és most örömmel nyugtázta a művésznő visszatérését. Horváth Margit nagy odaadással, szenvedéllyel keltette életre az idős Karádyt, vehemensen énekelte dalait. A jellegzetes, összetéveszthetetlen, hátborzongatóan erotikus hangot a fiatal dívát játszó Liszi Melinda szólaltatta meg. Frank Irma szalontulajdonos szerepét Babócsai Réka formálta markánsra. Kovács Frigyes Fenyves, a kellemetlen, rámenős menedzser, majd a művésznőt hazatérésre agitáló újságíró alakjában idézte a régi katonákat. Tege Antal három igen különböző férfit játszott: a kémfőnök Ujszászy figurájában a nagy szerelmet keltette életre és a kínzáskor is előkelő, méltóságteljes katonát. Egyed alakjában Karády felfedezője jelent meg, a nem éppen gondoskodó apa figurája a díva későbbi életének számos mozzanatára adhat választ. A zenés víziójáték főszereplője Vozár M. Krisztián, azaz a fehér öltönyös Marci, aki remek zongorajátékával emelte az előadás színvonalát. A díszlet – a kalapszalon a kirakatbábukkal -, amelybe az álmok és a dalok behozzák az egész huszadik századot, nagyszerű találmány. Egyed Zoltán alkotása főszereplővé magasodik. Petrovszki Árpád jelmezei a fekete-fehér, jelen és múlt, valóság és álom ellentétére építenek. A kalapról tudtuk: öltöztet. Ezek a fejre valók takarnak, feledtetnek és emlékeztetnek egyszerre, mesélnek és énekelnek, ahogyan a katonák is… A mértéktartó békéscsabai előadás a Karády mítosszal kapcsolatban egyik irányba sem vetette el a sulykot, jóllehet nem is zárta ki egészen az ismert feltételezéseket; mindvégig az embert – a kételyeivel küszködőt, fájdalmaktól szenvedőt, mélyen érzőt, gondolkodót – állította középpontba. „Hiába menekülsz, hiába futsz./ A sorsod elől futni úgyse tudsz…” – Hiába, így van ez! Ezzel a tanulsággal álltunk fel és sajnáltuk, hogy vége, már nem hallgathatjuk tovább a slágereket. A látványos, szórakozató és gondolatébresztő produkció – Edit Piaf (Tarsoly Krisztina), Marlene Dietrich (Kara Tünde) és Frank Sinatra (Szomor György, Vastag Tamás) után – újabb ikonnak állított emléket, ami az idősebbeknek nosztalgia, a fiatalabb közönségek érték a múltból. Niedzielsky Katalin
A magyar kormány ebben az évben meghirdette a Holokauszt emlékévet, ezen belül Radnóti halálának napját, november 9-ét emléknappá nyilvánította. A Magyar Holokauszt Emlékévhez kapcsolódva a Jókai Színház és a Magyar Teátrumi Társaság egész évben színielőadásokkal, verses estekkel, kiállítással emlékezik az áldozatokra, teátrumunkban és a Szarvasi Vízi Színházban is. Szőke Pál színművész, Babits-díjas előadóművész a tragikus sorsú költőt, Radnóti Miklóst idézte meg a költő naplóján, versein keresztül idén több alkalommal is. A Porajmos áldozatai előtt tisztelegve Liszi Melinda szuggesztív előadásában Szécsi Margit verseket hallhatott a közönség szintén több alkalommal, melyet Vadász Gábor színművész, unokahúga Vadász Erzsébet és a Vadász család tett teljessé szerelmes cigány népdalokkal. Az Emlékév apropóján került bemutatásra a „Fekete Fehér hangok” című pódiumest is a vízi színházban, ahol cigány-magyar-spanyol költők versei hangoztak el autentikus cigány dalokkal, tánccal. Szécsi Magda, Choli Daróczi József, Lakatos Menyhért, József Attila, Nagy László, Federico García Lorca verseit Jónás Judit, Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett színművész, a Cinka Panna Cigány Színház igazgatója tolmácsolásában. A holokauszt roma áldozatainak számát 200-500 ezer közé teszik. A cigányokat – hasonlóan a szlávokhoz – alacsonyabb