Kutatómunka alapozta meg a Békéscsabai Jókai Színház előadásában, a Lovak című darabban látható jelmezek megtervezését Ismert divattervezőként próbálhatta ki magát Sellei Gabriella a színházi jelmeztervezésben, amikor a Békéscsabai Jókai Színházban bemutatták Bartus Gyula színművész új darabját Lovak címmel. A színmű különleges kihívást jelentett a különböző bőrjelmezek karakterteremtő jellege miatt – mondta lapunknak a szakember.  Hrecska Renáta interjúja a Magyar Hírlapban – A Magyar Divatolimpián szép sikereket ért el a 2000-es években. Mi vonzza a versenyekben?  – Ilyenkor megmérettetnek a munkáim, sokat tanulhatunk egymástól, mivel kizárólag olyan alkotásokkal lehet nevezni, amelyek anyagválasztásukban, formájukban teljesen újat hoznak. Ha egy friss technológia jelenik meg, annak utánajárok, hogy megismerjem a benne rejlő lehetőségeket. A bemutatókat általában kiállítások követik, így a legfigyelemreméltóbb munkákkal minden érdeklődő megismerkedhet. – A változó trendek sorában mennyire nehéz egyéni stílust kialakítani? Egyáltalán szükséges-e, hogy egy tervező megfeleljen a divatirányzatoknak? – Leginkább haute couture-t tervezek szívesen, vagyis magas színvonalú, nemes kivitelű ruhákat készítek: szabadjára engedhetem a fantáziámat és kiélhetem a képességeimet. Ilyenkor kísérletezem a formákkal és az alapanyagokkal. Így az egyik nemzetközi versenyen újszerű bőrmegmunkálási technikával mutatkoztam be. A legtöbb munkám megrendelésre készül, például egy fodrászshow esetében az öltözék csupán kiegészíti a látványt. Az egyéni alkotásoknál egészen más szempontok kerülnek előtérbe: a megrendelő ízlése, alkata, személyisége a meghatározó, amihez természetesen a tervező hozzáadja önmagát is. Naprakésznek kell lennem, de tekintettel arra, hogy középiskolában anyagismeretet is tanítottam, a régi és az új típusú anyagokkal is tisztában vagyok. Utánaolvasok, külföldi szakvásárokra járok, gyárakkal veszem fel a kapcsolatot. És nekünk nem megfelelni kell, hanem rendkívül tájékozottnak kell lennünk a trendek, az új színek, alapanyagok, formák vonatkozásában. Ismernünk kell hazánk öltözködési kultúráját, a különböző korok viselettörténetét, a jelenkor divatját, nemcsak itthon, hanem szerte a világban is. Ezt gazdagíthatjuk saját egyéniségünkkel, tehetségünkkel, kreativitásunkkal. – Pályáján hogyan találkozott a jelmeztervezéssel? – Bartus Gyula Jászai-díjas színművész, a Lovak című darab írója és rendezője Veszprémben is játszott egy időben. Akkor ismerte meg a munkáimat, amelyek elnyerték tetszését. Felkért a még csak tervben lévő darabjának jelmeztervezésére. Ennek közel húsz esztendeje, aztán az idén ez megvalósult a Békéscsabai Jókai Színházban. Egyébként Malek Andrea színpadi ruháinak megtervezésén és kivitelezésén, együttesek stylingján is dolgozom jó ideje. – Okozott nehézséget az, hogy a jelmezekkel át kellett lényegíteni a színpadon játszó embert? – A felkérés izgalmas kihívás volt. Bár a bőr szinte állandó alapanyaga a bemutatott kollekcióimnak, ebben az esetben újfajta felfogásban, mint a lovak „viselete” jelenik meg. A szíjazást választottam, és a rátéteket, a bőr minőségét, színét, fajtáját úgy választottam ki, hogy az állatok beszédes neveinek megfelelően kifejezze a karakterüket. A sörények különböző megoldásai is ezt erősítették. Komoly kutatómunkára volt szükség a jelmezek elkészítéséhez, szakkönyveken felül lovardákkal, lovasiskolákkal vettem fel a kapcsolatot, és beleástam magam a lószerszám-készítés fortélyaiba is. – A színészek hogyan fogadták a különleges „felszerelést”? – Legérdekesebb a munkalovak jelmezének megtervezése volt, rendezetlen hatást kellett elérnem. Törekedtem arra, hogy mint stílustanácsadó a színészek alkatát is figyelembe véve olyan jelmezekbe bujtassam őket, amelyek kiemelik előnyös testi adottságaikat. Nagy öröm volt számomra a pozitív kritika, amely szerint a színészek saját bőrükként viselték jelmezeiket a színpadon. Ritka és felemelő élmény volt, hogy a premieren állva ünnepelte a darabot a közönség. – Napjainkban egyre gyakrabban rendeznek jótékonysági célú divatbemutatókat. Vett már részt hasonlón? – Pozsgai Zsolt Apolka című filmje, amelynek főszereplője Moór Marianna és Koncz Gábor, tulajdonképpen egy mellrákos nő naplója. A filmpremier után felkértek, hogy egy olyan hölgynek tervezzek estélyit, aki meggyógyult ebből a betegségből. Maradandó élményt nyújtott, hogy teljes értékű nőként büszkén viselte a ruhámat.  – Vállalna még színházi vagy egyéb különleges munkát? – Sok megvalósítatlan ötletem van még. A jelmeztervezés megfogott az első találkozásunkkor, remélem, lesz benne még részem. De továbbra is tervezek, tanítok, és divattanácsokat adok.