rendű fajnak tekintették a nácik, ezért döntöttek elkülönítésükről. A cigányok a legtöbb európai országban a II. világháború előtt és után is a társadalom kirekesztett rétegéhez tartoztak, így a munka- és haláltáborok felszabadulása után is rengeteg megaláztatást szenvedtek el. November 9-én délelőtt egy fotókiállításal tisztelegtünk a Porajmos áldozatainak emléke előtt. A fotográfiákon Békés megyében alkotó, roma származású, szakmájukban, tevékenységükben kiemelkedőt alkotó személyek portréival találkozhattak a színház előtt elsétálók, illetve a Magyar Teátrumi Társaság két tagszínházából egy-egy roma művész önarcképével. "Nélkülük, szegényebb lenne a világ, …szegényebb lenne a mi világunk." – áll a kiállítás mottójában. Egy tavaly ősszel készült felmérés szerint a fiatalok nagy része nincs tisztában azzal, mi volt a holokauszt, pedig fontos, hogy a fiatal generáció is megismerje az elmúlt idők eseményeit, és tanuljanak abból, hiszen „az az ember ki nem ismeri múltját, nem tudja megérteni jelenét, s nem tudja szervezni jövőjét sem!” Az egész éves eseménysorozatnak ezzel még nincs vége. November 25-én Szőke Pál színművész adózik a tragikus sorsú költő, Radnóti Miklós emlékének és újra látható lesz a Porajmos áldozatai előtt tisztelgő kiállítás is.
November 7-én mutatta be teátrumunk Apáti Miklós: K und K (Karády katonái) című zenés víziójátékát Merő Béla, Fehér Rózsa-díjas rendezésében. Karády Katalin azon színésznők egyike volt, aki már életében legendává tudott válni, és mind a mai napig a magyar színpad és filmvászon titokzatos „márványkeblű hölgye”. Hogy valójában mi volt a titka, arra az idő sem tudott választ adni. Apáti Miklós, korunk jeles költője sem a legenda felgöngyölítésén munkálkodik darabjában, sokkal inkább az élő ember – az idősödő, rákkal küszködő, halálra készülő Karády – dilemmáit és félelmeit állítja műve középpontjába. Az Amerikában, egy barátnője kalapszalonjában élő (megbújó) Karády küszködik az emlékeivel, elvarratlan szerelmével és természetesen a közelgő véggel. Az elszámolás mindig a múlt felidézésével jár, így megkettőzött szerepben látjuk a művésznőt: megjelenik a színen a fiatalkori énje is. A múltból előkerül az apa figurája, a menedzsere figurája, szerelmének, a szintén legendás Ujszászy őrnagynak az alakja, hogy végigélje azt, ami megtörtént velük, és azt, ami megtörténhetett volna. A cselekmény során nemcsak egy határozott, a karrierjét pontosan és céltudatosan építő színésznő alakja rajzolódik ki, hanem a kételyekkel teli szerelmes nőé, a szüleibe kapaszkodni nem tudó gyereké, a művészvilágban sodródó – és néha el is kallódó – emberé. Karády Katalin sok fizikai és lelki szenvedés után már csak az örök nyugalomra tért vissza Magyarországra. A darabban szereplő ügynök még rá akarja bírni a visszatérésre, de Karády tudja, hogy akkor volt igazi hőse és legendája ennek az országnak, amikor fiatal volt, szép volt, és a dalait széltében-hosszában énekelte, vele együtt, egy ország. A dal, a szerelem, az öregedés és a hazátlanság édes-keserű motívumai fonják át egymást az előadásban, miközben felbúgnak az ikonikus Karády-dalok, melyek huszonöt évvel Karády halála után is eltalálnak a szívekig. Megérdemelten szólt a vastaps Horváth Margit, Liszi Melinda, Babócsai Réka, Tege Antal és Kovács Frigyes (Jászai-díjas) színművészeknek, valamint Ormándy M. Kevének és Gazdóf Dánielnek, a Színitanház végzett hallgatóinak. A produkciót Vozár M. Krisztián invenciózus zongorajátéka tette teljessé.
hirado.hu | November 7-én és 8-án mutatja be a Békéscsabai Jókai Színházban Apáti Miklós K und K (Karády katonái) című zenés víziójátékát Merő Béla rendezésében. A színdarab az Amerikába emigrált, sejtelmes hangú egykori filmsztár visszaemlékezéseiből villant fel képeket. Karády Katalin életének fontos szereplői idéződnek fel az énekes-színésznő tudatában, férfiak jelennek meg a múltjából: szerelme, erőszakos felfedezője és kihasználója, valamint nemtörődöm apja, akinek a hiánya sodorta feltehetőleg a fiatal lányt a lélek sötét szakadékaiba és a siker vakító reflektorai közé. ► Tovább
Nagy várakozással tekintünk az újabb közös munka elé, hiszen az évad második felében ismét Békéscsabán rendez Csiszár Imre, immár harmadik alkalommal. Az első rendezése 1977-ben, Richard Hill – John Hawkins Canterbury mesék című musicalje volt, amelynek a koreográfiáját Felkai Eszter készítette. Aztán eltelt majd másfél évtized, ’93-ban Nyírő József Jézusfaragó emberét állította színpadra. Csiszár Imre Major Tamás osztályában végzett és a Mester egyik leghűségesebb tanítványa és követője. Ennek megfelelően ő is nagy Shakespeare és Brecht rajongó és szakértő. Gazdag rendezői életművében e két szerző művei kiemelt szerepet kaptak. A Putilla úr és szolgája, Major Tamással a címszerepben ’77-ben Szolnokon revelációként hatott. Majd néhány évvel később Miskolcon, ugyancsak a mestere főszereplésével a Lear király, amely előadásra az egész országból zarándokoltak a nézők. Brecht A Kaukázusi krétaköréből „Operett-sikert” rendezett a budapesti Nemzeti Színházban, Kubik Anna és Cserhalmi György – immár a Nemzet Színésze – főszereplésével. Ezúttal Shakespeare Tévedések vígjátéka kerül színre a következő naptári évben Csiszár Imre rendezésében, aki ma ünnepli születésnapját. A Jókai Színház társulata szeretettel gratulál az ünnepeltnek!
Negyvenöt éves a Kossuth- és Prima Primissima díjas Kaláka, a megzenésített versek hazai műfajának alapító zenekara, akik november 17-én 11.00 és 13.00 órától teátrumunkban két koncertet is adnak, majd 19.00 órától az Angyalok szárnyalása jótékonysági est díszvendégeként lépnek színpadra. Általános iskolás gyerekek számára állította össze új koncertjét a Kaláka együttes. A dalok sora egy téma, a madárvilág köré csoportosul. A témaválasztást az is aktuálissá teszi, hogy 2014-ben emlékezünk meg, halálának 100 éves évfordulója kapcsán Herman Ottóról, akit az „utolsó magyar polihisztor”-ként tartanak számon, és aki többek között néprajzkutató és a madárvilág nagy tudósa volt. A madárvilág költőknek, zeneszerzőknek is kedves témája, néhol szimbólumként, máskor szépségük, vagy épp a repülésük, énekük miatt. A darabok a Kalákától általában megszokott többféle stílusban hangzanak el. A koncert kísérő eleme a vetítés és a hangbejátszások. Minden dal előtt vetítik a dal témáját adó madár képét, és ahol jellegzetes, (főleg, ha szép énekesmadár dallam, de gólyakelepelés, harkálykopácsolása is felismerhető a gyerekeknek) hangját is bejátsszák. Természetesen a tematikus összeállítás ugyanúgy tartalmazza a gyerekeknek szóló koncertek állandó kísérőjét, a közös éneklést, az érdekesebb hangszerek bemutatását. A dalokat a Kaláka különböző lemezeiről és Gryllus Vilmos daloskönyveiből állították össze. Közreműködnek a Kaláka együttes tagjai: Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs
Szép hagyománya van már annak teátrumunkban, hogy időről időre vendégül látjuk előadásainkon a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által nevelt gyermekeket, melynek alapítása Böjte Csaba nevéhez köthető. Szerdán délután a Ládafia című zenés-táncos mesejátékot nézhették meg. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes 1992 óta végzi karitatív munkáját, alapítványa pedig 2002 óta működik, határon innen és túl. A Szent Antal Gyermekvédelmi Központból a Jókai Színház támogatásával nyolc gyerkőc érkezett vendégségbe: Endre, Lénárd, Gyuszi, Alexa, Melinda, Andi, Etus és Andika. Nem jöttek üres kézzel, mindannyian egy saját készítésű ládikával lepték meg Szerencsés Dánielt, amiért természetesen csoki és műsorfüzet volt a jutalom. Az alsósokból álló csapat nagyon élvezte a mesét, különösen a huszárok tánca és a kovácsműhelyes rész varázsolta el őket, ahogyan a két táncos a szerszámokat hangszerként szólaltatta meg. Az előadás után hosszasan találgatták, hogyan férhet el a ládában az összes szereplő?! A talányt a színfalak mögött maga a rendező-koreográfus ifj. Mlinár Pál oldotta fel azzal a feltétellel, ha mindannyian megőrizzük a titkát. S persze nincsen mese sárkány nélkül, még hozzá óriás bábként megjelenítve. A kis csapat egyöntetű tetszésére azt is meg lehetett nézni közelről, a bátrabbak fel is próbálhatták. A találkozást foszlós kaláccsal és habos kakaóval zártuk, melynek során az is kiderült, hogy többen néptáncolnak a kicsik közül, úgyhogy az előadásban bemutatott némely tánclépés már ismerősnek tűnt nekik. Gyorsan elröppent ez a délután is, szalontai kis vendégeinket egy szerény ajándékcsomaggal bocsátottuk útjukra azzal az ígérettel, hogy hamarosan újra találkozunk, mégpedig a közelgő Holle anyó című előadásunkon.
Korunk kulturális nihilizmusa, Nietzsche contra Wagner – rendkívül izgalmas téma csalogatta a békéscsabai közönséget a Mindentudás Színházi Egyeteme november 3-ai programjára. Természetesen dr. Gausz András egyetemi docens neve is kiváló hívószó, hiszen a téma szakértője tavaly előtt, az első évadban is emlékezetes előadással örvendeztette meg a hallgatóságot az Ibsen Stúdiószínházban. (Niedzielsky Katalin beszámolója) A hagyományoknak megfelelően Kovács Edit színművész, a sorozat házigazdája találó idézettel adta meg a fajsúlyos előadás alaphangját. Csáth Géza gondolatait idézte Richard Wagnerről: „A XIX. század négy utolsó és a XX. század első évtizedét egyetemesen jellemzi a művészeti ítélkezésnek egy sajátszerű szempontja, amelyet az individualizmus jelszó fejez ki. Annyit mond ez, hogy a művésztől nemcsak azt kívánjuk, hogy eredeti szellemű, érdekes lelki világú ember legyen, hanem ehhez képest eredeti és érdekes művészi kifejezésmódokat is keressen magának. Az egyéni kifejezésmódnak elragadó példáit látjuk és halljuk Wagner zenedrámáiban. Wagner egyik első példánya annak a modern művésznek, aki komolyan foglalkozik a művészet esztétikai kérdéseivel.” A magyar író vélekedése után Kovács Edit arra utalt, hogy Wagner szerint a táncmuzsika formái megfelelnek a tánc formáinak, és a zenedráma írójának olyan zenei formát kell kitalálnia, amely megfelel az adott drámai cselekménynek. „A nagy zeneszerzők közül Wagner mutatta a legnagyobb fogékonyságot a filozófia kérdései iránt” – jöttünk közelebb az előadás központi témájához, amelyben dr. Gausz András segítette az eligazodásunkat. A Szegedi Tudományegyetem Filozófia Tanszékének docense, a filozófia tudományok doktora, a Károli Gáspár Református Egyetem oktatója Kant és Nietzsche filozófiájának kiváló szakértője. Wie ich von Wagner loskam (Hogyan szabadultam meg Wagnertől)– ez Nietzsche egyik kötetének címe, amit Gausz András egyszerűen hazugságnak nevezett, majd közölte: a filozófus egész életében foglalkozott Wagner munkásságával, sosem tudott megszabadulni tőle. Vajon mi ennek az örök „fogságnak” a háttere? Az előadó azt ígérte, ezt igyekszik megvilágítani, miközben érint társadalomfilozófiát és politikai kérdéseket is, mert „minden nagy művész politizál”. Nietzsche 16 évesen találkozott először Wagner zenéjével – tudtuk meg; zeneszerző akart lenni, klasszika filológiát tanult. Nietzschét és Wagnert különböző pályafutás jellemzi, Wagner nagyon modern zenéjével megosztotta a közönséget: vagy imádták vagy utálták, és mindvégig rengetegen támadták. Berlin egyik konzervatóriumában például a nevét sem volt szabad kimondani. Nietzsche miután befejezte tanulmányait Lipcsében, tudományos fokozat nélkül került a baseli egyetemre rendkívüli professzornak. Összes művében hivatkozik Wagnerre, legismertebb talán A Wagner-ügy (Der Fall Wagner) és a Bálványok alkonya (Der Götzerdämmerung), amelynek magyar alcíme: Avagy hogyan filozofálunk a kapaláccsal. A filozófus szerint a zene, az ízlés követi az eseményeket, míg Wagner úgy vélte: a zene a társadalom alapritmusait rögzíti, élen jár, és éppen a társadalom, a történelem követi a művészetet”. Gausz András nem titkolta: véleménye szerint Wagner látja jól ezt a dolgot, hiszen a művészet képes elől járni, vezetni a történéseket. Hegel kutatta, hogy mit jelent Wagner számára Apollón, egyáltalán a német ideológiában a vallás. Úgy látta, az isten egy eszme dicsőítése, nem úr, ezt igazolja, hogy a görög színházban az emberek saját magukat ünneplik. Hölderlin Hyperiona kapcsán elhangzott a kérdés: vajon azért nagyok-e a görögök, mert nagyok a politikusaik, vagy fordítva? A görögök megtanultak úgy élni, hogy a nagy egészre rálássanak, figyeltek a környezetükre. Wagner ugyanezt mondja: a görög tragédia tulajdonképpen vallásos ünnep, amikor szabadon dicsőítik Apollónt, magukat dicsőítik az emberek. A vallás lényege, hogy az ember megtalálja-e önmagában a szentet, amiben hisz, amire felnéz. A görög színház Wagnernél vallásos rítus, ami azt jelenti: amit szeretünk, azzal vallásos viszonyban vagyunk, a lényeg, hogy én magam legyek, kommunikálni tudjak a valósággal. Hegel szerint, ha a harmónia megbomlik, ha a vallás félelmen alapul, akkor ott „az objektum uralkodik rajtunk”. Az úr fogalma tehát nem vallásos kontextus, nem mindegy, hogy az urat szeretjük, vagy félni kell tőle. Wagner és Hegel osztotta Fichte felfogását, miszerint az, aki a földön nem boldog, a mennyben sem lesz az. A művészet azért szólal meg, mert van mondandója, és nekünk akar elmondani valamit. Az alkotás élvezet a művésznek, de a mesterembernek munka. Wagner szerint az olyan nép, amelyben „az én” nem fontos, nem igazi érték, ott isten az érték a mennyekben, én meg egy senki vagyok. Ezzel a felfogással azonosult Nietzsche, akit támadtak, magára maradt, az egyetemről viszonylag fiatalon nyugdíjazták, műveit pedig csak azután tartották érdekesnek a kortársai, miután megőrült. Wagner akkor már halott. S aki még nem fáradt el és képes volt követni a magasröptű eszmefuttatást, a rengeteg kultúrtörténeti példát, filozófiai érvelést, megtudhatta: a két híresség közös élménye volt Schopenhauer pesszimista filozófiája, amelyből Nietzsche kijózanodott, Wagner viszont élete végéig rajongott érte. Gausz András kijelentette: meggyőződése, hogy Wagner nem volt pesszimista, s aki az, csak sajnáltatja magát, Nietzsche szerint sem volt Wagner pesszimista. A fiatal Nietzsche bálványa, félistene volt Wagner. Schopenhauernél minden akarat, akarat jellemzi a művészetet is, a csúcson a drámát látta, fölötte a zenét helyezte el, amit egyenlőnek tartott a tomboló akarattal. Kantnál az akarat döntési kényszer. Wagner és a zeneszerzőt szponzoráló bankár feleségének szerelme ihlette a Trisztán és Izoldát. Ebből az operából hallgattunk meg egy megrázó részletet annak illusztrálására, hogy a szerelmi együttlét csúcspontja és a halálvágy hogyan ölelkezik. „De ez nem pesszimista zene, a jó szerelem maga a halál, amikor a másik ember a fontos az aktusban, nem „az én”. Goethe Vonzások és választások című regénye volt a másik példa arra, hogy a szerelemben megszűnik az én, a másik válik fontossá. „Wagner zenéje folyam, végtelen dallam, ettől a zenétől el lehet szédülni. A Trisztán és Izolda az életakarás zenéje” – hangsúlyozta az előadó. A Nürnbergi mesterdalnokok arra példa, hogy ott mindenki békében dolgozik, de aki alkot, valami újat teremt, az áthágja a korlátokat. Wagner akkora művész, hogy nem volt mérhető, nem felelt meg kora elvárásainak. Nietzsche Wagnert „betegségnek” nevezte, úgy vélte, nem lehet újat alkotni, csak ismételni. Wagner viszont hitt az emberi énben, nem értett egyet az egyszerű pozitív és negatív hősökre osztásban, hiszen az élet sem ilyen. Zenéjére valóban nem lehet táncolni, nem arra való, a zene alkotás, nem kell, hogy talp alá való legyen – szögezte le az előadó. Gausz András végül bevallotta: két könyvet írt Nietzschéről, imádta, aztán kiábrándult belőle… Nagyon elvont, mélyen szántó, tömény előadást hallhattunk a német filozófia világából, számtalan példát, hasonlatot Nietzsche és Wagner „se vele, se nélküle” viszonyáról. S a tudományos érvelésből azóta folyamatosan következtethetünk korunk kulturális nihilizmusára… Legközelebb december elsején Rényi András, az ELTE művészettörténeti intézetének vezetője érkezik Békéscsabára, aki – El Kazovszkij művészete alapján – a képzőművészet és a színház kapcsolatáról tart előadást. Újabb izgalmas téma, és újabb előadó, aki a szívügyének számító kutatási területéről beszél majd az érdeklődőknek. Niedzielsky Katalin A-Team: Ignácz Bence
Még több képet talál előadásainkról a galériában
Lady Oscar olvasópróba a Sík Ferenc Kamaraszínházban
A két ünnep között is játszik a Békéscsabai Jókai Színház
Seregi Zoltán igazgató mesél kicsit az előadás jellegzetességeiről.">Bemutattuk Tamási Áron Ördögölő Józsiás című tündérjátékát, amit a Békés megyei iskolások közül sokan fognak látni az elkövetkező időszakban. Lépjenek fel velünk a színpadra, ahol Seregi Zoltán igazgató mesél kicsit az előadás jellegzetességeiről.
3 0
Ördögölő Józsiás a Békéscsabai Jókai Színházban
Kiss Kata jelmeztervező, Kerekes Judit koreográfus és Halasi Imre rendező vendégeskedtek a Művészbejáróban az Anconai szerelemesek bemutatója kapcsán. Az előadás, a 70-es évek Olaszországa, az italodisco és a retro életérzés is szóba került. Üljön le velünk egy kávészünetre, és nézze meg milyen vidám előadást láthat Békéscsabán!
Jegyét itt válthatja meg az Adria partjára:
https://bit.ly/3D6MnaZ
9 0
Anconai szerelmesek a Művészbejáróban
